Ugrás a tartalomra

Miskolctapolcán is koszorúztak

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. június 04. péntek 17:18
A Miskolctapolcai Barlangfürdő melletti fakeresztnél gyűltek össze a helyiek, akik énekekkel emlékeztek meg Magyarország tragédiájáról június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Az ünnepséget szervező Tapolcafürdőért Egyesület fel is újította a fából készült keresztet.

Miskolctapolcán már több mint tizenöt éve tevékenykedik egy civil szervezet, a Tapolcafürdőért Egyesület, ami a városrész tisztán tartása mellett ünnepségeket is szervez. – Mivel központtal nem rendelkezünk, ám van egy gyönyörű parkunk, úgy terveztük, hogy a 2014-ben felállított keresztnél tartjuk meg idén is trianoni megemlékezésünket – mondta Kerek Judit elnök. – Ehhez méltó módon, az idén tizenöt éves Tapolcai Kerek Kórussal énekelünk el néhány gyönyörű dalt, így a székely és a magyar himnuszt is. 

Az egyesület egyik tagja a miskolctapolcai fakeresztről szerdán eltávolította a laskagombát, majd lecsiszolta és újrafestette. Az ünnepségen imát mondott Kereszturi Csaba református lelkipásztor, majd megkoszorúzták a keresztet, a tövében pedig mécseseket helyeztek el a résztvevők.

További hírek

Olvasnivaló