Ugrás a tartalomra

„Szerencsés, aki ezt megélheti” – művészeti nap a Zrínyi gimnáziumban

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. június 11. csütörtök 12:16
Huszonharmadik alkalommal rendeztek művészeti napot a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Ilyenkor kiállításokkal és előadásokon adnak számot tudásukról az iskola rajz- és drámatagozatos diákjai. A tehetségek gondozásával kiemelten foglalkozó intézményben Művészetért díjat is alapítottak, amit idén Kruzseczky Dóra végzős diák, illetve két pedagógus: Seres Ildikó színművész és Regős Zsolt zeneművész vehetett át.

– Hálás vagyok az iskolámnak, sosem unatkoztam a négy év alatt, eredményeimben rengeteg munka van – mondja Kruzseczky Dóra, aki az intézményi rendezvények mellett rendszeresen fellépett az városi megemlékezéseken, ünnepeken is. Versenyek során vett részt, de drámatagozatos sikerei mellett tanulmányaiért is elismerték már.

Juhász Ákos képgalériája!

Az ének és a dráma felé 2016 nyarán fordult. Egy színházi előadáson olyan energiákat érzett, amit maga is át szeretne élni a színpadon. – De önismeret is a színjátszás; minél mélyebbre ásunk önmagunkban, annál csodálatosabb dolgokat tudunk átadni a közönségünknek. Azért szeretnék színész lenni, mert ezt a csodát szeretném közvetíteni. És attól különlegesek ezek a pillanatok, hogy nem tartanak örökké. Szerencsés, aki ezeket megélheti – fogalmaz.

A Zrínyi kiválóan teljesítő művészeti tagozatos diákjait jutalmazzák ilyenkor. És több évtizede kapnak bemutatkozási lehetőséget is: a rajzosok kiállításon mutatják be munkáikat, a drámások az iskola színháztermében tartanak előadásokat – utóbbi ezúttal elmaradt a járványveszély miatt, tudjuk meg Fridrikné Várhegyi Renáta intézményvezetőtől. Hozzáteszi: egy kisebb, festménymásolásokból összeállított kiállítás megtekinthető az aulában. – A tehetséggondozás kiemelten fontos gimnáziumunkban. A rajz- és dráma- mellett mozgókép és média tagozatunk is van.

Ahol a szakma legjobbjaitól tanulhatnak a diákok. Seres Ildikó színművész 2017 óta segíti a drámatagozat működését. Színházlátogatások, beavató előadások szervezésében is részt vesz. Fontosnak tartja a zenés színházi műfajok megismertetését, nagy szakmai tudással készíti fel diákjait a féléves énekvizsgákra, amit Regős Zsolttal honosított meg a drámatagozaton.

– Gimnáziumi keretek között drámásokat korábban még nem tanítottam. Nehéz dolog, minden diákra szeretnék külön figyelmet szentelni. Meg kell, hogy tanuljanak ők is dolgozni, mert a művészet nagyon szép, de rengeteg munka jár vele. De nagyon sok csodás élményt kaptam a gyerekektől. et. Fantasztikus látni, ahogy a kamasz korosztály évről év fejlődik, ahogy kinyílnak, ahogy egyre inkább lelkes partnerek lesznek az órákon. Aki velem tart, az nagyon sokat ad nekem – hangsúlyozza.

Regős Zsolt zeneművész is segíti a drámatagozatosok munkáját. Mint mondja, az elmúlt év nagy elánnal indult, jól haladtak, izgalmas dolgok történtek év közben, a diákok nagyon jól álltak a munkához. A koronavírus aztán erre komoly hatással volt, mindenkit egyéni munkára kötelezett. – Amikor lehetett, konzultáltam velük, és próbáltam folytatni a munkát. Sok minden hárult rájuk, de játszottam fel nekik zenei kíséretet, hogy otthon is tudjanak gyakorolni.

– Az elismerés meglepetésként ért. Én teszem a dolgom, maximális erőbedobással, igyekszem a gyerekeket jó irányba nevelni. Nem várok érte semmi különösebbet, de jól esett, hogy a gimnázium megemlékezett a munkásságomról – teszi hozzá.

Az iskolában – hogy tartsa azért a hagyományokat – a következő hetekben elkészítenek egy filmet az év során létrejött produkciókból.

További hírek

Olvasnivaló