Ugrás a tartalomra

Közgyűlés: elfogadták a Hodobay tervet, az államhoz kerülhet a MIVÍZ, lesz iskolakezdési támogatás

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 30. csütörtök 17:10
Bevezeti Miskolcon az iskolakezdési támogatást, és a szociális támogatásokat is minél több lakos számára elérhetővé teszi az önkormányzat a jogosultsági jövedelemhatárok megemelésével. A csütörtöki közgyűlésen döntöttek arról is, hogy - bizonyos feltételekkel - az államhoz kerülhet a miskolci víziközmű-szolgáltatás.

Veres Pál polgármester expozéjában elmondta, rendkívül nehéz év elé nézünk, a háború következményeként, a gazdasági folyamatok miatt nehéz a helyzet egész Európában, Magyarországon. Nehéz döntéseket kell meghozni, hogy tudjuk szolgálni Miskolcot, hogy működőképes maradjon. Igyekszünk előre menekülni, hogy a stratégiai célokat meg tudtuk valósítani.

Néhány sikerről most is be tud számolni, de vannak olyan területek, ahol vannak gondok. A közösségi közlekedésben erőn felül teljesít a város, így nem kell leállítani a villamost hétvégén, mint más városokban látjuk.

Miskolc működik a nehéz időszakban is, a fejlesztésekben látják a jövőt. A turisztika, az idegenforgalom kitörési pont, ebben értek el eredményeket. A kilátó felújításával folytatódik az Avas rehabilitációja, még idén egy 21. századi színvonalú épületté válik a város szimbóluma. A környező sétányokat is felújítják, hamarosan megkötik a szerződéseket, év végére megújulhatnak ezek is.

A városrészek is megújulhatnak, bővül a kerékpárút-hálózat, mintegy 9 kilométeren, bő 1,1 milliárd forintból.

Fotók: Mocsári László

Miskolctapolca is fejlődik, remények szerint májusra elkészülnek az itteni beruházásokkal (őspark, csónakázó tó, utcabútorok, modern pavilonok stb.).

Fontos, hogy a befektetők helyszínt találjanak Miskolcon. Benépesülnek az ipari parkok, folyamatos a cégek megkeresése, négy tárgyalás is folyik jelenleg is. Egy kiszámítható életpályát jelentenek a cégek a miskolciak számára, de a régióban is.

Nemrégiben fogadta a polgármester a debreceni BMW vezetőit, mint hangsúlyozta, "ha már úgy alakult, hogy nem ide jöttek", szeretnének együttműködni velük. A szakemberképzésben felajánlották a segítséget, de például a lakhatásban is segíthetnek, illetve közös fejlesztésekkel a beszállítóknak tudnak lehetőséget biztosítani. "Nagyon pozitív volt a tárgyalás, kérték az egyeztetések folytatását. Ez egy gyümölcsöző kapcsolat lehet" - húzta alá.

A cél egyértelmű: olyan várost építsünk, ahol nemcsak jó élni, hanem jól is lehet élni. Készítjük elő a beruházásokat, ezek nem látványberuházások, hanem könnyen elérhetők, a miskolciakat szolgálják. Ezért dolgozunk és fejlesztünk. Szeretnénk a mindennapokat könnyebbé tenni - jelentette ki a városvezető.

Az a feladatunk, hogy Miskolc érdekében hozzunk döntéseket - szólt a képviselőkhöz a polgármester, aki kérte a közös gondolkodást. - "Ne romboljunk, hanem építsünk!"

Az előző közgyűlés óta többen elhunytak, róluk emlékeztek meg a képviselők egyperces néma főhajtással.

Március 15. alkalmából többen is állami kitüntetést vehettek át, gratulált nekik a város vezetése, majd napirendre vették az előterjesztéseket.

1. napirendi pont: Javaslat a közterületek használatáról szóló 29/2011. (X.21.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester


A napirendet Varga Tibor osztályvezető ismertette. A közterületi díjakról szól az előterjesztés, a járvány és az infláció „erőteljes hatással” volt ezekre is. Az országos gyakorlat az, hogy a díjakhoz „hozzányúltak”. Egységes gyakorlat nincs az emelés mértékéről. Miskolcon az inflációs mértéknek megfelelő emelésre tesznek javaslatot.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött nem volt.


2. napirendi pont: Javaslat a településkép védelméről szóló 44/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelet (TKR) módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester


Szunyogh László főépítész tájékoztatott a részletekről, a véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita nem volt a napirend fölött.

3. napirendi pont: Javaslat a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális ellátások helyi szabályairól szóló 2/2015. (II.10.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester


Csiszárné Sajgó Erika aljegyző elmondta, bevezették országosan a szociális vetítési alapot, ezt a helyi rendeletbe is átvezetnék az örökségi nyugdíj helyett. Emelnék a jogosultsági köröket a jövedelemhatárok terén. Korábban egyre csökkent a jogosultak száma, az önkormányzat emelné a jövedelemhatárokat, hogy a támogatásra jogosultak száma emelkedhessen. Lakásfenntartási támogatás, temetési támogatás, új az iskolakezdési támogatás bevezetése: gyermekenként 10 ezer forint, családonként maximum 30 ezer forint lenne.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:


Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: ez egy jelentős előterjesztés, több ezer miskolci életét tudja megkönnyíteni. Azokról beszélünk, akik viszonylag nehéz helyzetben vannak, és ennek megoldásában az önkormányzattól is várnak segítséget - miközben a város is nehéz helyzetben van. A város ezen megpróbál túlnézni, és segítséget nyújt az elesett, rászoruló miskolciaknak. Baloldali képviselőként nagy öröm, hogy a városvezetés egy ilyen előterjesztéssel állt elő, mert mutatja, hogy mindenkinek segíteni szeretnénk. A ciklusban számos alkalommal tettünk kísérletet erre. A születést Miskolc támogatta, minden gyermeknek támogatást nyújt, ez új volt 2019 után.

Új támogatási forma az iskolakezdési támogatás, ami jövedelemhez kötött. „Tudjuk, hogy jelképes segítségnek számít, bár sokaknak érdemi támogatás lehet. A város elkötelezett, hogy az ifjúság, az itt született gyermekek itt maradjanak” – jelentette ki.

Ezzel megteremtik annak lehetőségét, hogy több ezer miskolci ismét visszajöjjön, és ideiglenes segítséget kapjon a közösségtől - tette hozzá.

Kovács László (KDNP): a frakció egyik szeme sír, a másik nevet. A jövedelemhatárok emelése évek óta nem történt meg, egyre kevesebben vehettek így igénybe támogatást. Az iskolakezdési támogatásnál, a gyermekétkeztetési támogatásnál, ha a szakmunkásbért megkapja valaki, akkor a család már nem tudja igénybe venni, hiszen túllépi az 57 ezer forintos határt az egy főre eső jövedelem. Az iskolakezdési támogatás kampányígéret volt, hosszú idő telt el 2019 óta, ráadásul nem alanyi jogon jár, hanem jövedelemhez kötött.

Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik) frakcióvezető-helyettes: jobboldali képviselőként örülök az előterjesztésnek, hiszen az elesetteket, a családokat támogatja a város. A tényt rögzítem: a családok anyagi terhei rendkívüli módon megnőttek, sokkal többet kell költeni élelmiszerre, a gyerekekre, minden magyar, minden miskolci családnak.


A fiatalok támogatása beleilleszkedik a városvezetés eddigi döntéseibe, céljaiba. Próbálják támogatni az itt élőket, hogy Miskolcon maradjanak.

Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: a szociális ellátórendszer átalakult, egyre inkább átkerült a kormány oldalára. Miskolcnak kiterjedt szociális ellátórendszere volt évekkel ezelőtt, de eltolódott. A város költségvetési lehetőségei nem kedvezőek, de elmozdulunk a korábbi évekhez képest, bár önök szerint túl kicsi, a jövedelemhatárokat még magasabbra kellene emelni. Ezzel elvi síkon mindenki egyetért, de az igazság ott van, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy az ellátórendszerbe hányan kerülnek bele, és ennek milyen költségvetési hatásai lesznek.

Az öregségi nyugdíjminimum hosszú évek óta változatlan, ezen a téren hallassák a hangjukat a kormánypárti képviselők - vetette fel.
Nem alanyi jogon fog járni az iskolakezdési támogatás, de így is több ezer gyermek válik jogosulttá.

Csiszárné Sajgó Erika aljegyző a vita végén tisztázta, a szociális törvény írja elő, hogy csak rászorultsági alapon lehet ilyen támogatást nyújtani.

Veres Pál polgármester: ha arra lesz lehetőség, bővítik majd a támogatottak körét.

4. napirendi pont: Javaslat a 2023. évi Ingatlangazdálkodási terv elfogadására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester


Beke Tibor előbb a 2022-es eredményeket ismertette, majd röviden szólt a 2023-as ingatlangazdálkodási tervről. Ingatlanok értékesítésére tesznek javaslatot például, amik évek óta üresen állnak. Bevételt kb. 2,8 milliárd forintot terveznek idén. A bérlakások felújítására körülbelül 200 millió forintot fognak fordítani.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Soós Attila (Fidesz-KDNP): az egyik legnagyobb bérlakásállománnyal rendelkezik Miskolc az országban, de évek óta „tanúi vagyunk annak”, hogy zajlik a vagyon eladósorba tétele. „Kótyavetyélés van”, fogalmazott. A politikai ciklusokon túlnyúlva sem fordítanak eleget a lakások felújítására. A bérleti díjak emelkedni fognak.


Barta Gábor (Fidesz-KDNP): kevés a bérbe adott lakások száma. 921 üres lakás van, ezt hogyan kívánják hasznosítani? A bevételeket fordítsák a felújításra!

Fodor Zoltán (Velünk a Város): megnéztem, döntően lakhatatlanok az önkormányzati bérlakások, ezek felújítására több százmillió forintra lenne szükség. Ezeket a lakásokat el kell adni.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: „önök halálra sarcolják a miskolciakat”, mi így fordítjuk le az adatokat. Ki fog megvenni egy olyan ingatlant, amit nem lehet bérbe adni? - vetette fel. Az üzleti célú ingatlanok bérleti díját emelik - lassan nem lesz nyitva üzlet a főutcán.

Nagy Ákos 5 perces szünetet kért, hogy a frakcióval konzultálni tudjon.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk): egyre több ingatlant ad el a város, a bérleti díjak is időről időre emelkednek. Pereces ingatlanjai szinte eladhatatlanná váltak - milyen fejlesztés várható a Debreczeni Márton téren? A kötvényt még 2010 előtt vették fel, ma is ezt nyögi a város. Sokan még a politikai felelősségét sem vállalják, akik annak idején felvették a kötvényt.

Veres Pál polgármester: a város bevételeit szeretnénk növelni, az egyik lehetőség az ingatlanértékesítés.

5 perces szünetet rendelt el a polgármester a Fidesz frakcióvezetője kérésére.

5. napirendi pont: Javaslat vagyonkezelési jogviszonnyal kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester


Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető elmondta, technikai jellegű előterjesztésről van szó.
A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Kovács László (KDNP): támogatni fogják az előterjesztést.

Varga Andrea alpolgármester: amikor elindul egy rendrakás, amikor egy szemlélet mentén elkezdünk egy munkát (pl. jelen esetben az orvosi rendelők rendbetétele), az éveket vesz igénybe, és időről időre látszik, mennyi feladat van még hátra.


6. napirendi pont: Javaslat a víziközmű-vagyonnal kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester
Nyíri László: a vagyonértékelésről szóló jogszabály alapján 10 évente kell értékelni a vagyont, elkészítették az értékelést, ennek elfogadását kérik.


A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.
Vita a napirend fölött nem volt.


7. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, Téglagyár u. 2. szám alatti volt Diósgyőri Vasgyári Szakképző Iskola tanműhelyében található munkagépek értékesítése tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester


Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető ismertette, a munkagépek az önkormányzat tulajdonát képezik, kétszer is próbálták értékesíteni, 94-ből 10 gépet el tudtak adni. Ismét megkísérlik az értékesítést. Akár a teljes gépparkot egyben meg lehet vásárolni.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: furcsállom, hogy korábban nem keltek el ezek a gépek, hiszen nem új, de használható gépek is vannak köztük. A Holding tagvállalatainál nem tudják ezeket az esztergagépeket felhasználni?

Veres Pál polgármester: tagvállalatai vezetők már megnézték, néhány darab ép, de rossz vagy hiányos alkatrészek is vannak.

8. napirendi pont: Javaslat Hodobay Terv megvalósítására. Előterjesztő: Szopkó Tibor alpolgármester


Szopkó Tibor alpolgármester egy prezentációval mutatta be, miről szól a komplex városrehabilitációs, ingatlanfejlesztési program. A történelmi áttekintés és előzmények után kiemelte, az elmúlt 70 évben "átgondolatlanul", kevésbé komplex szemlélettel működött az ingatlangazdálkodás. Az ingatlanállomány állaga leromlott, felújításra szorult. Bár történtek kísérletek a rehabilitációra, de ezek nem voltak teljeskörűek. Rendkívül magas egyébként a forrásigénye egy ilyen rehabilitációnak. Elsősorban közterületek újultak meg (ld.: Szinva terasz).

Az ezredfordulótól a belváros szélén felépült plázák "kihúzták" a kereskedelmet a főutcáról, így az épületállomány idővel leértékelődött. A vendéglátás, szabadidő eltöltése jellemző inkább ma már a főutcára.

Egész tömbök maradtak azonban lepusztult állapotban, sok helyen "leromlott a polgári örökség" - fogalmazott az alpolgármester.
Öt alappillért határoztak meg, amelyek mentén konkrét feladatokat határoznak meg.

Tömbrehabilitáció: a belvárosi tömböket egy szisztematikus rendben meg kívánják újítani, akár magántőke bevonásával, széleskörű együttműködéssel (pl. "vasalótömb").

Az önkormányzati tulajdonú épületek megújítása: például a 20 emeletes rehabilitációja, amit hosszú évek nem tudnak értékesíteni. A város fejlesztése az elsődleges cél. A leánykollégium értékesítése is szerepel a programban.

Közterületek megújítása: a városrészi központokat fejlesztenék, emberléptékű tervekben gondolkoznak.

Magánberuházások: bevonzani a beruházásokat a belvárosba, a befektetői szándékok összehangolása a városi érdekekkel. A tájsebeket begyógyítani, mint például az Erzsébet térre tervezett magánfejlesztés, vagy a vármegyeháza mögötti terület rendbetétele.

Településkép-védelem hatósági eszközökkel.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: "ez az anyag egy blablba, egy álom, egy vízió", fogalmazott. 4 év után találták ki, hogyan újítanák meg a belvárost. Nincs benne konkrétum, nincs miről tárgyalni.

Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: vannak olyan feladatokat, amiket korábban nem oldottak meg. Amikor minket számon kérnek, jó lenne, ha lenne néhány önkritikus mondat. A Káli-érában lett egy Művészetek Háza, egy Szinva terasz, egy Déryné utca, elindult a Bazártömb fejlesztése. Önöknek 10 éve volt, de nem csináltak semmit. 2019-ben azzal szembesültünk, hogy a Valasótömb egy romhalmazzá vált az önök időszakában. A lánykollégium elhagyatott szellemkastély lett az önök időszakában. Az Erzsébet téren és a megyeháza mögötti kavicsos parkolóban nem történt semmi. Egyetlen épületet sem újítottak fel a belvárosban.
"Némán nézték a pusztulását" - fogalmazott Simon Gábor.

"Bármilyen kritika az önök szájából hamisan cseng a belváros felújítását illetően" - tette hozzá.

Azt is mondta, hogy sok vállalkozás hiányolta korábban az együttműködést a belváros fejlesztésében.

Soós Attila (Fidesz-KDNP): önök 4 éve nem csinálnak semmit ebben a városban. A tapolcai strandot rendbe raktuk, 2010-ben nem volt befejezve a villamospálya, magas volt a munkanélküliség, nem működött a lakáspályázat. A TOP források befejezése zajlik jelenleg.

Borkuti László (Velünk a Város, DK): nem szokott hozzá a fideszes "locsogáshoz", az egyszavas jelszavakat szokta meg tőlük. A TOP-os forrásokból alig 16 százalék valósult meg 2019 előtt.

Bajusz Gábor (Fidesz-KDNP): "álmodozik" a városvezetés.

Kovács László (KDNP): hiányoznak a megvalósítás részletei, a tartalom.

Szopkó Tibor alpolgármester: a terv egy elköteleződés, látni a fő célokat, több száz oldal áll rendelkezésre, amiben a részleteket kifejti a főépítészi kabinet.

Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik): hiánypótló vízió, ami konkrét cselekvési tervet is tartalmaz. A városnak korábban ilyen jellegű koncepciója nem volt arra, mit is szeretne csinálni a belvárossal.

Barta Gábor (Fidesz-KDNP): a szakmai tartalmat feláldozták a politika oltárán.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP): adventkor olyan volt a belváros, mint egy szellemváros. Mikor lesznek újra üzletek a most üresen álló helyiségekben?

Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: emlékeznek, amikor beterjesztették, hogy a városfejlesztési víziójuk szerint újra hajózható lesz a Szinva? Arról akarják elterelni a figyelmet, hogy önök 9 év alatt nem tettek semmit. Miért fizetett a kormány a vendéglátósokkal ezer forintos gázt? Teszik tönkre a miskolci vállalkozókat.

Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik): konkrét cselevés a tervben: a városrészi központokat fejlesztik a TOP Plusz programban. Mivel a források a kormány EU-val szembeni vitái miatt nem tiszták, így még nem tudják pontosan, mennyi pénz áll majd rendelkezésre a fejlesztésekhez.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város, DK): tehettek volna szakmai javaslatot a Hodobay tervhez, de ezt nem tették meg. Nekünk azért még vannak terveink, ha a kormány le is mondott Miskolcról.

Bazin Levente (Velünk a Város, MSZP): a kkv-k számára is igyekszik perspektívát adni a program. A közterületekkel, belvárosi tömbökkel, ingatlanokkal foglalkozik a Hodobay terv. Megvannak a tervek, kellőképpen megalapozzák a jövő elképzeléseit, befektetéseit. Akinek még vannak elképzelései Miskolcról, azokat várjuk, tervezzük együtt.

Szopkó Tibor alpolgármester: komoly szakmai elképzelések alapján alakították ki a célrendszert. Meghívom önöket egy részletesebb megtárgyalásra, májusban tartanak egy konferenciát, ahol lesz arra lehetőség, hogy itt nem a politika erőszakolta meg a szakmát, hanem a szakmai elvek figyelembe vételével született egy előterjesztés.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: nem a szakembereket, hanem a baloldali politikusokat támadtuk, akik óriási csúszásban vannak 2019 óta.

Veres Pál polgármester: van egy szakmai elképzelés mögötte, ami amikor aktuálissá válik, megjelenik a befektető, társadalmasítani fogjuk, minden miskolci megismerheti. Vannak olyan tömbök, amikre az önkormányzatnak biztosan nem lesz forrása, várjuk, hogy megjelenjenek az uniós források.
 

9. napirendi pont: Javaslat egyes ingatlanok elidegenítésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Beke Tibor: hat ingatlan értékesítésére tettek javaslatot. A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: a családi ezüstöt próbálják meg eladni. Nincsen semmi vízió. Bizonyos ingatlanok értékesítése támogatható is lenne, de ahhoz tudni kellene, hogy például egy rossz állapotú ingatlanból mi lesz. Ehelyett céltalanul értékesítik az ingatlanokat.

Veres Pál polgármester: legfeljebb törtezüst, hiszen rossz állapotú, hosszú évek óta nem használt ingatlanokat próbálnak értékesíteni. Fel szeretnénk újíttatni, és az eredeti funkciókat visszaállítani. Amit önerőből nem tudunk fejleszteni, azokat az ingatlanokat megpróbáljuk hasznosítani, olyan szerződési feltételek mellett, amelyek valóban a megújulást szolgálják.

Szopkó Tibor alpolgármester: nem a bevételszerzés az elsődleges szempont. Olyan állapotú ingatlanok, hogy ha valaki nem nyúl hozzá, össze fognak dőlni, teljesen el fog amortizálódni.

Borkuti László (Velünk a Város, DK): transzparens intézkedések mentén próbálják vezetni a várost. Nem úgy megy, hogy valaki kinéz magának egy ingatlant, és addig megy, amíg meg nem szerzi azt. Átlátható az ingatlanfejlesztés, ne maffiamódszerek építésében leljék örömüket.

Bazin Levente (Velünk a Város, MSZP): nem lenne szükség az ingatlanok eladására, ha nem lennének kormányzati elvonások, megszorítások, nem lenne rekordmagas az infláció.

Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik): az ellenzék mindig kritizálja az ingatlanok értékesítését, ezért talán félve nyúltak ehhez a témához korábban, így romlott le az épületek állapota. Szükség van a bevételre, de fordítani kell az ingatlanok felújítására is, a lényeg: egy átgondolt, jól megtervezett koncepció mentén el kell tüntetni a hézagokat, a tájsebeket.

Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: a költségvetésben is van olyan sor, hogy ingatlanértékesítésből származó bevétel. Ilyen volt már 2019 előtt is. Minden évben milliárdos tétel volt. Egy ingatlan értékesítésénél az első eldöntendő, hogy arra szükség van-e az önkormányzatnak. Lehet hozzá értelmes közfunkciót rendelni? Ha ilyet sem találunk, akkor lehet értékesíteni.

Mokrai Mihály (Velünk a Város, DK): egyre jobban romlanak le az ingatlanok, életveszélyesek. Ha lett volna elegendő forrás, szociális bérlakásprogramot csináltam volna ott. Bízunk abban, hogy a magántőke talál megoldást a felújításra, a funkcióadásra.

17. napirendi pont, 2. sürgősségi napirendi pont: Javaslat Miskolc, Dózsa György u. 2. szám alatti társasház Miskolc, 2667/2/A/1 helyrajzi számú "iroda" megnevezésű, valamint Miskolc, 2667/2/A/2 helyrajzi számú "konyha" megnevezésű albetétjeinek elidegenítésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Beke Tibor: a lánykollégium értékesítéséről van szó, bruttó 600 millió forintra becsülte fel az értékbecslő.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP): van már vevő az ingatlanra, és ha igen, ki az? Igaz, hogy Leisztinger Tamás venné meg?

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: a baloldali városvezetés mindent megpróbál értékesíteni. A korábbi városvezetés saját fejlesztésben irodaházat akart a lánykollégiumban. Mi lesz a menzával, ahonnan iskolákat látnak el?

Veres Pál polgármester: a város feladata a közétkeztetés biztosítása, fejlesztenék a Fazekas utcai iskolát, itt fogják kialakítani az étkezőt, amit az iskola is kér régóta. Ott oldják majd meg az étkezést. Számos megkeresés van az épületre, az érdeklődők között van Leisztinger Tamás cége is. A többi három között van, aki átépítésben, lebontásban is gondolkozik, de a város megőrizné az épület a fő karakterisztikáját.

Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik): világos fejlesztési koncepcióba kell illeszkednie annak is, hogy mi lesz a lánykollégiummal.

Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: egy jól működő intézményt tett tönkre, szüntetett meg az előző városvezetés, A volt kollégium lassan 10 éve üresen áll, az állapota jelentősen leromlott. Nyílt versenyeztetés útján értékesítik. Az elmúlt 1 évben így a becsértéktől jelentősen magasabb áron értékesítették a Holding szakemberei.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP): jogi tanácsokért hozzá értékrendileg közel álló emberhez fog fordulni. Ő csak egy városban keringő pletykára kérdezett rá.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: mi a cél, milyen fejlesztés lesz itt? Miért akarják eladni? Nem tudjuk támogatni az értékesítést.

Veres Pál polgármester: három verzió létezik, hogy mi lesz: irodaház teljes lebontással/teljes és részleges felújítással.

10. napirendi pont: Javaslat civil szervezetek részére ingatlanok használatának biztosítása tárgyában. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető elmondta, három civil szervezet számára biztosítanának ingatlanrészeket.
 

11. napirendi pont: Javaslat a vis maior támogatással kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

12. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Önkormányzati Rendészettel kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Vincze Csaba, a rendészet vezetője elmondta, az általuk használt helyiségek alapító okiratban rögzítéséről van szó. A térfigyelő kamrarendszer megfigyelőpontjainak bővítése miatt van szükség döntésre.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.
 
Vita a napirendi pont fölött:
 
Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város, DK): sok ezer rendőr hagyta el a pályát. Változatlanul kiemelt figyelmet fordítunk a közbiztonság fenntartására. Modernizáljuk a térfelügyeleti kamerarendszert, tíz ponton újakat szerelnek fel, például a turbókörforgalomnál, a Vörösmarty utcában. Új kamerák lesznek a tapolcai elágazásnál, a Népkertben is. Jó minőségben, ésszerűen, hatékonyan folytatják a kameraprogramot.
 
Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: a választókerületében sok bejelentést kap, hogy terveznek-e kamerákat telepíteni oda. Az Avasról is több bejelentés érkezett, az északi oldalról.
 
Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik) frakcióvezető-helyettes: pozitív fejlemény, hogy tovább bővül a kamerarendszer. Azt sajnálom, hogy olyan helyzetben van a rendőrség és a rendészet, hogy nehéz mindenhol jelen legyenek. Sok helyre kellene még kamera. Az előző ciklusban félbe maradt a kormány miatt a kamerarendszer kiépítése. A Középszer fölötti részen is terveznek kamerát telepíteni.
 
Barta Gábor (Fidesz-KDNP): kezdeményezem, hogy kamerázzák be a Fáytól az Avasra vezető lépcsősort is, ahol nemrégiben történt egy haláleset.
 
Bazin Levente (Velünk a Város, MSZP): a rendőrség alulfinanszírozott. Arra kérem a városvezetést, hogy pályázatok útján próbáljon meg még több kamerát beszerezni.
 
Badány Lajos alpolgármester: a társasházakban elhelyezendő kamerákat szorgalmazta az előző városvezetés. A kamerarendszer kiépítése kényszermegoldás, a jogkövető magatartás erősítése lenne fontos, illetve egy olyan jólét elérése, amikor már nem gondolkoznak törvényszegésen emberek.
 
Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város, DK): önöknek 8 év alatt sem sikerült megcsinálni, ami nekünk 1,5 év alatt ment.

13. napirendi pont: Javaslat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű Alapító okirat jóváhagyására. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Varga Gábor igazgató ismertette a napirendet. Elmondta, indokolt a név megváltoztatása a törvények változása miatt. Vármegyei hatókörű városi könyvtár lesz az intézmény, neve II. Rákóczi Ferenc Könyvtárra módosul.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött nem volt.

16. napirendi pont, 1. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő közoktatási intézményeket érintő átszervezések véleményezése tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető ismertette a részleteket.

Vita nem volt a napirend fölött.

18. napirendi pont, 3. sürgősségi napirendi pont: Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról, valamint a köznevelési intézmények étkeztetéséért fizetendő térítési díjakról szóló 26/2018. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Csiszárné Sajgó Erika aljegyző ismertette a részleteket. Az élelmiszerek drasztikus drágulása miatt a köznevelési intézményeknél 20 százalékkal nő a beszerzési ár és a térítési díj. Napi szinten 90-130 forint között nő a díj. Jelenleg 9500 fő veszi igénybe, közel 5600-an kedvezményesen veszik igénybe.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Bajusz Gábor (Fidesz-KDNP): ismét árat emelnek. Fölöslegesen folynak el pénzek. Kéri, ne folytassák a gyakorlatot.

19. napirendi pont, 4. sürgősségi napirendi pont: Javaslat az MVK Zrt. által a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban igényelt forgóeszközhitelhez kapcsolódó Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által vállalandó készfizető kezesség jóváhagyására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Demeter Péter vezérigazgató ismertette a napirendet. Jelentkeztek a kedvező támogatású hitelprogramra. 1,6 milliárd forgóeszköz hitelre jogosult a cég, fix 6 százalék kamat mellett 3 évre szól a hitel. Miért kell felvenni? Az idei közszolgáltatási tervhez szükséges 7,2 milliárd forint, ehhez van 4,3 milliárdos költségvetése a városnak. A 2,9 milliárdos különbség a működéshez a Holding hitelkeretéből származna egy összeg, és a mostani hitel. Az önkormányzatnak ehhez kezességet kell vállalnia.

A véleményező bizottság támogatta az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Soós Attila (Fidesz-KDNP): 11 milliárd forintot nem kapott meg 2015-től az MVK. Ehhez jön egy több mint 9 milliárdos hitelkeret. Utoljára 2019-ben volt nyereséges a közlekedési vállalat. Addig is hitelből is működött a cég. "Ez a cég bedőlésre van ítélve" - fogalmazott.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: úgy tűnik, nem ebből biztosítják a szolgáltatás színvonalának növelését.

Badány Lajos alpolgármester: a likviditás biztosítását a Holding végzi, de a hitelkeret véges. Jelentősen megnőtt a támogatási igény az energiaárak robbanása miatt. Szükséges egy strukturális átalakítás, amiben az önkormányzat nagyobb kontrollt tud gyakorolni a szolgáltató fölött.

Borkuti László (Velünk a Város, DK): az állam érzi, hogy neki súlyos felelőssége van a kialakult helyzetben, ezért nyújt ilyen alacsony kamatú hitelt a közlekedési vállalatok számára.

Fodor Zoltán (Velünk a Város): biztosított az MVK működése, ehhez kell a hitel. A vezérigazgató személyét ehhez garanciának látom.

Veres Pál polgármester: a Megyei Jogú Városok Szövetségénél kérték a kormányt, hogy vizsgálják felül a közösségi közlekedés működésének finanszírozását.

20. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát terhelő víziközmű-szolgáltatás biztosítása vonatkozásában fennálló, az ellátásért felelős jogainak és kötelezettségeinek Magyar Államra történő átruházására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester.
 

Nyíri László stratégiai igazgató elmondta, 2013-tól a szolgáltatók árai rezsicsökkentettek, nem lehet ezeket emelni. A bevételek 10 éve nem nőhettek, ezzel szemben a költségek rendkívüli módon emelkedtek. Tudni lehetett, hogy ellehetetlenüléshez vezet a helyzet. 2019-ben veszteségessé vált a MIVÍZ, a likviditásukat is elveszítették. Drámai a cég helyzete. Tettek erőfeszítéseket, hatékonyságot igyekeztek javítani, tartalékokat feltárni, de ez nem volt elég.
 
2022 nyarán az állam felgyorsította az integrációt. A közgyűlés szándéknyilatkozatot hozott, hogy tárgyal a feltételekről az állammal. Sok tárgyalást folytattak, de vállalhatatlan feltételekkel találkoztak.
 
Nem járható út, hogy a Miskolc Holding tulajdonában maradjon a szolgáltató (havonta 300 milliós vesztesége van a cégnek). Csődhelyzetbe kerülhet a vízmű, a fizetésképtelenség határán vannak már most is.
 
Az integráció jelenthet még megoldást. Ez látszik a leginkább választhatónak. Az önkormányzat átadja a tulajdonjogokat az államnak. Ha ezt a folyamatot elindítják, megnyílik a lehetősége, hogy az állam átvegye a finanszírozását a cégnek.
 
Vita a napirend fölött:
 
Veres Pál polgármester: ha elindul az integrációs folyamat, azonnal megkezdődnek az egyeztetések a kormányzattal. Egy a lényeges: a miskolci polgárok ne érezzék a szolgáltatás működésének változását, és, hogy hosszú távon biztosítani tudják az ivóvíz-ellátást.
 
Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: elhúzták az integrációról szóló döntést, ez okozta a csődöt. Több a tartozás, mint a tőke a működésre. Tárgyalási lehetőség sincs az integráción kívül.
 
Veres Pál polgármester: az állam azt ígéri, hogy kompenzálja a kárt. Csőd közeli állapotban van hazánk szinte valamennyi ivóvíz-szolgáltatója.
 
Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: a frakció egyöntetű véleménye, hogy minden miskolci lakásban legyen egészséges, tiszta víz. Ennek a mikéntjét keresik. Van egy cég, ami jól teszi a dolgát, elkötelezett dolgozói vannak. Nekik köszönetet kell mondani. A cégnek változatlan a bevétele 2013 óta, vagy inkább csökkent. A kiadásai azonban nőttek 10 év alatt. Felépített lépések sorozata vezetett ide. A világ legmagasabb áfáját tartják a víz esetében. A kormány erőfölényével visszaélve azt érte el, hogy csőd közeli állapotba vitte az ország vízművét - azért, hogy az einstand bekövetkezzen. Míg önkormányzati, addig kivéreztetik, majd átveszi egy Fidesz-közeli cég, és brutális áremelést vezetnek be.
 
A módosító indítvány azt a célt írja le, hogy az állam fizesse meg a kompenzációt, mert erre nincs kötelezettségvállalás eddig.
 
Mokrai Mihály (Velünk a Város, DK): a tettes felelőssé teszi az áldozatot. Mi ennek a történetnek az áldozatai vagyunk. Bevezették a rezsicsökkentést, majd nem engedték a díjemelést. Gyakorlatilag 27 százalékos áfát fizetünk a vízre. A hálózati díj egy sarc. A MIVÍZ-et a Fidesz-KDNP tette tönkre. De nehogy az ivóvíz-ellátás is rosszabb legyen. Holott ez egy jól működő cég, csak a szabályozási környezettel megnyomorították. Önök is fogadalmat tettek a város védelmére, ez nem köt senkit semmire?
 
Révész Péter (Velünk a Város, LMP): hogyan fogunk egészséges vizet szolgáltatni a miskolciaknak? Ökokatasztrófa van készülőben a vízgyűjtő területek fölött.
 
Fodor Zoltán (Velünk a Város): az árakat nem emelhette a MIVÍZ, miközben a költségei nekik is megnőttek az elmúlt 10 évben. Kivéreztették a céget, és most átvennék, amit aztán díjemelés követ. A módosítóval leírták, hogy kompenzációt kapnak.
 
Soós Attila (Fidesz-KDNP): Debrecenben, Szegeden és Pécsett sem veszteségesek a vízművek. Én is harcoltam azért, hogy több forrást kapjon a MIVÍZ. Jobb gazdája lesz önöknél.
 
Veres Pál polgármester: a felsorolt három közül biztosan tudom, hogy Szeged és Pécs független volt az áram árának emelkedésétől.
 
Soós Attila (Fidesz-KDNP): 2019-től veszteséges a MIVÍZ.
 
Borkuti László (Velünk a Város, DK): nem történik más, mint máshol ebben a maffiaállamban, csak amire valaki ráveti a szemét, azt einstandolják. A MIVÍZ vagyonát 24 milliárd forintra értékelik, és ezt ingyen akarják megszerezni.
 
Szarka Dénes (Velünk a Város, Jobbik) frakcióvezető-helyettes: az önkormányzatiság leépítésében fontos oszlop az államosítás. A város vagyonát adjuk oda az államnak, ingyen.
 
Varga Andrea alpolgármester: szakszervezetisként víziközmű-szolgáltatókkal állt kapcsolatban 2019 előtt. Folyamatosan élték fel a tartalékaikat a cégek országszerte. A fejlesztési pályázatok nem segítettek a működtetésben.
 
Erdei Sándor (Velünk a Város): a MIVÍZ esetében hogyan fejezné ki az ellenzék, ha a milliárdos értékű közvagyont ellentételezés nélkül lenyúlnák? Mi a garancia annak elkerülésére, hogy nem „mészárosítják” a miskolciak vízellátását? Kényszerpályára erőltettek minket. A miskolci víz a miskolciaké!
 
Pakusza Zoltán (Mi Hazánk): nem nagyon maradt más út, mint átadni az államnak a MIVÍZ-t. De vajon jó gazdája lesz-e a magyar állam?
 
Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető: mi az objektív igazság? A hatóság ellenőrzi a MIVÍZ gazdálkodását, pontosan megállapítja a veszteséget, a költségeket. Ezt nem a vezetőség okozta, állapította meg a hatóság.
 
Kovács László (KDNP): nincs megegyezés a várost vezető frakcióban, hiszen a módosítót nem írta alá Szilágyi Szabolcs és Mokrai Mihály. Módosítót szeretnének benyújtani.
 
Ezt azonban írásban kell megtenniük - tájékoztatta Kovács Lászlót a jegyző, Ignácz Dávid.
 
10 perc szünet következik.

Szavazás:

1. napirendi pont (közterületek használata): 16 igen, 6 nem

2. napirendi pont (településkép védelme): 22 igen, 0 nem, 1 tartózkodás

3. napirendi pont (támogatások): 15 igen, 6 nem, 1 tartózkodás

4. napirendi pont (ingatlangazdálkodási terv elfogadása): 16 igen, 7 nem

5. napirendi pont (vagyonkezelés): 23 igen

6. napirendi pont (víziközmű-vagyon): 23 igen

7. napirendi pont (tanműhelyi munkagépek): 17 igen, 6 nem

8. napirendi pont (Hodobay terv): 16 igen, 7 nem, 1 tartózkodás

9. napirendi pont (ingatlanok elidegenítése): mind a hat határozati javaslatot elfogadták

10. napirendi pont (civil szervezek): mindhárom határozati javaslatot elfogadták

11. napirendi pont (vis major támogatások): 24 igen

12. napirendi pont (rendészet): 24 igen (bővítik a kamerarendszert)

13. napirendi pont (könyvtár): 24 igen

14. napirendi pont (tankerület): mindegyik határozati javaslatot elfogadták

2. sürgősségi pont (lánykollégium): a C alternatívát fogadták el (16 igen, 7 nem, 1 tartózkodás)

3. sürgősségi napirend (gyermekjólét): 16 igen, 8 nem

4. sürgősségi napirend (MVK): 16 igen, 8 nem

5. sürgősségi napirend (MIVÍZ):

határozati javaslat: 21 igen, 2 nem

a Velünk a Város módosító indítványa: 13 igen, 9 nem, 1 tartózkodás (elfogadva)

a Fidesz-KDNP módosító indítványa: 9 igen, 15 nem (elutasítva)


Korábban írtuk

Nőhetnek a települési támogatások

Az erről szóló előterjesztés rámutat: a gazdasági válság, az emelkedő infláció és a közüzemi szolgáltatások árának drasztikus emelkedése a nehéz szociális helyzetben élőket még inkább sújtja. Az önkormányzat azonban - lehetőségeihez mérten - igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, ezért a jogosultsági jövedelemhatárok megemelésével a szociális támogatásokat minél több lakos számára elérhetővé tennék.

Például:

- a gyógyszertámogatás minden olyan családos, 70. életévét be nem töltött miskolcinak is jár, akiknek a havi nettó jövedelme nem haladja meg a 79 800 forintot

- lakásfenntartási támogatást kaphat az az egyszemélyes háztartás, ahol az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem éri el a 99 750 forintot, kétszemélyes háztartás esetében a 171 ezer forintot, többszemélyes háztartásnál pedig a 239 400 forintot

- a gyermekétkeztetési térítési díj kedvezménye jár azoknak a családoknak, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem összege nem haladja meg az 57 ezer forintot

- nettó 57 ezer forint alatt szintén támogatást kaphat a miskolci lakos a helyi közösségi közlekedés igénybevételéhez

- ifjúságvédelmi támogatást nettó 79 800 forint alatt kaphatnak a miskolciak

- rendkívüli települési támogatásban azok részesülhetnek, akiknek egyedül élőként a nettó jövedelme nem éri el a 71 250 forintot havonta, családban élőként pedig a 64 125 forintot

Azt is tartalmazza az előterjesztés, hogy a már meglévő ellátások jövedelemhatárainak emelése mellett az iskolakezdési támogatás bevezetését is javasolják.

Ingatlangazdálkodás

A közgyűlést tájékoztatják a 2022-es ingatlangazdálkodás eredményeiről. Az előterjesztésből kiderül, hogy a bérleményszolgáltatási tevékenységből összességében 781 millió forint plusz képződött tavaly - ebből mintegy 120 millió forintot a Várost Építünk kötvények fizetési kötelezettségeinek teljesítésére fordított a város. Az idei tervben mintegy 650 millió forintos pozitív egyenleggel számolnak, ingatlanok értékesítéséből bő 1 milliárd forint bevétellel számol a város. A bérlakások felújítására 90 millió forintot fordítanának idén.

Hodobay terv

A kiterjedt koncepció célja az, hogy a miskolci belvárosban megújulhassanak az elmúlt évtizedekben leromlott épített környezet, az ingatlanok és a közterületek, kapualjak, udvarok. Rehabilitálhatják a belvárosi tömböket, az önkormányzati tulajdonú épületek (újra)hasznosíthatják, és bevonnák a magántőkét is az ingatlanok fejlesztésébe.

Civil szervezetek kaphatnak ingatlanokat

A budapesti központú Alapítvány a Diákközpontú Oktatásért a Széchenyi utcában alakíthatja ki székhelyét, ahol az ADOM Diákmozgalom fórumokat, előadásokat, workshopokat tartana a diákok számára.

A rászoruló családokat támogató, miskolci székhelyű Supersum Alapítvány egy raktárat szeretne kialakítani a Fazekas utcában.

Oktatás

Az Egri Főegyházmegye átvenné a tankerülettől a Bársony János Általános Iskola fenntartói jogát, ezt az önkormányzatnak véleményeznie kell.

Változhat a telephelye a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumnak, átkerülhet a felújított Csengey utcai épületbe.

A tankerület kezdeményezte azt is, hogy a Bulgárföldi Általános Iskola köznevelési feladatai közül töröljék a két tanítási nyelvű oktatást, amit a létszámcsökkenéssel indokoltak.

Viszont nőhet a létszám a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában az alapfokú művészetoktatásban.

A Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola Görömbölyi Tagiskolája a továbbiakban Görömbölyi Általános Iskola néven működne tovább.

MVK

Mintegy 1,6 milliárd forint forgóeszközhitelt venne fel az MVK Zrt., fix 6 százalékos kamattal, a hitel futamideje 2026 márciusáig tartana, ehhez kérik az önkormányzat kezességét. Az előterjesztésben szereplő indoklás szerint ez az összeg "elengedhetetlenül szükséges" az idei közszolgáltatási követelmények teljesítéséhez.

Víziközmű

A miskolci önkormányzat döntést hozhat arról, hogy átruházza a víziközmű-szolgáltatást a magyar államra.

 

Napirendi pontok:

1. napirendi pont: Javaslat a közterületek használatáról szóló 29/2011. (X.21.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

2. napirendi pont: Javaslat a településkép védelméről szóló 44/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelet (TKR) módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

3. napirendi pont: Javaslat a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális ellátások helyi szabályairól szóló 2/2015. (II.10.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

4. napirendi pont: Javaslat a 2023. évi Ingatlangazdálkodási terv elfogadására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

5. napirendi pont: Javaslat vagyonkezelési jogviszonnyal kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

6. napirendi pont: Javaslat a víziközmű-vagyonnal kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

7. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, Téglagyár u. 2. szám alatti volt Diósgyőri Vasgyári Szakképző Iskola tanműhelyében található munkagépek értékesítése tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

8. napirendi pont: Javaslat Hodobay Terv megvalósítására. Előterjesztő: Szopkó Tibor alpolgármester

9. napirendi pont: Javaslat egyes ingatlanok elidegenítésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

10. napirendi pont: Javaslat civil szervezetek részére ingatlanok használatának biztosítása tárgyában. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

11. napirendi pont: Javaslat a vis maior támogatással kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

12. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Önkormányzati Rendészettel kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

13. napirendi pont: Javaslat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű Alapító okirat jóváhagyására. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Zárt ülés:

14. napirendi pont: Javaslat fellebbezés elbírálására a Miskolc, Beregi utca páratlan oldalát érintő házszámozással kapcsolatos önkormányzati ügyben. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

15. napirendi pont: Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Sürgősségi napirendi pontok:

16. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő közoktatási intézményeket érintő átszervezések véleményezése tárgyában. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

17. napirendi pont: Javaslat Miskolc, Dózsa György u. 2. szám alatti társasház Miskolc, 2667/2/A/1 helyrajzi számú "iroda" megnevezésű, valamint Miskolc, 2667/2/A/2 helyrajzi számú "konyha" megnevezésű albetétjeinek elidehenítésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

18. napirendi pont: Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról, valamint a köznevelési intézmények étkeztetéséért fizetendő térítési díjakról szóló 26/2018. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

19. napirendi pont: Javaslat az MVK Zrt. által a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban igényelt forgóeszközhitelhez kapcsolódó Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által vállalandó készfizető kezesség jóváhagyására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

20. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát terhelő víziközmű-szolgáltatás biztosítása vonatkozásában fennálló, az ellátásért felelős jogainak és kötelezettségeinek Magyar Államra történő átruházására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!