Ugrás a tartalomra

A székére akart ülni, ezért megverte az idős nőt

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. november 29. hétfő 14:42
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 59 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki vendégként tartózkodott az időskorú sértett házában. Azért, mert a nő az ő székébe akart ülni, olyan súlyosan bántalmazta, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott június közepén a délutáni órákban egy borsodi kistelepülésen lakó 87 éves asszony házában vendégeskedett.

Az idős nő megkérte, hogy álljon fel a székéből, mert ő szeretne oda leülni. A vádlott ekkor szidalmazni kezdte az asszonyt, mire a sértett felhívta a figyelmét, hogy ne beszéljen így vele. Azt is kérte, hogy távozzon a lakásból, mindeközben a járóbotjával indulatában fejen ütötte a vádlottat.

Ő ekkor felállt a székből, meglökte a nőt, aki a padlóra esett. Ezután a vádlott egy seprűnyelet vett föl és azzal többször megütötte a földön fekvő nő kezeit, majd amikor a tárgy eltörött, elvette a sértett járóbotját, és azzal folytatta az ütlegelést a hölgy kezén és a hátán. A bántalmazásnak az vetett véget, hogy a lakásban lévők közbe avatkoztak.

A sértett mindkét kezén zúzódásos sérüléseket, valamint jobb kezén 8 napon túl gyógyuló kézközépcsont törést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

(Borítókép: Illusztráció)

További hírek

Olvasnivaló