Ugrás a tartalomra

Új traktorral segítik a munkájukat

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 13. kedd 16:35
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a Belügyminisztérium támogatásával egy új munkagépet szerzett be a hajléktalanprogram résztvevői számára, melyet elsősorban a Nádasréti Telephelyen helyeznek üzembe - közölte a polgármesteri hivatal.
Fotók: Juhász Ákos

A hajléktalanok közfoglalkoztatását a Belügyminisztérium 2015-ben indította. Azóta a Napfényt az Életnek Alapítványtól tíz, a Máltai Szeretetszolgálattól szintén tíz, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetétől harminc ember kapcsolódik be évente a programba. A Miskolci Városgazda a 6 éve működő közfoglalkoztatási programban évente ötven hajléktalanszállón élőnek nyújt kereseti lehetőséget. A dolgozók munkájukért közfoglalkoztatotti bért kapnak.

 
A hajléktalanprogram résztvevőinek fő tevékenysége az útburkolati jelek – parkolók, mozgássérült jelzések és fekvőrendőrök – festése, a kátyúzás, és a fasorgondozás – ezen belül az aprítás, fadarabolás, hasítás, és a tűzifa előkészítése a szociális tűzifaprogramhoz. A Szal-Agro Kft-től beszerzett TYM 754 traktor rendelkezik egy erős rönkfogó kanállal, raklapvillával, ömlesztett anyagok rakodására gyártott kanállal, valamint egy hótolóadapterrel is. A rönkfogó kanállal a rönkmozgatás hatékonyságát növelhetjük, ugyanis az adapter lehetővé teszi a rönkök könnyed, gyors pakolását a tároló helyről a szállító eszközökre, segít egyik helyről a másik helyre való rakodásban, illetve a tavalyi évben beszerzett tűzifa készítő gépsor kiszolgálásában is. A 74 lóerős univerzális TYM traktor klimatizált fülkével Dél-Korea legnagyobb traktorgyártójától érkezett. Megfelel a legújabb környezetvédelmi normáknak, így alacsony a károsanyag kibocsátása és a fogyasztása is kedvező.

 
Az új traktor váltója 16 sebességfokozattal rendelkezik előremenetben és 16 fokozattal hátramenetben is. A legkisebb sebességfokozatban 0,3 km/h sebességgel is lehet dolgozni, míg a munkaterületre vonuláskor akár 25 km/h sebességgel is képes haladni. Irányváltójának köszönhetően a homlokrakodó használatakor egyszerűen és gyorsan lehet irányt változtatni. Kuplungpedálja rásegítéses kis erővel benyomható, így a gyakori váltó, irányváltó használata sem terheli meg a gép kezelőjét. A könnyű manőverezésben a rendkívül kicsi fordulósugár is segít, ami 4,135 m fék nélkül - a portál hídnak köszönhetően.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke