Ugrás a tartalomra

Vissza a gyökerekhez: nagymamáink ételhordója újragondolva

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. február 22. hétfő 10:29
Zöld megoldást kínálhat a bérdoboz rendszer a csomagolódobozok miatt megnövekedett hulladék problémájára.

Gyakran hallani a járvány vonatkozásában, hogy a háborúhoz hasonlítják. Mint ilyen horderejű esemény, egyszerűen nem elegáns azt mondani róla, hogy vannak pozitív hozadékai is.

Fotók: Végh Csaba

Azonban, mint ahogy a nagy háborúban a hadipar révén felbukkanó technikai vívmányok, a koronavírus esetében is akadnak olyan dolgok, amik túlmutatnak a mostani nehéz helyzeten. Ide sorolhatóak azok a – többnyire zöld – kezdeményezések is, amiket megváltozott életvitel generált.

A környezetvédelem egyre erősebb igényként merül fel, nemzetközi szinten is egyre komolyabb hangsúlyt fektetnek rá. Az emberek többségénél szintén megfigyelhető ez a fajta tudatosság. Mióta a beülős éttermek is átálltak a kiszállításra, tételesen megnövekedett a különböző eldobható dobozok száma. Ezeket jó esetben elmosva a megfelelő hulladékgyűjtőbe teszik a használók, legtöbbje viszont a kommunális hulladék között végzi. Az így keletkezett szeméttöbblet okozta problémára jelenthet megoldást a Rakun dobozközösség applikációja, melynek lényege, hogy újra felhasználható redobozokban rendelhető meg az étel a közösséghez csatlakozó éttermekből.

- A korlátozások miatt lényegesen megnőtt az elvitelre rendelt ételek száma Miskolcon is, ami alapvetően pozitív, hiszen a jelenlegi helyzetben így tudunk segíteni a helyi vendéglátósoknak – a város ebből a célból indított egy kommunikációs kampányt, amihez minden vendéglátóhely ingyenesen csatlakozhatott – mondta megkeresésünkre Orosz Eszter, a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki szerint ugyanakkor a felgyülemlő hulladéktöbblettel is számolni kell. – Vannak olyan kezdeményezések, amik erre kínálnak környezettudatos megoldási lehetőségeket. Ilyen például a Rakun dobozközösség applikációja is, ami lényegében egy bérleti díjas ételhordó rendszert jelent, amihez csatlakozhatnak éttermek, felhasználói oldalról pedig a környezettudatos szemléletű lakosok is részt vehetnek mindebben, ha az eldobható tárolók helyett – havi 500 forint fejében - ilyen műanyagtetejű fémdobozokban rendelik az ételt.

Miskolcon egyelőre csupán egy vendéglátóhely csatlakozott a kezdeményezéshez.
- Minden szempontból praktikus megoldásról beszélünk, nem is értem, miért terjed ilyen döcögősen – véli Vargáné Bodnár Henriett, a Végállomás Bistorant tulajdonosa, aki szerint bizonyos mértékű szemléletváltásra van szükség. – Nem csak környezetkímélő megoldásról beszélünk, de esztétikusabb, praktikusabb és olcsóbb is, mint az eldobható csomagolás.
Vargáné Bodnár Henriett elmondta, hogy a lebomló csomagolás csak ipari komposztálóban, szabályozott körülmények bomlik le teljesen. Emellett drágább is, mint a hagyományos csomagolás.

- Egy háromfogásos menü esetében nagyjából 300 forint csomagolási díjról beszélhetünk. Ezt külön tételként tüntetjük fel a számlán, más szóval nincs benne az étel árában. Egy Rekun dobozt 500 Ft-ért, kettőt 800 Ft-ért, 3-at 1200-ért, 4-et 1600 Ft-ért használhat a vásárló 30 napig. A dobozt elvisszük és a következő rendeléskor, amikor az újabbat szállítjuk, elhozzuk a használtat. Ezt alaposan kimossuk, fertőtlenítjük, így kerül újra forgalomba. Nem csupán olcsóbb, de praktikusabb is, hiszen a levesek és a szószos ételek esetében nem kell attól félni, hogy átázik, ellenben a különböző papírdobozokkal.
Miskolcon egyelőre csak a Végállomás kínálatában elérhető a Rekun doboz (100 darab, ami egyszerre ötven kiszállításra alkalmas), ha azonban más vendéglátóhelyek is csatlakoznak a közösséghez, a regisztráció akkor is 500 forint marad, így idővel egy praktikusabb, olcsóbb és környezetkímélőbb módszerrel kiszoríthatjuk a csomagolásból keletkező hulladékok nagy részét.
                                                                    
 

További hírek

Olvasnivaló