2018. november 15. Albert, Lipót
Öt perc alatt két balesetet is okozott, az egyiknél maradandó sérülést szenvedett egy utas
minap.hu
|
2018. november 09. 11:34
|
frissítve: 2018. november 11. 09:04
Három eljárás is indult egy tiszaújvárosi ittas sofőrrel szemben, aki 5 percen belül két közúti közlekedési balesetet is okozott, amelyek helyszínét mindkét esetben elhagyta.

Segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés ittas állapotban bűntett és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 49 éves helyi lakossal szemben.

ittas_sofor_baleset_1810_3.jpg

A gyanúsított a napokban autójával a 35-ös számú főúton, Sajószöged és Nagycsécs közötti útszakaszon 15 óra 29 perckor nekiütközött egy előtte közlekedő személygépkocsinak, ami a vízelvezető árokba hajtott. A vétlen autóban utazó utas nyolc napon túl gyógyuló, maradandó sérülést szenvedett. A baleset okozója segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

ittas_sofor_baleset_1810_2.jpg

A 49 éves sofőr ezt követően Nagycsécs irányából Nyékládháza felé tartott, amikor – 15 óra 33 perckor – az egyik körforgalomnál nem adott elsőbbséget egy másik autósnak, így összeütköztek. Az anyagi káros közlekedési baleset után a tiszaújvárosi férfi újfent elhajtott a helyszínről.

ittas_sofor_baleset_1810_1.jpg

A bejelentéseket követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az őrizetbe vett sofőr vezetői engedélyét a hatóság bevonta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat