Ugrás a tartalomra

Olaj, cukor és tészta – gyűjtés az egyetemen

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. október 19. kedd 13:44
Kedden, szerdán és csütörtökön tehetnek az éhezőkért a jó érzésű miskolciak. A Miskolci Egyemetemen ugyanis ezekre a napokra szervezték meg az őszi tartósélelmiszer-gyűjtést, de az is csatlakozhat az akcióhoz, aki a közelben lévő nagyáruháznál jár.
Fotó: Parai Roland

Október 16-a az élelmezés világnapja, ehhez kapcsolódóan a Miskolci Egyetem már több mint egy évtizede csatlakozik az egyetemek harca az éhezés ellen nevű kezdeményezéshez, ami 2004-ben indult az USA-ból. Az élelmezési világnaphoz kapcsolódóan több mint 150 országban zajlanak kampányok, hogy felhívják a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára. Dennis Engel oktató, a felsőoktatási intézményeket összefogó nemzetközi mozgalom (UFWH) helyi képviselője elmondta, már tizenhatodik alkalommal gyűjtenek tartós élelmiszert. – Tavasszal és ősszel is szoktunk. A világjárvány miatt két alkalom is kimaradt. Az a tapasztalatunk, hogy rendkívül sikeres szokott lenni a gyűjtés. Ráadásul nemcsak a Miskolci Egyetem három pontján jelenünk meg az önkéntesekkel, hanem az avasi Tesconál is, ahol délután 4 és este fél 7 között adhatják le az olajat, a cukrot, a tésztát, a konzerveket, a rizst és egyéb tartós élelmiszert a vásárlók a rászorulóknak. 

Az egyeremista Jaskó Eszter önkéntesként dolgozik a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezeténél. – Mi népszerűsítjük a közösségi média oldalain a gyűjtést, valamint húsz kilogrammos csomagokat állítunk össze, amiket a szervezettel kapcsolatot tartó rászorulók között osztunk szét. 

A világnap idei mottója, „A tetteink alakítják a jövőt” is azt hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóbb közös jövő alapjait csak együtt tudjuk lefektetni. Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének igazgatója úgy nyilatkozott, több száz kilogramm gyűlik össze minden egyes alkalommal. – A Miskolci Egyetem Magyarországon az egyetlen felsőoktatási intézmény, ami részt vesz a gyűjtésben. A csomagok családokhoz és egyedülálló idősekhez kerülnek majd – mondta, majd hozzátette, a campus főbejáratánál, a galériánál és a III-as előadó előtt is várják az adományokat délelőtt 9 és délután 2 között.

További hírek

Olvasnivaló