2018. december 15. Valér
Mélység a magasban: kilátós bulik az NWCC-vel – Kövessetek minket a miskolci underground életbe! (2. rész)
Kujan István
|
2018. december 03. 13:51
|
frissítve: 2018. december 08. 12:45
Mikor először hallottam őket játszani, megjelent lelki szemeim előtt Ryan Gosling, amint Az első ember című fimben a Holdra lép. Bár az űreposzban néma csend kíséri első lépteit, én simán el tudtam volna képzelni, amint az NWCC-s srácok zenei aláfestésével kimondja: „Kis lépés az embernek…”. Ezúttal nem le-, hanem „felmentünk”, egészen pontosan az Avasi Kilátóba, hogy underground-zenét hallgassunk.

Egyre nagyobb sikerrel fut Kerekes Norbert (Carry N) Balogh Roland (Fundaciôn) és Alencsik Tamás (TheSokolRadio) kilátós projektje, mint mondják, az idei év rendkívüli eredményeket hozott a követőik számát illetően, a branding folyamatoknak is köszönhetően. Szeretnek mindent precízen megtervezni, ügyelnek a legapróbb részletekre, így áll össze egy hamisítatlan NWCC-s este. Sikerük garantált.

nwcc_underground_dj_zene_3.jpg

Carry N (b), Fundacion és TheSokolRadio. Fotó: Seregélyes Gábor

minap.hu: A miskolci underground zenei életben már jól ismerik a neveteket, most mégis először arra kérnélek titeket, hogy mutassátok be, mit is takar az NWCC projekt, hátha van, aki még nem találkozott veletek…

NWCC: 2005-ben alakult meg az NWCC azzal a nemes céllal, hogy Miskolcon és a régióban népszerűsítse az elektronikus zenét. Már a kezdetekben is különleges helyszínekre kerültek a rendezvényeink, amelyek rövid időn belül meghatározó elemei lettek a térség elektronikus zenei kultúrájának. A jelenlegi felállásban harmadik éve dolgozunk együtt, és mielőtt elindult volna a közös munka akkorra már mindenki közel 10 év tapasztalattal rendelkezett a szórakoztatóiparban. Zeneileg a house stílusirányzatai határozták meg az elmúlt időszakunkat, ezért megyünk tovább ezen az úton, mert úgy érezzük, hogy ebben a zenei világban tudjuk a legjobban kifejezni önmagunkat.

minap.hu: Fix a line-up-otok – hogyan áll össze, és miért így játszotok? Van, hogy vendég dj-kkel, meghívott előadókkal léptek fel?

NWCC: A legtöbb esetben a jól bevált Carry N-Fundacion-TheSokolRadio line up-ot rakjuk össze, ami több okból is nagyon jól mükődik. Egyrészt zeneileg nagyon jól passzol a három szett egymás után, másrészt az adott műsorsávban mindenki a maximumot tudja nyújtani. Korábban már voltak vendég előadóink és a jövőben is tervezünk ilyen jellegű exkluzív eseményeket. Őszintén meg kell azért vallanunk, hogy nincs könnyű dolgunk a kiválasztás során, mivel szeretünk a saját hangzásunkon belül maradni akkor is, ha kiegészülünk egy-egy fellépővel.

nwcc_underground_dj_zene_2.jpg

Carry N

minap.hu: Van kedvenc kiadótok, amit preferáltok? Producerkedéssel, saját zenék írásával próbálkoztatok már?

NWCC: A teljesség igénye nélkül megjelölnénk egy-egy kedvenc kiadót, amelyek nagy hatással vannak a zenei fejlődésünkre: Sol Selectas, Innervisions, Keinemusik. A zeneírás mint hosszútávú terv van előttünk, jelenleg azonban minden szabadidőnket a szervezéssel és a brandépítéssel töltjük. Ha ezekkel már sínen leszünk, akkor remélhetőleg több időnk lesz stúdiózni is.

minap.hu: Nyaranta matinékon léptek fel, külső helyszíneken, nappal, illetve vannak hajós bulijaitok is Tokajban. Tervezitek, hogy ezeket a projekteket folytatjátok? Ezek az alkalmak mennyiben jelentenek mást számotokra, mint a klubfellépések?

NWCC: A profilunkat tekintve a nappali projektek határozzák meg a tevékenységeink nagyrészét, tehát a folytatás biztosra vehető a következő szezonban is. Várható némi változás a programokban: lesz, ami kikerül és lesz, ami bekerül a körforgásba. Azt ezúttal is megígérjük, hogy továbbra is érkezünk a legexkluzívabb helyszínekkel!

minap.hu: Ha már fellépési helyszínek: hogyan jött az ötlet, hogy Miskolcot is „bevegyétek”, és az Avasi Kilátóba hívjátok az elektronikus zene szerelmeseit?

NWCC: A kezdetek óta Miskolcon és környékén szervezzük a programjainkat ezért alapvető célkitűzésünk volt, hogy a nagymúltú kilátóban is zenélhessünk. A helyszín és látvány annyira különleges, hogy abszolút egybe tud forrni a gondolkodásunkkal. Az eddigi események és a visszajelzések alapján nagyon jó döntést hoztunk.

nwcc_underground_dj_zene_1.jpg

TheSokolRadio

minap.hu: Milyen közönséget szeretnétek megcélozni, illetve mennyire jelent kihívást bővíteni a követőitek körét?

NWCC: Fontosnak tartjuk, hogy a vendégeink igényesek legyenek a buli minden elemére, és hogy az elvárásaik átlag felettiek legyenek, ha a szórakozásra gondolunk. Szeretjük, ha a közönség elégedett a hang- és fénytechnikai megoldásainkkal, a beengedéssel, a vendéglátással és a többi apró részlettel. Az idei év rendkívüli eredményeket hozott a követőink számát tekintve, ami nagyrészben a sikeres projektjeinknek és a branding folyamatainknak köszönhető.

minap.hu: Egy laikus kérdés: a közönség reakciói egy-egy fellépés során mennyire befolyásolják a szettet? Jellemző rátok, hogy jön egy-egy ötlet, improvizáció, vagy az előre szépen felépített „menetrend” szerint haladtok? Külső szemlélőként nekem nagyon is improvizatív ez a műfaj, és egy szép ívet ír le egy-egy szett.

NWCC: Minden fellépés előtt felkészülünk, már napokkal előre körvonalazódik, hogy nagyjából milyen zenék közül fogunk választani az adott szett közben. A „menetrendünk” minden esetben improvizáció; a legtöbb esetben csak azt tudjuk, hogy mivel kezdünk és mivel zárunk. A köztes utazást nagyrészben a helyszín, közönség és az oda-vissza reakciók határozzák meg.

minap.hu: Zenéiteknek, szettjeiteknek komoly mélységei vannak, kevésbé a – nem találok rá jobb szót: - slágerdallamok dominálnak. Hogyan fogalmaznátok meg, amit én úgy írnék le, hogy fellépéseitek során egy belső utat is bejár az ember, lélekben kiszakad a hétköznapok sodrából…

NWCC: A szettekhez mindig olyan zenéket szelektálunk, amelyek közel állnak a személyiségünkhöz, de a választásokat az aktuális lelki állapotunk is befolyásolja. Ahogy érzékelhető is, a fellépéseink során minden egyes szett egy-egy mondanivalót is rejt magában.

nwcc_underground_dj_zene_1.jpeg

Fundacion

minap.hu: Fesztiválokon, több ezer ember előtt mintha más lenne egy buli: kicsit lelketlenebb dübörgés szól, több kiállással, csúcsponttal, hullámzik az egész. Egy kisebb közösségnél „felfoghatóbb”, lélekhez közelibb a zene. Erről mi a véleményetek?

NWCC: A fesztiválok eltérő tematikában épülnek fel a klubestekhez képest. A szervezők megpróbálják belezsúfolni a legtöbb fellépőt a line up-okba, ami jelentősen lerövidíti a játékidőket. Ez a tényező és a távolság a közönség és a dj között nem tudja visszaadni azt, ami egy klubesten átélhető egy 3-4 órás vagy egy egész estés dj szett alatt. A legtöbb esetben a hullámzás a rosszul megtervezett line up-nak is köszönhető. Mi jobban kedveljük az egész estét vagy hosszabb dj szettes klubesteket, ahol valóban minden „felfoghatóbb”.

Érdemes követni a srácokat a Facebook-on és a Soundcloud-on is.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat