2018. november 15. Albert, Lipót
Előbb a vendégekre támadt, majd törni-zúzni kezdett a sörözőben
minap.hu
|
2018. október 18. 09:02
|
frissítve: 2018. október 20. 09:55
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság kedden elrendelte annak a 33 éves férfinak a letartóztatását, aki október 12-én este, egy miskolci sörözőben előbb két férfit bántalmazott, majd megrongálta a vendéglátóhely berendezését.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a söröző előtti területen előzetes szóváltást követően lökdösni kezdett egy férfit, majd a sörözőbe belépve a kezében lévő biliárd dákóval előbb a fején majd a kezén is megütött egy másik vendéget, melynek következtében a dákó eltört. Ezt követően a gyanúsított a törött dákóval betörte a söröző bejárati ajtajának üvegét, majd a pultban lévő székeket és a pulton lévő poharakat is összetörte.

A férfi – miután a rendőrség a fenti bűncselekmény miatt gyanúsítottként kihallgatta – október 13-án kora este egy ismert áruházlánc miskolci üzletében az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őrt minden előzmény nélkül hátulról lábon rúgta, mely cselekmény miatt ismét gyanúsítotti kihallgatására került sor. A biztonsági őr nem sérült meg.

A gyanúsított erőszakos és kihívóan közösségellenes magatartása mindkét esetben alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A Miskolci Rendőrkapitányság a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével és garázdaság vétségével gyanúsítja.

A bíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősülő férfi az ellene megindult büntetőeljárás hatálya alatt újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el, illetve esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, ezért 1 hónapra elrendelte a letartóztatását.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat