Ugrás a tartalomra

Újra itt az Avas kupa – Csordás József emlékverseny

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 17. csütörtök 09:43
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezi meg október 19-én az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 13. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt. A megmérettetésre összesen 65 kategóriában lehetett nevezni a hatévesektől a szenior korosztályig, vagyis a 35 év felettieknek is lehetősége nyílik a versenyzésre.

Ezzel a lehetőséggel élnek várhatóan a környező országbeliek, így a hazai egyesületek mellett Szlovákiából és Romániából is érkeznek karatékák. A magyarok közül a legnagyobb egyesületek, mint a Vasas és az UTE már leadták nevezésüket. A kupán tiszteletét teszi Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. Kiemelt vendég lesz a fiatalon elhunyt Csordás József családja is.

A küzdelmek során összesen 260 érem talál gazdára. A legnépesebb egyesületek komoly esélyekkel pályáznak majd a legeredményesebb hazai, illetve külföldi karate klub különdíjára. A korábbi évek hagyományaihoz igazodva idén is megjutalmazzák a legjobb női, valamint férfi versenyzőt. A Wondex Kft. jóvoltából különdíjat kap a legfiatalabb és a legidősebb versenyző, valamint a legnépesebb csapat is egy üvegplakettel térhet haza.

A verseny szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a megnyitó ünnepséggel, majd elkezdődnek a kata (formagyakorlat) versenyszámok, a délután folyamán pedig a kumite (küzdelem) is terítékre kerül. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.

Programok

-
városszerte
-