Ugrás a tartalomra

Parlamenti szélmalomharc

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. október 03. hétfő 20:29
A szélmalmok ellen érvelt Koncz Zsófia, az LMP közleményben válaszolt.
Képforrás: energiainfo.hu

Kanász-Nagy Máté napirend előtti felszólalására adott válaszában Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára a szélerőművek környezeti hatásaival érvelt a szélturbinák engedélyezése ellen. Az LMP azonban úgy véli, ez egy olyan szakmai vita, amit a kormány nem nyerhet meg, ugyanis a szélenergia az egyik legzöldebb termelési mód. Ennek pedig közleményben adtak hangot.

Kifejtik, hogy a szélerőművek más technológiákhoz képest sokkal kisebb környezeti hatással járnak, illetve megfelelő tervezéssel nagyrészt elkerülhetők.

Az államtitkár asszony által említett félelem, hogy a szélerőművek megölik a madarakat és a denevéreket. Az LMP szerint ez a hatás körültekintő területi tervezéssel, a természetvédelmi területek és madárvonulási útvonalak kizárásával, a turbinák vonulási időszakban való átmeneti leállításával, illetve az egyik turbinalapát eltérő festésével minimalizálható. Megfelelő jogi szabályozással és tervezéssel az is elkerülhető, hogy a szélturbinák a lakosságot zavaró zajszennyezést okozzanak. Ennek érdekében a párt azt javasolja, hogy a települések 1,2 km-es körzetében ne lehessen szélerőműveket telepíteni (de a mindent kizáró 12 km-es szabályt töröljék el).

Ami az erőforrás-felhasználást illeti, a szélturbinák 95%-ban újrahasznosíthatók. Ma már létezik megoldás a lapátok újrafeldolgozására is. A szélerőművek betonigénye egységnyi kapacitásra vetítve 15-ször alacsonyabb, mint Paks 2 esetében - fogalmaz a közlemény.

Mindezek tükrében az LMP ezért azt várja el a kormánytól, hogy vonja vissza azokat a korlátozásokat, melyek a szélerőművek telepítését tiltják.

További hírek

Olvasnivaló