Ugrás a tartalomra

Miskolcnak is jut a kormányzati kompenzációból: 1,3 milliárdot kap a város

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. május 07. péntek 09:13
Nincs politikai motivációja a döntésnek – hangoztatta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután bejelentette: a városok több mint 100 milliárd forinttól estek el, ebből most 23 milliárd kerül vissza hozzájuk. Miskolcra 1 milliárd 350 millió forint érkezik.

Az önkormányzatok támogatásáról is döntött a kormány – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy korábban jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adójának maximálásával. Ezzel 150 milliárd forint maradt a cégeknél, viszont az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett – a miniszter szerint ezért tárgyaltak velük.

Gulyás bejelentette, hogy a kormány arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatásról döntött: a 25 ezer fő alatti települések automatikusan kapják majd a támogatást, míg a nagyobb településekkel külön egyeztetnek. A 23 milliárdból 1,7 milliárd forinttal az egyes településeken bölcsődék, oktatási és kulturális intézmények megújulásához, megépítéséhez járul hozzá a kormány.

A tárcavezető elmondta, hogy nincs politikai motivációja a döntésnek, a bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg:

a leggazdagabbaknak fejlesztési támogatást igen, de működési támogatást nem adnak;
a második kategóriánál fő szabály szerint a kieső iparűzésiadó-bevétel 75 százalékát megtérítik,
a harmadik, legszegényebb településeknél ez az arány már 100 százalék.

Miskolcra általános működési támogatás címen 1 milliárd 350 millió forint érkezik.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!