2018. október 19. Nándor
„Azt a hajnalt soha nem tudom magamnak megbocsátani”
Kujan István
|
2018. október 12. 10:20
|
frissítve: 2018. október 13. 14:10
„Ez egy olyan tégla a hátizsákomban, amiről mindenki tud és a súlyát mindenki érzi” – mondja a 8 évvel ezelőtti közlekedési balesetéről Stohl András. A Jászai Mari-díjas magyar színművész, televíziós és rádiós műsorvezető meg van arról győződve, hogy hibáinkból tudunk tanulni, de ezt akarnunk is kell. Stohl Andrással a Bűnmegelőzési Szabadegyetem első előadása előtt beszélgettünk.

minap.hu: Küzdelmek a sztárság, a szenvedélyek, a magánélet körforgásában – ez a címe az előadásnak. Stohl Andrásnak manapság mivel kell leginkább megküzdenie? Rengeteg munka, fellépések – hogyan illeszthető ez össze a magánélet rendben tartásával? Hogyan tartható az egyensúly?

Stohl András (S. A.): Ez egy nagyon összetett kérdés, és véleményem szerint életkorfüggő. Amikor az ember fiatal, vagy még nem tapasztalja meg az élet összetettségét, bonyolultságát, nagyon nehéz kezelni az ismertséget. Ahogy aztán az ember idősödik, pofonok érik, de van mellette egy olyan társ, aki tudja tartani a gyeplőt, akkor egy idő után beletanulunk ebbe. Nehéz az az időszak, amikor valakiből hirtelen sztár lesz, mindenki autogramot kér tőle, nem tud elmenni úgy bulizni, hogy ne akarjon mindenki vele közös fotót, vagy ne akarja mindenki meghívni egy italra… Erre fel kellene készíteni az embereket. Mert nem feltétlenül tudja mindenki megjárni azt az utat, amit én megjártam. És nem is kell mindenkinek megjárnia.

stohl_andras_20181011_vcs_1.jpg

Fotó: Végh Csaba

Szerencsés vagyok, mert van egy nagyon erős társam, aki pontosan figyel arra, amiket mi, közösen fontosnak tartunk, és amiket most már így, ilyen idősen felfog és elfogad az ember: hogy ez a helyes út… De ez nem mindig volt így, ehhez meg kell érni, nincs mese. Az ember mondhat bármit, úgy is a saját kárán fogja megtapasztalni mindenki ezt. De talán nem ez a helyes út, talán az lenne, ha lenne valamiféle „felkészülés” azoknak, akik belecsöppennek ebbe.

minap.hu: Az önnel készült interjúkat olvasva hol „rosszfiúként” beszél magáról, máskor meg egy érzékeny lelkű, figyelmes férfi képe rajzolódik ki előttünk. Mit gondol arról, ez a kettőség mindenkiben megvan, csak ki-ki sikeresebben vagy kevésbé sikeresen tudja elkerülni a hibákat?

S. A.: Az ember összetett jellem, senki sem csak egy kifejezett angyal, vagy csak rossz ember. A „rosszfiút” abban az interjúban inkább a vagányságra értettem, amikor felelőtlenebb vagyok, és nem gondolok bele abba, hogy mi lehet valaminek a következménye. Általában szerencsés voltam fiatalabb koromban, sok mindenen átlendültem, sok dolog jól sikerült, de sikerülhetett volna sokkal rosszabbul is.

minap.hu: Rátérve a mai előadás témájára, a bűnre és bűnhődésre, ön szerint hogyan lehet lelkileg feldolgozni egy rossz cselekedetünket, és továbblépni? Milyen taktikák vannak? Az önmagunknak való megbocsátás lehet az első lépés? Vagy Istentől kell kérnünk a megbocsátást, aztán a sértettől?

S. A.: Az én esetemben ez úgy történt, hogy elsőként – és ezt mindenképpen fontosnak tartottam – a sértettől kell bocsánatot kérni. Az a legelső. Hogy az ember meg tud-e bocsátani magának, vagy sem, hát… Én azt a hajnalt biztos, hogy nem tudom magamnak megbocsátani, soha. Az az életem része, kitörölhetetlen. Nekem nagyon sokat segített, hogy kaptam egy tényleges büntetést ezért. Nem az volt, hogy „dádá”, vagy „ejnye-bejnye”, és majd legközelebb vigyázz, hanem egy kézzel fogható, öthónapos börtönbüntetést kaptam. Ami abból a helyzetből, ahonnan én bevonultam, még extrémebb volt: Törőcsik Marival, Bodrogi Gyulával és Garas Dezsővel ültem előző este egy asztalnál, aztán pedig két másik elítélttel voltam egy kétszer négy méteres cellában. Nagyon nagy volt a kontraszt. Mindig is mondtam, hálás vagyok a bírónőnek, hogy nem felfüggesztett börtönbüntetést adott nekem, mert azt hiszem, hogy akkor nem lennék itt. Senki nem lenne kíváncsi rám, mert azt mondanák, hogy ez az ember ezt is megúszta. Így nem mondhatják.

stohl_andras_20181011_vcs_2.jpg

minap.hu: Más irányt vett volna az élete, ha nincs a büntetés?

S. A.: Egészen biztos vagyok benne, hogy teljesen más irányt vett volna, ha nem letöltendő börtönbüntetést kapok, mert nem fogadtak volna el az emberek; nem lett volna ilyen gyors a visszailleszkedés, az elfogadás, a hitelesség visszaállítása. Lehet rám kígyót, békát kiabálni, de nem lehet a hátam mögött köpni. Ez nagyon fontos.

minap.hu: Közéleti szereplőként a hitelesség visszaszerzése extrán fontos volt?

S. A.: Képzeljük el azt a szituációt, hogy felmegyek a színpadra, és a bűnről és bűnhődésről van szó – ha én nem ülöm le a büntetésemet, akkor abban a pillanatban egy hiteltelen ember áll a színpadon. Így viszont kétszer annyira hiteles vagyok, mint egy átlagember, aki ezt nem tapasztalta meg. Nem azt mondom a pályatársaimnak, hogy mindent meg kell élni! Én ezt már nem moshatom le magamról, ez egy olyan tégla a hátizsákomban, amit mindenki tud és a súlyát mindenki érzi.

bunmegelozes_20181011_vcs_14.jpg

minap.hu: „Azt hiszem, mindannyiunknak van feladata, azt hiszem, nem véletlenül maradtam életben.” – nyilatkozta egyszer. Az újabb célok kitűzése, hogy adjak valamit a körülöttem élőknek, ez adhat erőt az újrakezdésre?

S. A.: Mindenféleképpen! Ez a fajta motiváció mindenképpen erőt ad. Azt hiszem, hogy nagyon nehéz a visszailleszkedés az olyan embereknek, akiknek nincs céljuk az életben, nincs, ami motiválja őket, akiknek nincs hová visszamenniük. Nekem ez nagyon komoly erőt adott, mindenféle szempontból. Egyszer kaptam egy levelet, egy hívő hölgy azt írta, hogy a tehetségem nagy adomány, becsüljem meg. Embereket tudok boldoggá tenni, élményt szerezni számukra. Ez egyfelől lehetőség, de teher is, mert vinnem kell, nekem ez a dolgom. Ez a levél nagyon megérintett, mert ezekbe az ember nem szokott belegondolni. Ez a felelősség komoly erőt tud adni a továbbiakra. Meg aztán fontos, hogy a gyermekeim is büszkén tudjanak rám nézni.

minap.hu: Nem akarok nagyon pesszimistának tűnni, de folyamatosan hibázunk és folyamatosan mentünk, helyrehozunk, számoljuk fel a károkat?

S. A.: Meggyőződésem, hogy tudunk tanulni. De akarnunk is kell tanulni. És ehhez nagyon jó, amikor az embernek van egy új társa, barátja, mentora, lelkipásztora, aki elvezet a helyes irányba. Egyedül sokkal nehezebb, mint egy „vezetővel”.

bunmegelozes_20181011_vcs_01.jpg

Csütörtökön nyitották meg a Miskolci Egyetem MENTORIUS Tudás- és Képzőközpont, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében a Bűnmegelőzési Szabadegyetem 15. évadát. A házigazda részéről Jakab Nóra, az egyetem oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektor-helyettese méltatta a megyei rendőr-főkapitánysággal hosszú évekre visszatekintő, jó együttműködést. – Ez a kapcsolat abból táplálkozik, hogy mi mindannyian szolgálunk; szolgáljuk a várost és szolgáljuk a régiót – hangoztatta.

bunmegelozes_20181011_vcs_06.jpg

A megyei önkormányzat támogatója a rendezvénysorozatnak, a fővédnök Török Dezső beszédében rámutatott, a szabadegyetemnek már történelme van. A megyei közgyűlés elnöke arról szólt, hogy szerencsés az intézmények együttműködése, ez egy nagyszerű dolog.

A köszöntőket követően Stohl András színművésszel Pataki Zita televíziós és rádiós műsorvezető, riporter, időjós beszélgetett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat