2018. december 18. Auguszta
Miskolc anno... Városi időutazásra invitálják az érdeklődőket!
minap.hu
|
2018. november 13. 20:32
|
frissítve: 2018. november 16. 11:58
A Herman Ottó Múzeum „Miskolc anno” című kiállítása olajfestményeken, akvarelleken keresztül tárja majd az érdeklődők elé.a dualizmus és a két világháború közötti évtizedek városképének változásait. Kedden, a miskolci időutazás előkészítésére vállalkozó előadás-sorozat első programján Miskolc utcarészleteit, épületeit és közterületeit kéziratos és korai nyomtatott térképeken lokalizálhatták az érdeklődők.

miskolc_anno_181113ml_1.jpg

Fotó: Mocsári László

Gyulai Éva történész-muzaológus előadása áttekintést nyújtott Miskolc ismert XVIII-XIX. századi térképeiről, az utcahálózat változásairól, a városrészek fejlődéséről, jellegéről, hangulatairól. Megtudhattuk például, hogy Miskolc első térképe 1759-ből való, a diósgyőri uradalom készíttette. Ekkor még négy malom állt Miskolc belvárosában. Mindszent pedig,  egészen a 19. századig egy különálló község volt.

miskolc_anno_181113ml_6.jpg

- A program egy hat részből álló előadássorozat első darabja - erről Kapusi Krisztián, a rendezvény szervezője tájékoztatott. – Ezzel szeretnénk előkészíteni egy nagyobb, 2019 végén esedékes helytörténeti kiállítást, amely a városról szól majd, "Miskolc anno" címmel. Anyagát képzőművészeti alkotások adják - akvarellek, olajfestmények -  a dualizmus korától a második világháborúig . A múzeumba érve, szimbolikusan „kiléphetünk” majd a békebeli Miskolc utcáira, a képzőművészeti alkotások mellett térképek, a közterek részletei (kapurácsok, cégérek, burkolatok, közlekedési eszközök) idézik meg az egykori várost.

A települések arculata azonban is olyan, mint az embereké. Különböző időszakukban másképp néznek ki – hangoztatt Kapusi Krisztián.

miskolc_anno_181113ml_3.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat