2018. november 18. Jenő
Modern technológiák, okos városok – „Digitális Állam” szakmai rendezvény a Miskolci Egyetemen
minap.hu
|
2018. június 20. 14:11
|
frissítve: 2018. június 23. 15:05
A modern technológia nem csak új kihívások elé állítja az államot, de egyben új megoldási lehetőségeket is kínál az új, és a régi problémákra. A rendezvény célja, hogy az állam szemszögéből vizsgálja és mutassa be a digitális technológiák hatásait. Ehhez kapcsolódó témakörökben hallhattunk előadásokat szerdán, a Miskolci Egyetemen.

smart_city_180620_ja_2.jpg

Fotók: Juhász Ákos

A program „Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban” című EFOP projekt keretén belül valósul meg.

A projekt átfogó célja, egy sikeres nemzetközi beágyazódással bíró, interdiszciplináris kutatói hálózat működtetése a fenntartható és inklúzív társadalomfejlesztés területén. Ennek keretében sor kerül a hazai vagy tág értelemben vett kelet-európai innovációs mintázatok feltárására tanulási aspektusból, az európai tudományos hálózatokkal való kooperáció erősítésére, új együttműködések fejlesztésére, a jövőben kiemelkedő jelentőséggel bíró K+F területeken tudományos kapacitások erősítésével, fenntartható fejlesztésével.

Szendi Dóra, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának tanársegéde a „Smart cityk fejlesztésének lehetőségei az intelligens hálózatok korában” című előadásában vázolta, milyen kutatásokat folytattak eddig a smart city – okos város témakörében. – Áttekintettük, hogy milyen fogalmakat lehet alkalmazni a smart city-k mérésére, és hogy eddig milyen technikák alakultak ki az okos városok mérésére – emelte ki.

smart_city_180620_ja_5.jpg

2014-es kutatásában Rudolf Giffinger számos kelet-közép európai ország városának „okos teljesítményét” megmérte, ezek között Miskolc is ott volt. – Nálunk is folyamatban van egy kutatás, egy index kialakítását tervezzük, amelyben Miskolc kiemelt szerepet kapna. Ezzel kapcsolatban eddig modell-elemzést végeztünk, Budapestet is vizsgáltuk – hangoztatta Szendi Dóra, hozzátéve: a későbbiekben kérdőíves kutatást is terveznek arra vonatkozóan, hogy az okos városok milyen alkalmazásokat használnak, és mi lehet az, ami tényleg fejlesztheti a város jólétét, a lakosság életminőségét.

– A már eddig megvalósult közlekedésfejlesztésekben és az okos közlekedésben a továbbiakban is van lehetősége Miskolcnak a fejlesztésre, de például a környezet területén az energiafelhasználás okosabbá tétele - az okos mérések bevezetése - is mindenképpen pozitívumot hozhat – nyilatkozta Szendi Dóra.

Előadást hallhattunk még mások mellett Szabó-Tóth Kingától, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjétől - „Big Data – digitális társadalomkutatás a digitális államban” címmel, Csemáné Váradi Erika prezentációja pedig a „Digitális állam – új megoldások régi kihívások” címet viselte.

A Miskolci Egyetem részéről három kar vesz részt a projekt megvalósításában: az ÁJK, BTK és GTK. Az Állam-és Jogtudományi Kar esetében három munkacsoport jön létre, ezek civilisztikai kutatásokkal, az állam működésének innovatív vizsgálatával, kereskedelmi és gazdasági folyamatok elemzésével foglalkoznak. A Bölcsészettudományi Kar kutatási területei a társadalmi együttélési formákat, normákat érintik, multikulturális környezetben. A Gazdaságtudományi Kar részéről új technológiai innovációkat vizsgálnak,, elemzik a digitális gazdaság hatását a városi életminőségre, a városok rugalmas ellenállóképességét, az okos város alkalmazások tükrében.

smart_city_180620_ja_7.jpg

A projekt konzorciumban valósul meg, melyben a főkedvezményezett a Szegedi Tudományegyetem, a konzorciumi partnerek a Miskolci Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Soproni Egyetem.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat