2018. augusztus 15. Mária
Miskolc
16°C / 24°C
Bemutatkozott Touran - vélhetően generációk kedvence lesz a miskolci állatkert kis leopárdja! (Képgalériával!)
Muntyán Bernadett
|
2018. január 17. 14:15
|
frissítve: 2018. január 19. 22:34
Szerdán délelőtt mutatkozott be először a sajtónak és a nagyközönségnek az első olyan kis perzsa leopárd, amely a miskolci állatkertben született. A Touran névre keresztelt kis ragadozó most lett egy hónapos, így átesett élete első állatorvosi vizsgálatán.

Az állatkert nőstény perzsa leopárdját, a Lisszabonból érkezett Tarecát 2012 óta láthatják a látogatók. Tareca az Európai Fajfenntartó Tenyészprogram keretein belül érkezett Miskolcra, éppúgy mint párja, Assim, akit 2015-ben, Jászberényből hoztak. 2017. december 16-án reggelre született meg első utódjuk. Az egyhónapos kölyök ma, január 17-én esett át az első állatorvosi vizsgálaton, amelynek során az is kiderült, hogy a kis leopárd hím.

parduc_kolyok_180117_vcs_19.jpg

– Kilencvennyolc napos vemhesség után jött a világra – mondta el Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője. – Mint a macskafélék általában csukott szemmel, kicsit magatehetetlenül született. Néhány nappal a szakirodalomban írtak előtt már kinyílt a szeme, úgyhogy nagyon gyorsan fejlődésnek indult: valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy "egyke", hiszen egy perzsa leopárdnak általában 2-3 vagy akár 4 kölyke is lehet. A gyors fejlődést az is bizonyítja az átlagostól mintegy 20 százalékkal nagyobb testsúlya is – emelte ki Veress Tamás.

parduc_kolyok_180117_vcs_09.jpg

Mivel a leopárdok magányosan élnek, így az utódnevelés a nőstény dolga. A hímet ezért most elkülönítve tartják a párjától és az utódjától – ő folyamatosan látható a kifutójában. Várhatóan 1-2 héten belül a kölyök is elhagyja majd a szülőszobaként szolgáló odút, elkezdi felfedezni élőhelyét, s egyre gyakrabban pillanthatják majd meg a látogatók is. Egyelőre még csak anyatejjel táplálkozik, de anyja néhány héten belül valószínűleg már felkínálja számára a nagymacskák táplálékául szolgáló húst.

parduc_kolyok_180117_vcs_22.jpg

A kis leopárdnak már nevet is adtak: mivel a Miskolc Autó fogadta jelképesen örökbe, tőlük kapta a Touran nevet. Ez az ókori Perzsia egyik tartományából (Turán) ered, személynévként is használják. A nőstény - Tareca - neve után eleve T kezdőbetűs nevet szerettek volna adni az utódnak is.

parduc_kolyok_180117_vcs_08.jpg

Puskás Gábor, a Miskolci Állatkórház állatorvosa elmondta, a kis leopárd alapos vizsgálatokon esett át. Féreghajtó gyógyszert kapott s a „személyazonosságát” igazoló microchipet. Legközelebb két hét múlva kap ilyen gyógyszert, aztán pedig védőoltásban részesül majd. Az állatorvos is megerősítette, hogy Touran kitűnő állapotban van, megfelelően fejlődik.

parduc_kolyok_180117_vcs_20.jpg

– Az Európai Állatkertek Szövetségén belül folyik egy fajmegmentési, szaporítási program – tájékoztatta portálunkat Molnár Attila, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetője. – A szabadban már csak 1000-1200 perzsa leopárd él, tehát eléggé veszélyeztetett fajról van szó. Touran körülbelül 1,5 évet tölt nálunk, nemzetközi koordinátor dönti el, hol töti élete további részét, hogy újabb egyedek születhessenek - tette hozzá.

parduc_kolyok_180117_vcs_04.jpg

A leopárd kölyköt Pfliegler Péter alpolgármester kezében láthatta meg először a nagyközönség. – Gyermekkori álmom teljesült azzal, hogy a kezemben tarthattam egy ilyen kis ragadozót: felemelő érzés volt – fogalmazott az alpolgármester. – A Miskolci Állatkert és Kultúrpark tényleg olyan munkát végez – közel 50 fős dolgozói állományával –, amely értékteremtő. Nagyon sok embernek, gyereknek, miskolcinak, és ide látogató turistának szereznek örömet, emellett a fajmegőrzés is rendkívül fontos. Ezzel a perzsa leopárddal remélhetőleg mi is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy sikerüljön megmenteni ez a sajnos már igen kis létszámú állatfajt - emelte ki Pfliegler Péter.

parduc_kolyok_180117_vcs_15.jpg

A Távol-Kelettől Afrika déli részéig honos leopárd legnagyobb termetű, és egyben az egyik leginkább veszélyeztetett alfaja a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában honos perzsa leopárd. A szabad természetben ugyanis egyedszáma a becslések szerint 1000-nél is kevesebb lehet. Éppen ezért az állatkertek összehangolt tenyészprogram keretében igyekeznek hozzájárulni az alfaj fennmaradásához. A program keretében mintegy 100 egyedét tartják az állatkertekben. A kölyök várhatóan másfél éves korában fog elkerülni Európa valamely másik állatkertjébe, így az idei évet még egész biztosan Miskolcon fogja tölteni.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat