Ugrás a tartalomra

MVK: hét helyszínen már hétfő hajnalban vizsgálták a forgalmat

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. április 07. kedd 12:40
Az MVK Zrt. a hétfő reggeli műszakváltás időszakában több helyszínen vizsgálta az utasforgalom alakulását. A közlekedési vállalat munkatársai hét kiemelt helyszínen voltak jelen: a Repülőtéren, a megyei kórháznál, a Joyson megállóhelyen, a Tiszai pályaudvaron, a Búza téren, az Újgyőri főtéren, valamint a Villanyrendőrnél. Ezentúl az utasforgalom alakulását hat szakember személyesen is megfigyeli autóbuszon utazva.

Erre azért volt szükség, mert a közlekedési cég és Miskolc önkormányzata is több észrevételt kapott a műszakváltáshoz kapcsolódó járatindulások gyakoriságával kapcsolatban. Veres Pál polgármester ezen panaszokkal kapcsolatban még csütörtökön azonnali intézkedést kért a közlekedési vállalattól. Az MVK az újabb igényekhez módosította menetrendjét.

Fotó: MVK Zrt.

A közlekedési vállalat bízik benne, hogy a rendkívüli menetrenddel és a rásegítő járatokkal együtt most már nagyobb biztonságérzetet adhat azoknak az utasoknak, akik a jelenlegi helyzetben nem tudnak otthonról dolgozni, és mindennapi munkavégzésükkel a város rendben tartását vagy az egészségügy működőképességét biztosítják – mondta Demeter Péter, a cég vezérigazgatója. Az utasszámokat természetesen továbbra is kiemelt erővel figyelik, a későbbiekben is biztosítva, hogy az utasok a járművek fedélzetén is tarthassák a megfelelő távolságot egymástól.

Azt azonban tudni kell, Miskolcon a közösségi közlekedés kihasználtsága a kijárási korlátozás bevezetése után 85 százalékkal esett vissza, miközben a menetrendi módosításokkal a közlekedő villamos és autóbusz járatok aránya csak 30 százalékkal csökkent az eredetihez képest. A csökkentés során pedig ügyeltek arra, hogy továbbra is minden utazót ki tudjanak szolgálni, hogy senkinek ne kelljen sokat várakoznia, és minden utas biztonságban legyen.

A hétfői terepszemlén az MVK szakemberei azt tapasztalták, hogy azokban az időpontokban, amikor dupla autóbusz indul, az utasok inkább felszállnak az első járműre, és nem várják meg a második autóbusz megállóba való beállását. A járványhelyzetre tekintettel az MVK helyszínen lévő kollégái igyekeztek felhívni az utasok figyelmét arra, hogy plusz járatok is érkeznek, legyenek türelemmel a saját érdekükben, hogy az egyenletes kihasználtság biztosított legyen. Hétfőn reggel azonban több esetben tapasztalták, hogy az utasok inkább felszálltak a korábban érkező járműre, minthogy bevárták volna a következő üres járatot.

További hírek

Olvasnivaló