Ugrás a tartalomra

A művészeten keresztül fejezték ki Covid-élményeiket

Király Csaba
Utoljára módosítva
2021. november 26. péntek 11:26
A Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület pályázatot hirdetett Covid2020 címmel: a műveken keresztül mutassák be az alkotók, hogy számukra mit jelent, ők hogyan élik meg a világjárványt. Csütörtökön a beérkezett munkákat díjazták, egyúttal kiállítás nyílt belőlük.

A pályázatot kiíró szervezet elnöke, Ujpál Zsolt Gilbert elmondta: a Covid megváltoztatta az emberek életét, ők pedig lehetőséget szerettek volna biztosítani arra, hogy az alkotáson keresztül bemutassák, ki miként élte meg az elmúlt időszakot. „A művészet lehetőséget ad arra, hogy a szavakon túl érzések is megjelenjenek” – fogalmazott.

Képgalériánk a kiállításmegnyitóról; Fotók: Juhász Ákos

Összesen 107 pályamunka érkezett be 78 alkotótól, ezek között fotó, rajz, montázs és még zenék, versek és dalok is színesítették a repertoárt. A kiírás egyébként annyira megmozgatta az embereket, hogy miskolciról országosra kellett bővíteni a nevezési kört, illetve a beküldési határidő is kitolódott.

A nagy számokból adódóan a pályaművek is sokszínűek. A megosztottság azonban gyakran visszaköszön. „Egymás ellen fordultunk és létrejöttek különböző táborok. Ez rengeteg alkotáson visszaköszön. Mi nem cenzúráztunk semmit, mert a pályázati kiírás is arról szólt, hogy ki miként élte meg a járványt” – mondta Ujpál Zsolt Gilbert.

A kiállításmegnyitó részeként fődíjat és három különdíjat adtak át a szervezők – emellett emléklap ismerte el mindenki alkotását. A díjazottakban közös volt, hogy eltértek a szokványos, mindennapos megjelenítéstől. „Színvonalasság, látványosság és egyediség jellemezte őket” – részletezte a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület elnöke, hogy milyen szempontok alapján ítélték meg a pályamunkákat.

A fődíjat Merényi Ádám, A jelen visszatekint a múltra című alkotása nyerte el. A minőségügyi technikusként dolgozó fiatalember azért jelentkezett, mert megfogta a téma. A történész végzettségű Ádám alapötlete az volt, hogy a középkort állította párhuzamba a mai élethelyzettel. „Ha visszatekintünk, többször törtek ki járványok Magyarországon és Miskolcon is. A rajzommal arra szerettem volna felhívni az emberek figyelmét, hogy a történelem ismétli önmagát” – mondta a díjnyertes műről.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető a Sub Rosa Caféban november 25. és december 10. között.

(Borítókép: Merényi Ádám - A jelen visszatekint a múltra)

További hírek

Olvasnivaló