Ugrás a tartalomra

Szent Hedvigre emlékeztek a Diósgyőri várban

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 22. hétfő 12:14
2014-ben a vár kápolnáját Szent Hedvig tiszteletére szentelték fel. Vasárnap a lengyel királynőre emlékeztek a Diósgyőri várban.

Szent Hedvig Nagy Lajos király legkisebb leánya volt, aki apja halála után a lengyel trónt örökölte. Már életében szentként tisztelték, mivel sokat tett a litvánok keresztény hitre térítéséért. Ő maga az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta, férje Jagelló Ulászló erőszakos módszereivel szemben.

Juhász Ákos képgalériája.

Nagy Lajos magyar és lengyel király legkisebb lányának emléknapját a Katolikus Egyházban július 18-án tartják, ennek apropóján a Diósgyőri várban vasárnap délelőtt 10 órától búcsúi szentmisével emlékeztek meg a lengyel nép által nagy becsben tartott szentéletű magyar királylányról. A misét követően Szent Hedvig legendás élete Lovász Emese régész előadásán elevenedett meg, majd Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend tartott bemutatót. A lovagrend Szent Hedvig életének azt a mozzanatát idézte fel, amikor az első jegyese, Habsburg Vilmos utána ment Krakkóba, hogy érvényesítse összetartozásukat. Hedviggel azonban akkor már más tervei voltak a korabeli politikának és Vilmost fegyverrel űzték el a városból.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!