2018. augusztus 19. Huba
Miskolc
17°C / 29°C
Harminc éves az Avasi Gimnázium
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2018. április 24. 14:11
|
frissítve: 2018. április 26. 19:06
Az Avasi Gimnáziumban indult el Magyarország egyik legkorábbi német kéttannyelvű tagozata. Az Avas tetején 1987-ben épült fel az iskola, majd 21 évvel később egy újabb épületrészt is átadtak. Az itt található színházterem a városrészben élők szórakozását, kulturálódását is szolgálja. Az iskola tavaly volt 30 éves. Most gálaműsorral ünnepelték az iskola fennállását.

Az ünnepségsorozat már tavaly elkezdődött, a kerek évforduló alkalmából novemberben öregdiák-találkozót és ünnepi műsort szerveztek a gimnáziumban, egy kiállítással pedig az mutatták meg, hogy milyen avasistának lenni. Ekkor jelentették be azt is, hogy idén tavasszal ünnepi gálaműsorral is készülnek.

Az iskola életét összefoglaló kisfilmmel kezdődött a jubileumi gálaműsor. Minden tanév újabb értékekkel ajándékozta meg az iskolát – fogalmazott az igazgató a Miskolci Nemzeti Színházban.

– A múlt és a jelen erőfeszítései megalapozták és erősítik ma is, nap mint nap a gimnázium sokunk által megálmodott jövőjét – hangoztatta Schmidtné Törő Ágnes. – A nemzeti tehetségsegítő tanács által akkreditált Kiváló tehetségpontként, az Oktatási Hivatal bázisintézményeként, az Európai Unió nagykövetiskolájaként megfeszített munkával eltöltött, de külső elismerésekben is gazdag időszak áll mögöttünk. Képzéseink népszerűek, beiskolázásunk stabil – mutatott rá az iskolavezető.

_avasi_gimnazium_30_eves_jubileuma_alkalmabol_unnepi_galamusor20180422_bl_011_web.jpg

Az Avasi Gimnáziumnak nagy szerepe volt és van abban is, hogy a panelrengeteg élhetőbbé váljon – ezt már Miskolc polgármestere mondta. Kriza Ákos hozzátette: tiszteletre méltó, hogy az oktatás mellett, az itt élők, az avasi lakosok számára is lehetővé tették a művelődést, és megnyitották számukra a kulturálódás számos lehetőségét. Az oktatási intézmények fejlesztéséhez pedig a város adott meg minden segítséget.

_avasi_gimnazium_30_eves_jubileuma_alkalmabol_unnepi_galamusor20180422_bl_014_web.jpg

– Az elmúlt években számos oktatási intézmény megújulásához járultunk hozzá, a bölcsődéken, az óvodákon, az általános iskolákon át egészen a középiskolákig. Távolabb mutató célunk, hogy ne csak az iskolák újuljanak meg és maradjanak meg a városban, hanem az itt végző diákok is. Tanuljanak tovább, kapjanak megfelelő képzést, a maguk számára kihívást jelentő munkát. A biztos egzisztenciára alapozva pedig ebben a városban tudjanak és akarjanak családot alapítani – húzta alá Kriza Ákos polgármester.

Az Avasi Gimnázium 30 éves gálaműsorán több mint 300 jelenlegi és hajdani diák lépett a Miskolci Nemzeti Színház színpadára.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat