Ugrás a tartalomra

Varga Andreát feladatalapon jelölték az alpolgármesteri pozícióra

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. november 14. csütörtök 12:24
A későbbiekben kiderül, szükséges-e további alpolgármesterek kinevezése – tudtuk meg a városháza sajtóosztályától.

Amint arról portálunk beszámolt, múlt hét pénteken tartotta ünnepélyes alakuló ülését Miskolc város közgyűlése. Mások mellett arról is döntöttek a városatyák, hogy ki, kik legyenek a település alpolgármesterei. A korábbi években hozzászokhattunk ahhoz, hogy minimum ketten, de volt, hogy hárman is betöltötték ezt a tisztséget. Az október 13-ai választást követően is az a hír terjedt el a városban, hogy a nagyobb, választáson nyerő frakciók – tehát a Jobbik és az MSZP – adnak egy-egy alpolgármestert, és mellettük egy pártoktól független, civil személy is feladatot kap a város legfelső vezetésében.

Mocsári László képgalériája az alakuló közgyűlésről!

Nos, a már említett közgyűlési ülés rácáfolt a várakozásokra: a testület az egyik párthoz sem köthető, a civilek által támogatott Varga Andreát választotta meg a pozícióra.

Varga Andrea alpolgármester aláírja megbízólevelét

A városháza szóvivőjét azzal kerestük meg, hogy mi áll a döntés hátterében? Esetleg várható, hogy a feladatok mennyiségének felmérésével, idővel kineveznek új, újabb alpolgármestereket? Veres Pál polgármester számára miért volt fontos, hogy független helyettese legyen? Mi ennek a döntésnek az üzenete Miskolc lakossága és a közgyűlés felé? Jelen pillanatban mely területekért felel Varga Andrea?

Szántó Rita közölte: Veres Pál egyelőre úgy döntött, egy alpolgármesterrel kezdi meg a munkát. Ennek pedig az az oka, hogy a polgármester „nem politikai, hanem feladatalapon szerette volna kijelölni az alpolgármester személyét”.

– A későbbiekben kiderül, milyen feladatok vannak még a polgármesteri hivatalban, az önkormányzatnál, amelyekhez szükséges további alpolgármesterek kinevezése – tette hozzá, és elmondta azt is, hogy Varga Andreához elsősorban a szociális ügyek és a civil kapcsolatok tartoznak.

További hírek

Olvasnivaló