Ugrás a tartalomra

Újra látogathatók az idősotthonok

mti.hu
Utoljára módosítva
2021. május 02. vasárnap 13:56
Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, Pátyon.

Fülöp Attila elmondta, a nyitás annak köszönhető, hogy a kormány időben intézkedett arról, hogy elegendő koronavírus elleni vakcina álljon rendelkezésre, valamint hogy folyamatosan növekszik az oltási hajlandóság az országban. Hozzátette, a látogatás védettségi igazolványhoz van kötve. Fontosnak nevezte azt is, hogy már nemcsak negatív koronavírus-teszttel, hanem védettségi igazolvánnyal is felvehetők új lakók az intézményekbe.

A szociális ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a zárt közösségeket, mint az idősek otthonai, az elmúlt egy évben a járvány miatt el kellett szigetelni, be kellett zárni a lakókkal együtt, ami nem volt könnyű sem az otthonokban lakóknak, sem az ott dolgozóknak, sem pedig a hozzátartozóknak.

Elmondta, hosszú ideig nem találkozhatott senki a családtagjaival vagy a barátaival, ami egy nehezen kezelhető helyzet és nem volt könnyű megélni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!