2018. augusztus 20. István
Miskolc
16°C / 30°C
Női kosárlabda Eb-selejtező – Sajnos nem bírtunk az oroszokkal
MTI
|
2018. február 10. 19:38
|
frissítve: 2018. február 11. 22:08
A magyar női kosárlabda-válogatott hét ponttal kikapott Miskolcon az orosz csapattól pénteken az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában. Magyarország-Oroszország 64-71.

aluinvent.jpg

Az orosz Kszenija Tyihonyenko (b) és Határ Bernadett a női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező harmadik fordulójában játszott Magyarország - Oroszország mérkőzésen Miskolcon 2018. február 10-én. MTI Fotó: Vajda János

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese novemberben Litvániát vendégként (73-70), míg Albániát házigazdaként (137-48) győzte le. Az orosz együttes ugyancsak mindkét eddigi mérkőzését megnyerte, míg a szerdai rivális, Litvánia két vereséggel áll.

A szombati csatában a magyarok 4-3-ig vezettek, majd főként Studer Ágnes jóvoltából 17-18-nál közelítették meg ismét a vendégeket. A folytatásban egyre jobban leszakadtak a házigazdák, és a nagyszünetben már 14 pontos hátrányban voltak (23-37).

Térfélcsere után a centerposzton rendkívül erős oroszok tartották a 15 pont körüli különbséget, majd a 27. percben húsz pontra megléptek (33-53). Székely Norbert időkérését követően sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez, sőt a zárószakaszban három ízben is már csak hét pont volt a hátrány. A csapatkapitány Raksányi Krisztina kosarával 63-68 állt az eredményjelzőn, ám az utolsó két percben az orosz válogatott büntetőzött jobban.

aluinvent_2.jpg

A magyar Tijana Krivacevic (j) és az orosz Marija Vadejeva a  Magyarország - Oroszország mérkőzésen Miskolcon 2018. február 10-én. MTI Fotó: Vajda János

Székely Norbert a lefújás után elismerően beszélt csapatáról az M4 Sportnak:

"Szünet után esélyt teremtettünk a felzárkózásra, a lányok a második félidőre elhitték, hogy van keresnivalójuk. A harmadik negyed hozzáállásával úgy gondolom, el lehet bukni. Bánt a vereség, de ebből építkezni lehet, és talán le tudjuk győzni szerdán a litvánokat" - tette hozzá.

A 2/1-es győzelmi mérleggel álló magyarok szerdán a két forduló után nyeretlen litvánokat fogadják Miskolcon.

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a selejtezőből a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb második vesz részt a tornán. A magyar válogatott novemberben, az Albánia és Oroszország elleni idegenbeli találkozókkal zárja a selejtezősorozatot.

Tavaly júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat - még Stefan Svitekkel a kispadon - egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), és végül a 9-12. helyen zárt.

magyarorszag_-_oroszorszag_64-71_friss_raksanyikrisztina_magyarorszag-oroszorszag1120.jpeg

Fotó: dvtk.eu
Nem

Olvasnivaló

Ajánlat