Ugrás a tartalomra

Több mint háromszáz hazai és külföldi úszó vetélkedik Miskolcon

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. november 12. kedd 15:17
Három országból több mint háromszáz úszó érkezik Miskolcra november 15-én és 16-án a Kemény Dénes uszodába a 32. Bitskey Zoltán Emlékversenyre, ami egyben a 25. Testvérvárosok Kupája. A komoly tradíciókkal rendelkező viadalon, több mint 80 indulóval képviselteti magát a Miskolci Sportiskola.
Minap-archív. Fotó: Végh Csaba

A vízilabda Eurokupa után az úszók veszik birtokukba a miskolci Kemény Dénes uszodát, ahol a kétnapos Testvérvárosok Kupája – Bitskey Zoltán emlékversenyt rendezik meg. A komoly tradíciókkal bíró viadalon 15 hazai egyesület mellett Kassa, Lőcse és Marosvásárhely együttesei is rajtkőre állnak majd – sorolta az előzményeket Illyés Miklós, a Sportiskola ügyvezetője. 

Hölcz Péter, a Magyar Úszó Szövetség régióvezetője elmondta, pénteken délután kettőkor, szombaton 9 óra 30 perckor kezdődik a verseny, ahol a két nap leforgása alatt csaknem 2000 rajt lesz majd. A megyei szövetség vezetője hozzátette, sokan ezt a versenyt tartják a felkészülési ciklus lezárásának, ami magas színvonalat garantál.

Kiss Attila, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség elnöke kifejtette: a sportolók megmutathatják, miről szólt az a háttérmunka, amit az elmúlt időszakban folytattak. – Mi pedig azon túl, hogy ebben gyönyörködünk, annak is örülhetünk, hogy a városnak és a versenynek a hírét az idelátogatók viszik tovább – fogalmazott.

Az eseményről beszámol majd a Miskolc televízió is.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!