Ugrás a tartalomra

A miskolciak büszkék a színházukra – évadnyitót tartottak

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 22. csütörtök 13:42
Szerdán tartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. Szeptemberben és októberben már hat új bemutatóval várják a nézőket, az évad repertoárjában pedig tizenhét új produkció szerepel.
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Három helyszínen a megszokott műfaji sokszínűséggel várja a teátrum idén is a közönséget: opera, balett, musical, operett, mesejáték, klasszikus és kortárs színdarabok egyaránt megtalálhatóak az előadások között.

Az idei évad az elmúlt négy év megkoronázása lesz – ebben bízik Béres Attila színházigazgató és természetesen abban is, hogy ezzel az évaddal még több nézőt meg fognak tudni szólítani. – Olyan darabokat választottunk, hogy szórakoztassunk és elgondolkoztassunk egyaránt. Négy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy közösséget kell építeni, mert az építi fel a színházat. Ma bátran kijelenthetjük, hogy ez a közösség felépült és nagyon erős lett. Most legfontosabb ennek a közösségnek a megtartása, amihez hozzájárul, hogy a munkakörülmények a lehető legjobbak legyenek. Mindennapi küzdelmeinkben ugyanis szeretnénk tenni azért az évente száznegyvenezer nézőért, akik eljönnek hozzánk estéről estére. Bízom abban tehát, hogy jelenlegi helyzetünkön fogunk tudni javítani, de főként abban, hogy ennek a közösségnek az ereje és főleg a kreativitása minden körülményen át fog minket segíteni – összegzett az igazgató.

Alakszai Zoltán jegyző elmondta, speciális hangulat keríti hatalmába azt az embert, aki belép a színház épületébe. – Az itteni közösség egy tényleges, valódi, értékeket közvetítő, alkotó közösséggé vált az elmúlt években. A miskolci lélek egyik legmarkánsabb tulajdonsága a büszkeség. Szeretünk büszkék lenni a színházunkra, ami a lelkünk részévé vált. Külön öröm számomra, hogy a Miskolci Nemzeti Színház részt vállalt a nemzeti ünnepeink megtartásában az elmúlt években. A művészek magukkal viszik e falakon kívülre is azt a varázslatos hangulatot, amit csak itt kap meg az ember. Ünnepi műsoraink színvonalasak – mondta a jegyző, aki sok erőt, kreativitást és kitartást kívánt a színház dolgozóinak az évadnyitón. – A körülmények megteremtésében mindenkor számíthattok ránk is.

Új társulati tagokkal is bővül a színház: Czvikker Lilla, Koller Krisztián, Konfár Erik és Rusznák Adrienn színművészek mellett két új táncművész is érkezik Isabell Weigner és Kozma Johanna személyében. Lőrinczy Attilát dramaturgként köszöntheti a színház, Rusznyák Gábor pedig ettől az évadtól főrendezőként folytatja munkáját. – Szeretném, ha még jobb előadások lennének, és ezáltal még jobb színház lenne a miskolci. Legfontosabb a koordináció, és mivel rengeteg érzékeny ember van ebben a szakmában, össze kell tudni hangolni, hogy mindenki nagyjából egy nevezőn legyen – hangsúlyozta a Művészeti tanács tagja, aki elárulta, ma már kezdődtek az olvasópróbák és az állító próbák is. – Itt most négy produkció is elkezd egyszerre próbálni. Ez irdatlan nagyüzem egy ekkora testű színházban. Két felújított produkciót is előveszünk hamarosan, megtámogatjuk a bérletárusítást. Nagyon sok a munka ilyenkor.

A hagyományokhoz híven a színház szabadtéri rendezvénnyel hirdeti meg az új évad kezdetét szeptember első vasárnapján a főutcán, ahol délelőtt családi- és gyermekprogramokkal, este pedig egy különleges meglepetésprogrammal várnak minden érdeklődőt.

További hírek

Olvasnivaló