2019. január 18. Piroska
Miskolc a zöld várossá válás útján – más városoknak is követniük kell a jó példát
2015. október 15. 17:15
|
frissítve: 2015. október 17. 08:21
Miskolc a Green City mozgalom első magyarországi mintavárosa. Olyan projektektől vált zöldebbé és élhetőbbé a város, mint egyebek mellett a Zöld Nyíl, a geotermikus projekt vagy a zöld homlokzatok. Szakemberek szerint nagy eredmény, amit eddig elért a város.

    Konferenciát rendezett csütörtökön a Miskolci Városfejlesztési Kft. és a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. A rendezvényt megnyitó Lengyel Katalin méltatta a két cég évekkel ezelőtt kialakult szoros kapcsolatát. A Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője kiemelte, Miskolc zöld város kíván lenni. A fejlesztéseket – így a Selyemréti Strandfürdőt és a Lillafüredi függőkertet – is ezen elv mentén határozták meg. A Miskolctapolcai Strandfürdő pedig az első olyan beruházás volt, ahol már a terveket (és magát a beruházást) is akkreditáltatták.

green_city_konferencia_151015_ja_4.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Kókai Péter, a MIHŐ Kft. projektmenedzsere kiemelte, Miskolc 2010-ben elfogadott energiastratégiájának megfelelően a környezetvédelem, a zöld energiák, a megújuló fenntarthatósági szempontok nagy szerepet játszottak a beruházások kiválasztásában és azok műszaki tartalmának összeállításában.

Az energetika legnagyobb léptékű beruházása a geotermikus beruházás volt. Ezzel közel 50 százalékra sikerült feltornázni a megújuló energiák arányát a város távhőellátásában – ez óriási lépés Kókai Péter szerint, hiszen ezzel az Európai Unió által kitűzött célokat sikerül elérni. Már tavaly 32 ezer miskolci lakás csaknem 50 százalékban megújuló energiából kapta a hőenergiát. Ezzel több mint 19 millió köbméter földgázt tudtak kiváltani, és csaknem 37 ezer tonna szén-dioxiddal került kevesebb a levegőbe. Még ennél is jobb eredményeket lehet azonban elérni, például ha az ipari parkok is zöldebbé válnak.

greencity_konferencia_151015_ja_1.jpg

Miskolc a Green City mozgalom első magyarországi mintavárosa. Gulyás Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa szerint a többi városnak is előbb utóbb követnie kell ezt a példát. Ma ugyanis úgy látják, hogy 20-25 év múlva sokkal gyakoribbak lesznek az ideihez hasonló, azaz nagyon terhelő nyarak, hőhullámokkal.

green_city_konferencia_151015_ja_2.jpg

Minél több zöld terület – ez lehet az egyik megoldás Somorjai-Tamássy Zsolt, a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. (Green City Hungary) ügyvezetője szerint. Ehhez a miskolciak is hozzá tudnak tenni, ezért indultak például a zöld homlokzat pályázatok is.

Mint említettük, a Miskolctapolcai Strandfürdő is a Green City mozgalom alapelveit követve épült újjá. Például a csapadékvíz-kezelést két dizájnelemmel oldották meg a szakemberek. Minderről a konferencia résztvevői személyesen is meggyőződhettek egy bejárás során csütörtök délután.

greencity_konferencia_151015_ja_2.jpg

Nem

További hírek

Olvasnivaló

Ajánlat