Ugrás a tartalomra

Több mint 21 ezer embernek segít megyénkben az Élelmiszerbank

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2020. április 19. vasárnap 09:24
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 21590 főt segít munkájával a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, ezen belül csak Miskolcon 7920 rászorulót látnak el. Az év első három hónapjában 136 tonna élelmiszert tudtak kiosztani a térségben, 106 millió forint értékben.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet jelentős kihívást jelent a nélkülözők számára, hiszen helyzetük, ellátásuk, kilátásaik még bizonytalanabbá válik. Annak érdekében, hogy ebben a nehéz időszakban is támogatásban részesüljenek, még inkább megnő az őket segítő szervezetek szerepe. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy olyan non-profit szervezet, amely kapcsolatot teremt a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel segítve a nélkülözés és az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon.

Az Élelmiszerbank több mint 15 éves fennállása óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, melyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagolás hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. A szervezet a járványügyi helyzetben is üzemelteti élelmiszermentő és élelmiszer osztó tevékenységét. Folyamatosan fogad be élelmiszer felesleg felajánlásokat a cégektől annak érdekében, hogy a növekvő rászorulói igényeket ki tudja elégíteni. Az átvett élelmiszerek nagyon sokfélék: pékáru, zöldség-gyümölcs, konzervek, csokoládé, édesség, üdítő, hűtött termékek. 300.000 nélkülöző ellátását segítik országszerte.

7920 rászorulón segítenek Miskolcon

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 28 olyan szervezettel dolgozik együtt, akik az élelmiszereket kiosztják a rászorulóknak: ebből kilenc civil szervezet, tizenegy egyházi szervezet, nyolc pedig önkormányzati fenntartású intézmény. A tevékenységi körüket tekintve ez két családok átmeneti otthonát, két fogyatékkal élőket ellátó intézményt, egy szenvedélybeteg ellátót, két hajléktalanellátót, két gyermekintézményt, illetve 19 háztartásokat ellátó intézményt jelent. Megyénkben összesen 21590 főt segít munkájával az Élelmiszerbank, ezen belül csak Miskolcon 7920 rászorulót segítenek. A megyeszékhelyen két családok átmeneti otthonával, két fogyatékkal élőket ellátó intézménnyel, egy szenvedélybeteg ellátóval, egy hajléktalan ellátóval, és négy háztartásokat ellátó intézménnyel működnek együtt.

- Az élelmiszereket a partnerszervezetek veszik át az Élelmiszerbank raktárából vagy az áruházaktól helyben, előkészítik az élelmiszereket osztásra és kiosztják az általuk ellátott nélkülözőknek. Időseknek jelenleg házhoz szállítanak, minden osztás esetén megfelelő védő felszerelést használnak és limitálják a kontaktusok számát. Az átadásokat igyekeznek szabad levegőn megoldani. Családok, gyermekek, hajléktalanok, fogyatékkel élők kapnak még az élelmiszerből az időseken kívül – tudtuk meg Sczígel Andreától, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójától.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen húsz áruházból – tizenegy Tescóból, öt Aldiból, két Auchanból és KFC-ből - ment élelmiszert az egyesület. A gyártói feleslegek az Élelmiszerbank központi raktárába érkezik be, az élelmiszereket onnan szállítják ki a különböző térségekbe az egyes szervezeteknek. A tavalyi évben összesen 633 tonna élelmiszert osztott ki térségünkben az Élelmiszerbank 394 millió forint értékben, míg 2020 első három hónapjában 136 tonna élelmiszert osztottak már ki, 106 millió forint értékben.

Hol lehet segítséget kérni?

Az élelmiszereket az Élelmiszerbank partnerszervezetei osztják az ország egész területén. Az Élelmiszerbank honlapján térképen lehet megnézni, hogy adott területen az Élelmiszerbank mely partnerszervezete dolgozik. 

A miskolci partnerszervezetek:

  • Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi És Gyermekjóléti Intézmény  
  • Magyar Vöröskereszt BAZ megyei Szervezete  
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
  • Miskolci Autista Alapítvány
  • Észak-Magyarországi Sclerosis Multiplex Egyesület
  • Miskolci Egyházmegyei Karitász

Hogyan segíthet? 

Az Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját IDE kattintva lehet segíteni. 

További hírek

Olvasnivaló