Ugrás a tartalomra

Vadaspark – a városnak már nem volt mozgástere

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 17. hétfő 09:38
A Vadasparkban a kiviteli tervek szerint kezdődhet a felújítás, a terveken nem lehet változtatni. Azoknál a projekteknél viszont, amelyeket már a mostani városvezetés indít, kikérik a lakosság véleményét is, ahogy ezt a kampányban Veres Pál polgármester megígérte.
fotó: Juhász Ákos

Veres Pál a napokban jelentette be, hogy elkezdődik a Vadaspark felújítása. Az egyik legszembetűnőbb változást a főbejáraton tapasztalják majd a látogatók. A fogadóközpont látványterve több közösségi média felületen is megtekinthető, a hozzászólásokban azonban sok kritika érte a leendő főbejárat formáját.

Többek között felvetődött, hogy a város erről miért nem kérdezte meg a miskolciakat. A témában megkerestük a Városházát, ahol a következő tájékoztatást kaptuk.

Utóbbi panaszra a válasz egyszerű: erre csak a terveztetés időszakában lett volna lehetőség, azonban ez akkor elmaradt. A városnak most már nincs mozgástere, vagy megépíti így, vagy elveszíti a támogatást és bukja az eddig fölmerült költségeket. Azoknál a projekteknél, amelyeket a jelenlegi városvezetés indít el, kikérik majd a lakosság véleményét is, ahogy ezt a kampányban Veres Pál, a város polgármestere megígérte.

Ebben a konkrét esetben a támogatási szerződést 2016. december 15-én írták alá, a munkaterületet 2020. február 6-án adták át. A pályázati felhívás szerint nem volt kötelezően előírt a lakosság bevonása, s talán ezért nem is került erre sor. A műszaki tartalmat a Vadaspark vezetőségének, az üzemeltetőnek és az önkormányzatnak közösen meghozott döntései alapján véglegesítették. A korábbi városvezetésnél fel sem merült, hogy a projektet a miskolciakkal is megismertesse. Erre egyébként leginkább a tervezési koncepció összeállításakor lett volna lehetőség, 2017. év elején, amikor még az engedélyezési tervek nem készültek el.

A teljes beruházás támogatási összege több, mint 419 millió forint. A kivitelezésre csaknem 360, a támogatás és az eszközbeszerzésre pedig 10 millió forint jut. Az építkezésre vonatkozó első eljárás 2019. február 1-én eredménytelenül zárult, mert a becsült költséghez képest jóval nagyobb ajánlati ár érkezett.

A második közbeszerzési eljárás az eredetihez képest csökkentett műszaki tartalommal indult el azért, hogy az ajánlati ár becsült költségén és a rendelkezésre álló forráson belül maradhasson.

A jelenlegi városvezetésnek már nem volt lehetősége a tervek megváltoztatására. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás lezárult, eredményt is hirdettek. A kiviteli szerződést 2019 nyarán írták alá, és az idén februárban lépett életbe. Ekkorra kapták meg ugyanis a projekt megvalósításához szükséges költségnövekményt.

A közbeszerzési eljárásban megtörtént a szerződéskötés is. Amennyiben nem lép életbe a szerződés, az önkormányzatnak fizetnie kellene a kivitelezőnek károkozás címen, illetve a beruházás is csúszott volna. Magyarul veszélybe kerülhetne a támogatás felhasználása. Az épület építészeti megjelenését érintő kritikákat, s az esetlegesen szükséges beavatkozási lehetőségeket az illetékesek megvizsgálják.

 

A beruházás műszaki tartalma:

Fogadóközpont kialakítása: beléptető rendszer, kapu felújítása, látogatói mosdók, büfé-ajándékbolt, irodahelyiségek, bemutató és információs tér, akadálymentesítés.

Afrika bemutató kialakítása- autentikus afrikai stílus, zárt látogatói épület az állatok belső kifutóival, továbbá nyitott külső kifutók madár röpdével

Tigrisház felújítás: vízszigetelés, tetőcsere, belső terek műgyantás borítása

Belső utak felújítása

Csapadékvíz elvezetés

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!