2018. november 15. Albert, Lipót
15 milliónyi dohányt „raktak” a nyári konyhába
minap.hu
|
2018. szeptember 14. 10:09
|
frissítve: 2018. szeptember 16. 14:11
Több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Észak-Magyarországon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családi ház nyári konyhájának padlóját szinte teljes egészében vágott dohány borította. Még az ajtót is alig lehetett kinyitni a sok szárítás alatt lévő dohánytól. Összesen 190 kilogramm, több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt szedtek össze a padlóról a pénzügyőrök.

dohany_nyari_konyha_padlo_nav_2.jpg

A NAV által készített felvételek

A ház tulajdonosát is „meglepte” a látvány. Azt állította ugyanis, hogy nem tudja, hogyan került a házukba az illegális áru. Elmondta, hogy a nyári konyha kulcsát a tornác padlóján tartják, bárki elvehette azt és bevihette hozzájuk a milliós árut.

dohany_nyari_konyha_padlo_nav_1.jpg

Az illegális dohányt a NAV munkatársai lefoglalták, a nő ellen pedig orgazdaság miatt kezdeményeztek eljárást a pénzügyi nyomozóknál – tájékoztatta szerkesztőségünket Varga Zoltán sajtóreferens.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat