Ugrás a tartalomra

A színház mindenkié

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. július 20. kedd 12:04
Tavaly március 4-én alakult meg a Miskolci Színházbarátok Egyesülete (MSZE), őket mutatjuk most be cikkünkben.
Fotó: mnsz.hu

Az egyesülethez – amelyet jelenleg 20 fő alkot – az csatlakozhat, aki a célkitűzésekkel egyetért, továbbá rendelkezik bérlettel a Miskolci Nemzeti Színházban (MNSZ), vagy rendszeresen látogatja az előadásokat. Mindezekről Kelemen Judit és Marien Orsolya, az MSZE két elnökségi tagja beszélt lapunknak. Felidézték azt is, hogy már évekkel ezelőtt megismerték egymást, ezt követően azonban távol sodorta őket az élet. 2019 szeptemberében, a Színházak éjszakáján azonban újra találkoztak. Itt derült ki mindkét alapító tag számára a másik fél színház iránti rajongása, és meg is fogalmazták elképzeléseiket.

Az egyesület célja, hogy hozzájáruljon a miskolci teátrum népszerűsítéséhez, különös tekintettel a fiatalabb korosztályok körében, közreműködjön a színház által nyújtott értékek megőrzésében és növelésében, az érdeklődők számára pedig fórumot teremtsen. Ezen túlmenően célja az is, hogy a színház alkotóival (színművészek, a Művészeti Tanács tagjai, Miskolci Balett és a színház valamennyi dolgozója) közvetlenebb és barátibb kapcsolatot alakítson ki. Az egyesület támogatja Miskolc színházi életét, különös figyelemmel a színház fennállásának 200. évfordulója alkalmából megrendezendő eseményekre.

Az első

Az egyesület gyakran tart szerzői esteket, alkotói beszélgetéseket, összejöveteleket, illetve olyan rendezvényeket, ahol az alkotókkal közvetlenebb formában is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Mivel épp a járvány Magyarországra való betörésekor alakultak meg, csak augusztus 24-én tudták megszervezni az első programjukat: egy közvetlen hangulatú beszélgetést Harsányi Attila Jászai-díjas színművésszel a Miskolci Színészmúzeumban. Ezt követően Szőcs Artur rendező és Lajos András, valamint Seres Ildikó színművészek is az egyesület vendégei voltak a különböző esteken.

Szíveket a magasba

Az egyesület a pandémia utáni első előadásnak, a Deja vu-nek a tapsrendje alatt különleges figyelmességgel készült: piros kartonszíveket osztottak a nézők között, amiket a publikum a darab végén a magasba tartott, így hálálva meg a színészek játékát és üdvözölve újra az előadásokat.

„A miskolci színházbarát az, aki átérzi, hogy az MNSZ valóban élni segít. Aki rajong nemcsak az előadásokért és a színművészekért, hanem a teljes színházért, a súgótól a rendezőasszisztensen át a színház vezetéséig” – fogalmazzák meg szellemiségüket. „Helytelennek tartja az egyesület azt a sztereotípiát, mely szerint igazi színházrajongó csak a szellemi tevékenységet végző értelmiségiekből lesz. Annál is inkább, mert az EQ, azaz az érzelmi intelligencia nem végzettség, vagy diploma függvénye. Az MNSZ – ahogyan kell – a műfajoknak olyan széles skáláján mozog, ahol a legkisebbtől a legidősebbig bárki, bármilyen foglalkozást űző és társadalmi réteghez tartozó ember megtalálhatja a neki tetsző, számára olyan értéket közvetítő előadást, melyből magával vihet egy érzést, egy gondolatot, vagy egy tanulságot az előadás után, a saját hétköznapjaiba is. Az MNSZ szeretete nem végzettség, hanem szív kérdése. Ezt próbáltuk többek között kifejezni a piros szívek nyitáskor történő felmutatásával is.”

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!