Ugrás a tartalomra

A szerelem, ami mindenkit érdekel

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 15. kedd 17:03
Már a bölcsődések is érzik azt a bizsergető érzést, amit a szerelem okoz az emberben, a kamaszokat pedig a hormonváltozások miatt foglalkoztatja, de akár idős korban is eshetünk szerelembe. A sok-sok generációt felölelő téma most a Legyen eszed, hogy eszed legyen programban mozgatta meg az iskolásokat.

Miskolc önkormányzata a 2019/2020-as tanévben is várja a fiatalokat az 50 órában kötelezően teljesítendő közösségi szolgálat keretén belül elindított Legyen eszed, hogy eszed legyen címet viselő ifjúságfejlesztő programsorozatára. A tanulók bűnmegelőzési, szociológiai és egyéb előadásokon vehetnek részt, hogy a megszerzett ismereteiket társaiknak saját közösségeikben adják tovább.

Fotó: Végh Csaba

A keddi interaktív előadást a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója, Szabó-Tóth Kinga családszociológus, dékánhelyettes tartotta a városházán. Az előadás címe: Párkapcsolati kalauz kezdőknek és haladóknak: a szerelem és párválasztás szociológiai háttere, a jó minőségű kapcsolatok titkai, párkapcsolati problémák és konfliktusok.

– Nem úgy készültem, hogy én beszélek, ők pedig csak hallgatnak, hanem szeretném, ha ez is egy interaktív előadás lenne, mint ahogy minden évben megtartottam már ugyanebben a témában a programot. Ez érdekli őket a legjobban, és akkor miért ne tanulhatnák meg már most, a kezdetekkor, hogy óriási az egyén felelőssége a párkapcsolatban? Lehet-e tanulni a szerelmet? Hogyan lehet megtartani, megújítani? Nem vagyunk kiszolgáltatva a környezetünknek – nyilatkozta az előadó, aki hozzátette, a gyerekek egy-egy ilyen előadás alkalmával nagy önismeretre tehetnek szert, és izgalmasnak tartják felfedezni saját világukat.

A diákok különféle szerelemelméleteket ismerhettek meg.

Tamási Panna életében még nem következett el az első szerelem. – Szoktam a témáról olvasni a bulvárlapokban, hiszen ez természetesen érdekli a fiatalokat, így engem is. Most vagyunk abban a korban, amikor az első nagy szerelem eljön az életünkben – mondta a zrínyis diák, akinek tanára szólt, hogy az ötven óra közösségi szolgálatból úgy is teljesíthet órákat, hogy a Legyen eszed, hogy eszed legyen program előadásaira jár.

Programok

-
városszerte