Lassan negyed évszázada szűnni nem akaró lendülettel pörgeti a lemezeket Magyarországon és külföldön Peter Makto, aki a DJ-zés mellett három lemezkiadót megjelenéseit menedzseli, illetve producerkedik is. Ő a 2004 óta működő Truesounds Music alapítója, ami lemezlovasok tehetséggondozásával foglalkozik. És mindezek mellett édesapa.
Interjúnkban szó esik Ibiza vonzásáról, az előadói egóról, a party-szervezés jelenlegi nehézségeiről, és arról is, mit vár a pénteki kilátós estétől.
A szabadság megélése
minap.hu: A nagy bezárkózás után idén nyárra újra kinyílt a világ, előtted egyenesen új kapuk nyíltak: Ibizán léptél fel, és egy élő rádiós szettre is lehetőséged volt a szigeten. Maradandó élmény, az év eseménye volt számodra?
Peter Makto (P. M.): Valóban mozgalmas nyár volt, imádtam minden pillanatát. Ibiza tulajdonképpen a pihenés célállomása lett volna, de mivel a szigetnek van egy igen komoly szabálya: felesleges ott tervezni, mert minden máshogy alakul, így hagytam magam az ottani sodrással különböző helyzetekbe belefolyni. Ibiza mindig maradandó élmény, minden formában és minden állapotban.
A rádiós szereplés félig elő volt készítve, ugyanis az egyik digitális zenei kiadóm, a Zenebona Records által jó kapcsolatban állunk az Ibiza Sonica csapatával. Viszont csak az érkezésem után pár nappal dőlt el, hogy valóban lesz lehetőségem mixelni náluk. A Sunset Ashram egy kultikus hely, őrzi a régi hippy és spirituális hagyományokat. Megtisztelő ott zenélni. „Táncstop” idején játszottam ott, minden klub zárva volt, így hatványozottan jól élte meg az ott lévő 50-100 ember a zenét, és mikor már biztosak voltunk, hogy a helyi hatalom nem érkezik meg, a tulajdonos elengedte a bulit, és az akkor már csak körülbelül ötven főre fogyatkozott csoport akkorát bulizott, hogy az versenyképes lett volna egy nagyobb klub hangulatával. Érzések szabadultak fel, a szabadság, a korlátozás elleni tiltakozás szelleme volt jelen. Imádtam.
minap.hu: Sokan sokfélét gondolnak Ibizáról, de itt DJ-ként fellépni azt mutatja, hogy elértél egy magasra helyezett nívót, amire felfigyeltek. Évek szisztematikus munkája kell ehhez? Mit gondolsz, minek köszönhető a felkérés?
P. M.: Az biztos, hogy az elmúlt három év tudatos munkája köszönt vissza abban, hogy bizonyos kapuk megnyíltak. Ez a Zenebona Recordsnak köszönhető, ennek a kiadónak a hangzása betalált a megfelelő füleknél. Úgy fogalmaznék, hogy egy magas nívó alsó házába kerültem, ahol már érezhetően más figyelmet kap az ember. Aminek kimondottan örülök, hogy a Sunset Ashram fellépést nem a manapság divatos módon hozta be az élet: hogy kellett produkálnom egy olyan zenét, ami meghozta a népszerűséget, hanem kimondottan a DJ-szettjeimet követték már régóta a szervezők. Tehát azért voltam ott, amiben tényleg jó vagyok, ez pedig a mixelés és a szórakoztatás-faktor.
Személyiséghez passzoló sokszínűség
minap.hu: A nemzetközi együttműködés esetedben nem merült ki ezzel, hiszen a Fideles és az Artbat előtt is zenéltél. Hogyan emlékszel vissza ezekre az eseményekre, milyen érzéseket, „nyomot” hagytak benned?
P. M.: Mélyvízben edződtem, ugyanis nagyon hamar bekerültem a legendás Flört The Club pultjába (talán ez a név a fiataloknak már nem mond semmit), ahol mindig a lehető legnagyobb szupersztárok előtt játszottam. A nyomást hamar megtanultam kezelni. Mindig nagyon izgalmas kihívás ilyen nevekkel dolgozni, főleg hazai „pályán”. Az Artbat szett egy nagyon tudatos house elemekre épülő út volt 90 percben, aminek a lényege az volt, hogy az embereket a végső határig felcsigázzuk. Sikerült is őket jól felhúzni, amit egy breakbeat zenével „törtem” el a végén, így talán még picit mérgesek is voltak rám, mert láthatólag a tömeg már nagyon felfokozott állapotban volt. Viszont így sokkal nagyobbat durrant az első Artbat zene. Ha egy szupport DJ túljátssza a szerepét, könnyen széteshet a buli íve.
Fideles nagyon keményen feladta a leckét, olyan szettet húztak, hogy majdnem leszakadt a klub teteje, vakaróztunk is Gerivel (Gregory S – Truesounds), hogy mi legyen az irány. Itt igazából beleengedtük magunkat abba a vonalba, amivel ők kiszálltak a szettből, és megint csak háttérbe helyeztük az előadói egót, ami sokaknál ott feszül, hogy „na, majd most megmutatom” – így sikerült a tervezett 2 óra helyett egy négyórás zárást játszani, nagyon jó hangulattal és végig maradtak az emberek, nem fogytak el a tánctérről.
minap.hu: Akár ha csak az említett szetteket hallgatjuk vissza, egy laikus számára is feltűnik, mennyivel másabb hangulatú, mélységű zenéket játszottál. Helytől, line-uptól is függ mindez, vagy a közönségre „bízod” magad, és a felőlük érkező energiák vezetnek? Mennyire vagy improvizatív?
P. M.: Mindig mindenütt improvizálok. Az elmúlt 24 év alatt a pályámon két alkalommal dolgoztam playlistből, mindegyik esetben John Digweednek warm upoltam. Valamiért előtte mindig beremegett a kezem és biztosabbnak találtam, ha nem a helyszínen keresem a zenéket esélyt adva annak, hogy belekeveredek és mellé nyúlok. Természetesen ettől lesz más egy rádiós szett, egy warm up szett, vagy egy záró szett valaki után. A bulik esetében nagyon nem ugyanazt a brigádot kapod meg a party elején és a végén. Amúgy ezt szeretem a legjobban a DJ-zésben; ezt a sokszínűséget, a változatos szetteket, ami passzol a személyiségemhez. Ebben vagyok jó, szeretem, ha testhezálló feladatokat kapok.
Önazonossággal a kommersz ellen
minap.hu: A produceri munka során honnan, kitől, miből nyered az inspirációt? Ezen a téren mivel készülsz a következő időszakban?
P. M.: Ezzel kapcsolatban lesz hamarosan a virtuális felületeimen egy „leleplező” bejelentés, ezért ebbe most mélyen nem mennék bele. Az inspiráció mindig belülről jön, amit érzek, azt szeretném visszahallani a produkciókban is. Innen van az is, hogy a nevem alatt több stílusú zenei is kijön. Vannak standard, bevett szokások, hogy évekig kell gyűrni egy műfajt és akkor szépen fel lehet kapaszkodni az adott stíluson belül a legtetejéhez, úgymint a melodic house & technoban a Tale Of Us vagy Solomun udvara, vagy a houseban a Dixon-vonal, de a technoban is sokan ezt az utat járják. Valószínűleg én egyik műfajt sem szeretem eléggé vagy kiemelten, hogy egy életen át ugyanazt játsszam, vagy produkáljam. Erre képtelen vagyok, megint csak a személyiségjegyeim miatt.
Az elkövetkező időszakban egy idén februárban megélt spirituális élmény fog megjelenni az a zenéimben. Tavasz óta folyamatosan dolgozunk ezeken a zenéken, de többet egyelőre nem mondhatok erről most.
minap.hu: Főleg a járvány negatív hatásai – bezárkózás, „félelem” a fertőzéstől, más programok előtérbe kerülése – miatt manapság talán még nehezebb a party-szervezők dolga, legalábbis Miskolcon ez a tapasztalat. Mitől tud jól működni egy esemény, egy bulisorozat?
P. M.: Most minden sokkal kisebb keresztmetszetben működik, mint korábban. Ez kihozott sok konfliktust is a szervezők között, durvább lett a verseny, harapósabb mindenki és sajnos megint a giga nevek és a külföldi sztárok zsebébe vándorolnak hatalmas összegek. Ugyanis most az a legerősebb, hogy akinek ütősebb neve van a plakáton, az lesz a nyerő. A hazai szcéna a legnagyobb vesztese ennek. A közép és a kisebb szinten lévő szervezők komoly bajban lehetnek.
Meg aztán az idősebb réteg kivonulása az éjszakából egy nagyon erős trendfordulót hozott. A tinik totál másban vannak most, mint az elektronikus zene és annak az undergroundabb vonulatai. A hard techno erősen a kommersz piacra lépett. Sokaknak csak annyit mond az elektronikus zene, hogy „aha, az a paraszt techno”, és már fordulnak is ki a klubzenéből. Az identitás nagyon fontos, és bízni kell magában minden szervezőnek. Át kell menni ezen az időszakon.
Zenei önkifejezés
minap.hu: Pénteken Kilátó Miskolcon – egy szépen felépített brandbe és csapatba csöppensz most bele. Milyennek ismerted meg az NWCC-t, illetve milyennek ismerted meg a helyi közönséget? Miskolcon többször jártál már a Truesounds Music-kal is.
P. M.: Miskolc mindig is egy indusztriális helyszín volt. Az első fellépésem 2004 környékén volt, ami ugyanúgy tartalmazta a nyers erő jelenlétét, mint a legutóbbi pár buli. Itt szeretik az emberek, ha keményebb a zenei önkifejezés, nem mindig voltak nyitottak másra. Ha eljöttek bulizni, akkor tombolnia kellett az energiának. Úgy érzem, a helyi közönséget jól ismerem, sokakat személyesen is, mondhatni, hogy a „borsodi” rutin már bennem van.
Ebbe az egészbe érkezett bele évekkel ezelőtt – egészen egyedien – az NWCC, akik a széllel és árral szemben indultak el egy minőségi úton, ami egy természetes szelekciót hozott a régióba. Le a kalappal előttük, egy teljesen flott csapat. A kezdetektől fogva vonzó számomra, amit csinálnak. Szerintem emberi oldalon is jó a vibe köztem és köztük, bár igazán minőségi időt nem tudtunk még együtt tölteni sajnos. A meló általában átitatta a találkozásokat, vagy volt más stressz. Erős és határozott a zenei üzenetük. Örülök mindig, ha a srácok hívnak. Korábban volt bennem egy amolyan megfelelési kényszer és kiléptem a sajátos hangzásomból, aminek az lett a vége, hogy sem én nem voltam elégedett a szettemmel, sem ők. Ez a görcs most nem lesz jelen. Hozom magam és vagy tetszik az embereknek, van nem. Alapból nem szeretem a radikális eszmék jelenlétét sehol az életben, pláne a zenében nem látom ennek értelmét. Mindenki azt tol, hallgat, amit szeret. A műfajoknak el kell férniük egymás mellett. Szerintem az sem jó, ha valaki a fanatizmusán nem tud túllátni. Volt már olyan, hogy pár NWCC fan beszólt, holott csak el kellett volna fogadnia, hogy én mást képviselek. Remélem, ezúttal mindenki örülni fog.