Váncsa István író, publicista ajánlásában úgy fogalmazott: a naplóregény „a működő buddhizmust mutatja meg a maga brutális mivoltában, amikor épp az ego romlására tör. Az elvonulás célja az ego kimetszése. (…) Ez a könyv unikum a maga módján, lévén egy fogékony, értelmes és írni tudó szubjektum beszámolója a folyamatról, melynek végére jutván ő maga is buddhista tanítóvá lényegült át. Önvallomás és riport egyszerre, hiteles, meggyőző, lenyűgözően érdekes.”

Dusza Erika 1969-ben született Miskolcon. Szociológusként végzett a Miskolci Egyetemen, a kilencvenes évek elejétől újságíróként dolgozik. Az ezredfordulóig a Magyar Hírlap, majd a Nők Lapja munkatársaként főként szociális témájú riportokat írt, 2002 óta szabadúszó, cikkei a Magyar Narancsban és a 444.hu-n jelentek meg. 2008-ban kezdődő elvonulása óta főként könyvszerkesztőként tevékenykedik, valamint a kunhegyesi Mahámudrá Meditációs Központ működtetésében segédkezik.

A tibeti buddhista hagyományban a hároméves kurzus amolyan lámaképző. Az elvonulók tanításokat kapnak, meditációs gyakorlatokat sajátítanak el. A nyugati ember számára szenvedés lehet bármiféle „nélkülözés”, és általában a változás, legyen az fizikai vagy mentális. Ám éppen ez a relatív szenvedés – ami nem más, mint a komfortzónából való kilépés – adja meg annak lehetőségét, hogy a gyakorló önmagát valóban megismerje, s meghaladja magát a szenvedést.

Erre vállalkozott a szerző is. Az igencsak fordulatos eseményekről, a belső tapasztalatokról és a mestere tanításairól pedig „résztvevő megfigyelőként” naplót vezetett, amelyet meglepő őszinteséggel tár a nagyközönség elé – ezt már a Kossuth Kiadó írja Dusza Erikáról, akivel miskolci könyvbemutatója előtt készítettünk interjút.

Bátorság kell szembenézni a negatív érzelmekkel

minap.hu: Értelmezzük először is a könyv címében foglalt meghatározást: szelídítés. Gőg, hübrisz jellemzi a nyugati embert?
Dusza Erika (D. E.): Úgy mondanám, hogy a gőg is jellemzi. A buddhista tanokban hat fő negatív érzelem szerepel: büszkeség/gőg, irigység/féltékenység, vágy, tudatlanság/ostobaság, mohóság, harag/agresszió – ezek meghatározóak az életünkben. Azt szokták mondani, hogy pont a gőg, a büszkeség alakítható át valakiben a legnehezebben; ha nagyon túlteng, ezzel a legnehezebb „dolgozni”, hiszen nem is feltétlenül gondoljuk eleve rossznak ezt a tulajdonságunkat. A „megszelídítés” mind a hat negatív érzelemre vonatkozik. Az emberi természetből fakadnak ezek, de nagyon sok szenvedésünk okává is válhat akár a harag, akár a féltékenység égető tüze. Ezek az érzelmi állapotok szenvedésünk, boldogtalanságunk forrásai, de környezetünkre is pusztító erővel hathatnak. Ezért ezeket érdemes tudatosan átalakítani magunkban, hiszen minden negatív érzelemnek létezik egy pozitív párja: például a gőgnek az alázat, az irigységnek a nagylelkűség, a haragnak a szerető együttérzés. E szelídítésre pedig vannak megfelelő technikák nemcsak a buddhista, de a keresztény hagyományban is.

minap.hu: A kereszténység hét főbűnről beszél, a buddhizmus negatív érzelmekről. Azzal, hogy az életünkben rengetegszer vétkezünk, ha hagyjuk, hogy befolyásolják az életünket, a Földön is megjárhatjuk a poklot?
D. E.: Úgy gondolom, éppen ez a legfontosabb, amivel szembesülnünk kell. Szerintem a keresztény és a buddhista tanításoknak ugyanaz a gyökere: ismerjük fel, tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat. Arra próbálnak rávezetni minket, hogy már ebben az életünkben is a poklot járhatjuk, de megtapasztalhatjuk a teljes, végtelen boldogságot, szabadságot is.

minap.hu: Az utóbbi állapot eléréséhez szükség van az elvonulásra?
D. E.: Oda kellene eljutni, hogy bármit tapasztalunk az életünkben, abban ne vesszünk el, ne emésszen fel minket, hanem lássuk az egésznek a múlandó, átmeneti voltát. Maradjunk mindig éber megfigyelői mindennapi valóságunknak: lássuk az egész élet álomszerű állapotát; amit most szenvedésként élünk meg, egy idő múlva már csak egy elmúlt esemény, emlék lesz. Buddha legelső tanítása is az, hogy az egész élet egy szenvedés, és ha ezt felismerjük, akkor megszűnik a szenvedés létezni. A szemléletmódunk megváltoztatásával feloldódhat a szenvedés. Felismerni magunkban a negatív érzelmeket – ez az első lépés. Ahogy (először) elkezdem megfigyelni a gondolataimat, az érzelmeimet, a szavaimat és a tetteimet, abban a pillanatban tudok távolságot tartani tőlük, így kikerülök a pusztító hatásuk alól. Persze újra és újra érnek negatív érzelmek, bevonódunk, és szenvedünk tőlük, de a meditáció segít abban, hogy egyre éberebbek maradjunk. Nem kell, hogy megváltoztassuk a tudatunkat, csak ismernünk kell azt. Ha van bátorságunk kimondani, van bátorságunk beszélni a negatív érzelmekről, azzal már elindul egy tisztulási folyamat, és felelősebben tudjuk kezelni a saját érzelmeinket, gondolatainkat, cselekedeteinket.

minap.hu: Erősen befolyásolnak minket, nyugatiakat ezek a negatív érzelmek. Irányt tévesztettünk, elveszítettük a talajt a lábunk alól? Mintha nem lenne mibe kapaszkodnunk…
D. E.: A keletiek sokkal előrébb vannak ilyen téren amiatt, hogy hisznek a karmában, az ok-okozat törvényében, tehát hogy amit gondolunk, teszünk, mondunk, annak valamilyen módon mindenképpen következménye lesz. Ez a karma tévedhetetlen törvénye. Mint a vízbe dobott kő, hullámokat vetnek szavaink, cselekedeteink. Például egy régóta húzódó családi vita oldásához a magunk részéről azt tudjuk megtenni, hogy nem vetünk több követ a vízbe. A hullámok elcsitulásához ez kell. Van, akivel évekig el lehet ezt játszani, hiszen oda-vissza működik. De ha én egyoldalúan megállítom ezt a karmikus folyamatot, tehát nem a másiktól várom a változást, hanem én változom először, akkor javulhat a helyzet. Ezt lehet tudatosítani magunkban, de a környezetünkben is, és akkor más lehet az élet.

„Szerettem volna, ha valaki a lelkembe lát”

minap.hu: Miről szólt ez elvonulás három éve? Azt olvastam, hogy az elvonulók tanításokat kapnak, meditációs gyakorlatokat sajátítanak el… Miből állt egy napja?
D. E.: Mahámudrá elvonulásunk 3 év, 3 hónap és 3 napig tartott, és egy tradicionális gyakorlatsort takar. Korán reggel keltünk, késő estig folyamatosan gyakoroltunk. Reggel például légzőjógával kezdtünk, felkészülve ezzel a napközben végzett különböző meditációs gyakorlatokra. Esténként pedig védelmező, akadályeltávolító szertartásokat végeztünk. Voltak tehát egyéni gyakorlatok és közös szertartások is. Két helyszín volt: Kunhegyesen, és Nepálban, ahol kétszer 4-5 hónapot töltöttünk, a mesterünk katmandui kolostorában. Itt tanultunk például tibetiül is. 34-en kezdtük, 28-an fejeztük be a hároméves elvonulást.

minap.hu: Mi volt az indíttatás, hogy ezt az utat választotta?
D. E.: Az Észak-Magyarországnál kezdtem a pályámat, aztán nagyon hamar Budapestre kerültem. Tipikus napilapos újságírói életet éltem: heti hat napot dolgoztam, sokáig benn voltam a szerkesztőségben, a szabadidőmben utaztam, buliztam, jól kerestem, de költöttem is a pénzt. Pörgős életet éltem. Amit lehetett, elértem a szakmában, büszke voltam, nagy önbizalommal. A magánéletemben azonban nem tudtam egy stabil életet élni, felületes és önző voltam. De azt nem tudtam, hogyan lehetne ezen lényegileg változtatni. Eljött egy pont, úgy harmincéves koromban, amikor azt mondtam, hogy szeretnék egy mestert. Pedig korábban még úgy gondoltam, hogy én a magam mestere vagyok. De szerettem volna, ha valaki a lelkembe lát, és eligazít, ha tévelygek. Három évvel később találkoztam ezzel az emberrel, történetesen egy tibeti mesterrel, Tanpai Gyalchen rinpocséval itt, Miskolcon. A tanításán úgy éreztem, megérkeztem. Ez 2003-ban volt, a mester öt év múlva jelentette be, hogy egy hároméves elvonulást tervez. Addigra megteremtettük magunkban az alapot. Mindenem megvolt az életben, talán túl sok is, de jött egy pont, amikor elegem lett a pörgésből, nagyon sok mindenből, amit az anyagi világ adott. A mester pont jókor érkezett, ahogy a könyvben is fogalmazok, üres edény voltam, így nyitott a tanításokra, hogy valami újat befogadjak. Miután megláttam a karma – életemre vonatkozó – törvényszerűségét, összeállt, hogy mi miért történt. Ahogy kezdtem tudatosabban élni, szép lassan beállt az életem egy középponti állapotra.

minap.hu: Teljesen átalakult az élete?
D. E.: Nem volt 180 fokos fordulat. Intenzív hároméves gyakorlat volt, majd a mester felajánlotta, hogy maradhatunk átadni a tapasztalatainkat az újabb gyakorlóknak, vagyis a Kunhegyesi Mahámudrá Meditációs Központ működtetésében segíthettünk. 2011-ben a média kezdett átalakulni, oda már nem kívántam visszatérni, viszont úgy éreztem, hogy az elvonulóközpontban jó helyen vagyok, értelmes feladatokkal. Mesterünk folyamatosan európai és ázsiai tanítókörutakra jár, ezekre máig sokszor elkísérem sofőrként, segítőként, és persze mindig tanítványként. Emellett könyvszerkesztőként tevékenykedem. Nem fogadalomtétellel, inkább belső elhatározásból lényegileg a mai napig elvonulásban maradtam, miközben látszólag teljesen hétköznapi életet élek.