Ugrás a tartalomra

Óriási igény van - és lett volna - miskolci bérlakásokra

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 15. szombat 11:14
Miskolc több mint négyezer bérlakással gazdálkodik, illetve gazdálkodhatott volna. Az előző városvezetés azonban több száz olyan lakást is tartott a rendszerben, amelyek felújítás nélkül csak a pénzt vitték, miközben óriási igény lenne azonnal beköltözhető otthonokra. Ezt bizonyítja az is, hogy a közelmúltban meghirdetett bérlakásokra több mint 300 ember adta be pályázatát.
Fotó: Juhász Ákos

Az előző városvezetés idején kevés bérlakáspályázatot írt ki az önkormányzat, a kiadható lakásoknak egy részét „nem használta” a város, ezért sok bérbe adható ingatlan volt parkolópályán. Ennek oka, hogy a kiadható lakások egy részét a polgármesteri keret terhére osztották, vagy sportegyesületek, nagyobb cégek dolgozói kapták meg. Másik részük pedig cserelakásként szolgált, azaz, ha egy projekt, beruházás miatt költözni kellett a bérlőnek, akkor a város a bérlakás állományból ajánlott fel számukra cserelakást.

Kiadásból bevétel

A fészekrakós lakásokat ugyan megvásárolta az előző városvezetés, de ezeknek csak egy részét újították fel. Ezért több száz olyan lakás van ma Miskolcon, amely műszaki állapota és komfortfokozata miatt gyakorlatilag nem termel városi bevételt, miközben ezeknek is vannak folyamatos rezsi és egyéb költségeik. A Miskolc Holding Zrt. újonnan kinevezett szakemberei szerint az a cél, hogy a jövőben ne az eladás, hanem a felújítás kapjon hangsúlyt a város ingatlangazdálkodásában, annak okán, hogy minél több olyan leendő otthon újuljon meg, amit bérlakásként, miskolciak vehetnek majd birtokba.

Avasi fészekrakós lakás a Középszeren

Fészekhagyók

Több mint 170 fészekrakós lakást kezel a Miskolc Holding. Ezeknek az avasi paneloknak az egyharmada azonban üresen áll, az előző városvezetés valamiért nem tartotta fontosnak felújítani. Jelenlegi állapotukban azonban kiadhatatlanok, csak a város kiadásait növelik, hiszen a közös-költséget és a fűtésszámlát így is fizetni kell utánuk. Jelenleg 56 ilyen, rossz állapotú, egyelőre kiadhatatlan lakást tartanak nyilván, ezekből általában minden mozdítható berendezés hiányzik, és teljes felújításra szorulnak.

2018 óta nem lakják...

- Megéri felújítani, hiszen nagyon sokan várnak bérlakásra. A teljes korszerűsítés után pedig csak napok kérdése, hogy bérbe adjuk ezeket az ingatlanokat - mondja Beke Tibor, a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója.

Elindultak a pályázatok

Veres Pál polgármester már a kampány alatt, a Nagy-Miskolc program részeként is száz lakásos bérlakásprogram indításáról beszélt. Ennek ma már kézzelfogható jele az a bérlakáspályázat, amelyben januárban 21 ingatlant hirdetett meg a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatósága. Már most háromszázan nyújtották be igényüket a lakásokra, ez is mutatja, hogy ilyen pályázatokra az elmúlt években is lett volna igény. 

A programban 7 költségelvű, vagyis alacsonyabb bérleti díjas, és 14 piaci elvű lakásra pályázhattak a miskolciak. A több mint 300 pályázó hozzávetőleg 750 pályázatot nyújtott be, hiszen a kiírás szerint egy ember - a kétféle típusból – három-három lakásra adhat be igényt.  Erről Dr. Kaposváriné dr. Bornemisza Emese, a Miskolc Holding lakáshasznosítási vezetője nyilatkozott.

- Költség- és piaci elven bérbe adott lakásokra lehetett pályázni. Hozzávetőleg 20-25 százaléknyi különbség van a két típus bérleti díja között. A jobb helyen lévők drágábbak, ez is jellemzi a piaci elven kiadott lakásokat, míg a költségelvűre az pályázhat, aki hároméves állandó miskolci helybenlakást tud igazolni, illetve legalább egyéves, határozatlan idejű munkaviszonya van a városban.

Az elmúlt években országosan és Miskolcon is emelkedtek a bérleti díjak. Egy átlagos, ötven négyzetméteres bérlakás havi díja 50 és 100 ezer forint között van ma Miskolcon.

A bérlő is szépíti

Minden  lakáshoz készül egy előzetes költségvetés, amit az érdeklődők a lakások megtekintésekor ismerhetnek meg. Ebben felsorolják a szükséges felújítási munkákat és az azokhoz kapcsolódó felújítási költségeket. Ezeknek a költségeit, miután elkészültek - a bérlő a bérleti díjból leírhatja - mondja a Miskolc Holding lakáshasznosítási vezetője.

Sok pályázat érvénytelen

Hiába nagy az érdeklődés, sok pályázat már első körben kikerül a "kalapból", mert hibásan, hiányosan nyújtják be. A Lakáshasznosítási Iroda ügyfélszolgálatán minden érdeklődőnek segítenek a pályázati feltételek értelmezésében.  Mostantól - a tervek szerint - kéthavonta ír majd ki bérlakáspályázatot a Miskolc Holding.

A pályázatokról ezen a honlapon tájékozódhat, vagy a Miskolc Holding Zrt.  Lakáshasznosítási Irodájának Miskolc, Széchenyi u. 60. szám alatti ügyfélszolgálatán kaphat tájékoztatást. 

 

 

További hírek

Olvasnivaló