Ugrás a tartalomra

Nyolcvanötmilliós támogatás Miskolc kulturális életének

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 27. kedd 15:34
85 millió forint támogatást nyert a miskolci önkormányzat. Mivel a kulturális ágazat minden egyes intézményének jelentős volt a bevételkiesése, lesz hova tenni a pénzt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy országos pályázatot írt ki annak érdekében, hogy a kulturális területek pótolhassák a koronavírus járvány miatti kieséseket. Az 5 milliárd forint keretösszegű kiírásra számos település pályázott, köztük Miskolc is. A Polgármesteri Hivatal kulturális, sport- és rendezvényszervezési osztályvezetője lapunknak elmondta, a város a támogatási összegből elsősorban a meglévő kulturális intézmények költségvetését szeretné rendbe hozni. Arról, hogy mely kulturális intézmények milyen összegben kapnak a támogatásból még egyeztetnek.

– Sok intézmény került bajba a világjárvány miatt. Mind a terembérlet hasznosításból való kiesés, illetve a különböző jegybevételeknek a kiesése jelentős volt. Nagy valószínűséggel ennek a pótlására kerül majd sor. Előzetes szakmai helyzetelemzést végzünk, majd kidolgozzuk a koncepciót a pénzügyi főosztállyal. Szeretnénk arányosan és igazságosan elosztani az összeget, hogy az intézmények pótolhassák bevételkiesésüket – tájékoztatott Tóth Csaba.

Az osztályvezető elmondta azt is, gőzerővel terveznek rendezvényeket Tapolcára és a belvárosba is. A Miskolci Kulturális Központ karöltve dolgozik az önkormányzat kulturális osztályával azon, hogy fellendítsék a kulturális életet Miskolcon.

További hírek

Olvasnivaló