2018. július 18. Frigyes
Miskolc
15°C / 23°C
Megszórták, mint jégeső a búzatáblát: Élesben támadtak a magyar Gripenek!
jetfly.hu
|
2018. június 21. 19:30
|
frissítve: 2018. június 23. 14:01
Negyedik alkalommal vettek részt a Magyar Honvédség JAS-39 Gripen vadászrepülőgépei a Légi Fölény elnevezésű éleslövészeti gyakorlaton, amelyet idén június 7-21. között rendeztek meg Svédországban. A gyakorlat igazi mérföldkőnek számít, ugyanis a levegő-levegő feladatok mellett először került sor levegő-föld élesfegyverzet alkalmazására a Gripenekkel.

A Magyar Honvédség Gripenjei és a kijelölt, közel hatvan fős állomány június 7-én települt ki az Európai Unió legnagyobb kiterjedésű lőterének repülőterére, az északi sarkkörtől alig 100 kilométerre található Vidselbe. Az első nap a precíz, mindenre kiterjedő tervezéssel és a repülőgépek műszaki előkészítésével telt, ezt követően június 11-én megkezdődött az éles végrehajtás. Az első két napon levegő-levegő gépágyú-, valamint rakétalövészetet hajtottak végre.

gripenraket.jpg

A gépágyúlövészet során a pilóták a Saab Special Aviation Operations által üzemeltetett Learjet 35 típusú repülőgép által vontatott célzsákra lőttek. Ebben egy speciális akusztikus érzékelő egység található, amely tízméteres sugáron belül lehetővé teszi annak meghatározását, hogy milyen közel és milyen irányban haladnak el a Gripen Mauser gépágyújának 27 milliméteres lövedékei. A pilóták felváltva jobbról, majd balról a célzsákra fordulva tüzeltek, rövid sorozatokkal - egyenként tíz lövedék -, különös figyelmet fordítva arra, hogy a tűzmegnyitás vonala a vontatógép irányszögéhez képest legalább tíz fokkal eltérjen, így véletlenül se veszélyeztessék a vontatógépet és annak személyzetét.

A levegő-levegő rakétalövészetet AIM-9L típusú Sidewinder rakétákkal folytatták le. Hétfőn összesen négy bal külső szárnyvégi indítóberendezésre függesztett rakétát lőttek el a feladatra kijelölt hajózók. A célokat ezúttal a reptér melletti elzárt területről indított robotrepülőgép által vontatott infrafáklyák képezték. A drón egy meghatározott helyen körözött, ahová egymás után vezették ki a Gripeneket, amelyek egy bal fordulót követően 1200 méteres magasságon indították rakétáikat. Leszállás után a műszakiak átadták az indított Sidewinder rakéta repülőgépen maradt darabját, a kábelcsonkot, azaz a „csörgőkígyó farkát” a feladatot végrehajtó vadászpilótának.

Mint ahogy otthoni környezetben már megszokott, minden nap végén repülés utáni eligazítást, illetőleg kiértékelést tartottak. Az első két nap mérlegét tekintve minden tökéletesen az előzetes terv szerint zajlott: úgy a svéd fél, mint Ugrik Csaba dandártábornok, a kitelepült magyar kontingens parancsnoka jóra értékelte a feladatok végrehajtását, elismerését fejezte ki mind a hajózó-, mind a műszaki állomány szakmai munkáját illetően, és külön gratulált azoknak az ifjú pilótáknak, akik először hajtottak végre éleslövészetet.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat