Ugrás a tartalomra

Séta a rákellenes világnapon

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. február 05. péntek 14:22
Magyarországon a nem fertőző betegségek miatti halálozások 41 százalékát daganatos betegségek okozzák a legfrissebb adatok szerint. Február 4-én a rákellenes világnapra emlékeztek országszerte. Tömegrendezvényeket sehol sem szervezhettek, helyette sétával, futással hívták fel a figyelmet a szűrések fontosságára. Miskolcon az Erzsébet térről indult a figyelemfelhívó akció.
Sétát szerveztek Miskolc belvárosában a rákellenes világnapon | fotó: Végh Csaba

Idén a járványhelyzet miatt nagy létszámú eseményt nem szervezhettek, helyette sétával hívták fel a figyelmet a világnapra. A miskolci akcióhoz Tóth Magdolna is csatlakozott, aki korábban átesett már daganatos betegségen, de jelenleg tünetmentesnek érzi magát. – 2009-ben műtöttek emlődaganatra, most már hál' Istennek tünetmentes vagyok. Nem szoktam azt mondani, hogy gyógyultak, mert bízunk benne, hogy nem kerül elő sehol az ember szervezetében, de ezt nem lehet tudni – mondta a Miskolc Televíziónak Tóth Magdolna.

A rákellenes világnapon elsősorban az önvizsgálat, a szűrések és a korai felismerés fontosságára hívják fel a figyelmet. A Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumában korszerű gépekkel végzik a vizsgálatokat, és a gyógyszeres terápiában is élen járnak. – A térségben közel 800 ezer ember onkológiai ellátásáért felelünk. Tehát nemcsak Borsodból, hanem a környékről is érkeznek hozzánk betegek. Természetesen mindenkit fogadunk, senkit nem utasítunk el. Évente körülbelül 30 ezer aktív kezelést végzünk, ebbe minden beletartozik, tehát igen nagy a leterheltség – nyilatkozta Dr. Furka Andrea centrumvezető főorvos.

A rákellenes világnapot 21 éve tartják Magyarországon minden év február 4-én. A legfrissebb adatok szerint hazánkban 2019-ben összesen több mint 30 ezer haláleset történt daganatos megbetegedés miatt. A halálozások 34 százalékáért a dohányzás, 11 százalékáért pedig az alkoholfogyasztás volt a felelős.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!