2018. július 18. Frigyes
Miskolc
15°C / 23°C
Smart City videópályázat: te hogyan képzeled el Miskolcot 50 év múlva?
2018. május 11. 09:26
|
frissítve: 2018. május 13. 10:14
Több ezer megtekintés, több ezer like - ez a Smart City videóspályázat facebook mérlege. Péntek délben kihirdették a videóverseny nyerteseit a Szent István téren.

A Smart City – Itt a helyem versenyt egy nemzetközi projekt keretében hirdette meg a város önkormányzata és a Miskolc Holding. Céljuk a közös gondolkodás volt azzal a generációval, akik meghatározzák majd a város jövőjét. A videó-versenyre ugyanis miskolci középiskolások jelentkezhettek. Kilenc pályamű érkezett, melyekre május 2-ától egészen május 11-én, 12 óráig lehetett szavazni a Smart City Miskolc facebook oldalán.

A nézők a videókon láthatták, hogyan képzelik el a pályázó fiatalok Miskolcot mint okos várost 50 év múlva. A díjakat is a középiskolásokra szabták a pályázat kiírói. Az első három helyezett videó készítői osztályukkal együtt május 19-én éjszakai fürdőzésen vehetnek részt a Miskolctapolca Barlangfürdőben, a zenéről DJ gondoskodik majd.

Az első helyezett kisfilm alkotói emellett osztályukat a június 22-i WELLHELLO koncertre és a Lights off partyra is elvihetik! Különdíjat is átadtak, amelyet a Miskolci Szimfonikus Zenekar ajánlott fel, ez pedig nem más, mint a Filmfonia rendezény főpróbájának megtekintése, ahol betekintést nyerhettek egy nagyszabású showműsor kulisszatitkaiba.

A város napján rendezett eredményhirdetésen az Andrássy Gyula középiskola csapata diadalmaskodott, második pedig a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium csapata lett.

Itt megtekintheti a kisfilmeket:

MSZC Fazola Henrik Építőipari és Művészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9/M

MSZC Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 11/B

Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium Média Tagozat

Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 9/A

MSZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma 11/C

Miskolci Magister Gimnázium XI/2

MSZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma DÖK

Avasi Gimnázium 11/2

Miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium 11/B

 
Nem

Olvasnivaló

Ajánlat