2018. december 16. Etelka, Aletta
Angyalok a városháza udvarán (Képgalériával!)
Muntyán Bernadett
|
2017. december 01. 15:26
|
frissítve: 2017. december 06. 16:39
Az Advent Miskolc egyedülálló kezdeményezéseként „Angyalkert” nyílt december 1-jén a városháza udvarán. Az önkormányzat, valamint az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – B.-A.-Z. Megyei Civil Információs Centrum közös programjában a meghívott civil szervezetek egy-egy fenyőfát díszítettek fel, amelyek nemcsak az ünnepet, de az adott szervezet tevékenységét, céljait, munkáját és üzenetét közvetítik az „Angyalkert” látogatóinak.

– A civilek egész évben önkéntesen dolgoznak, és jót tesznek a társadalomban élő emberekkel, így tulajdonképpen angyalok ők is – kezdte köszöntőjét Kiss János alpolgármester. – Ezt az angyali mivoltjukat szeretettük volna valamilyen keret közé terelni, annak az ünnepnek a környékén, amikor mások is szeretnének angyalok lenni. Ilyenkor egyre több emberben jön elő a szeretethez való ragaszkodás, az egymás segítését és megbecsülését kifejező érzés, amely a legjobb alkalmat adja arra, hogy Miskolc angyalai összegyűljenek. Azt szerettük volna, ha át tudják adni a miskolciaknak azokat a fontos üzeneteket, amelyek a munkájuk szempontjából kiemelkedőek. Azt szeretnénk – hangsúlyozta Kiss János –, hogy újra legyen lehetőségük formálni és befolyásolni azt a világot, ami körülvesz minket, és hogy azok az üzenetek, amelyek itt megjelennek, életre keljenek és eljussanak minél több miskolcihoz.

Végezetül hozzátette: – Reméljük, hogy nemcsak azok fogják megnézni ezeket a fákat és elolvasni az üzeneteket, akik épp valamilyen ügyet intéznek itt nálunk, hanem abban bízunk, hogy olyanok is eljönnek majd ide, akik kifejezetten az Angyalkertet szeretnék megnézni.

civilek_karacsonyfai_171201_vcs_08.jpg

– Igyekszünk bemutatni a növénytermesztés azon részét, amelyet esetleg egy panelházban is meg lehet valósítani – mondta Búzáné Mariann, a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör elnöke. – Biogazdálkodással és mezőgazdasággal is foglalkozunk. A fa díszítésénél is a természetes alapanyagokat részesítettük előnyben, mindent kézzel készítettünk. Megtalálhatóak rajta a gyógynövénytől kezdve, a csipkebogyón át egészen a kelbimbóig, rengeteg zöldség és gyümölcs.

civilek_karacsonyfai_171201_vcs_15.jpg

– Korábban civilként, most már alapítványként mentjük a Miskolci Állategészségügyi Telep kutyáit és cicáit – mondta Puskás Ildikó, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány alapítója. – Gazdát keresünk nekik, hirdetjük őket különböző területeken, valamint segítjük a telep mindennapos működését: tápadományokkal, pokrócokkal, szalmával, átvállaljuk a műtéti költségeiket is. Mi alapvetően közvetítő szerepet töltünk be a bekerült állatok és leendő gazdijuk között. A gazdát kereső kutyusok és cicák képeit tettük fel a karácsonyfára díszként – tette hozzá.

civilek_karacsonyfai_171201_vcs_16.jpg

Az Angyalkert téli tárlatát harminc karácsonyfájával, munkanapokon, ügyfélszolgálati időben látogathatják a miskolciak az ünnepi időszakban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat