2018. június 22. Paulina
Miskolc
13°C / 16°C

Egyház

minap.hu
Utoljára módosítva: 
2018. június 20. 11:49
Új épületrészekkel bővítenek, és napkollektorokat szerelnek fel a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tetejére – erről számoltak be az intézményben hétfőn délelőtt. Az igazgató és a kivitelező aláírták a szerződést, a fejlesztés még több gyermek fogadására nyújt majd lehetőséget az iskolában.
Miskolc TV
Utoljára módosítva: 
2016. június 23. 17:21
A görömbölyi római katolikus templomból a tervek szerint június 25-re érkeznek meg a Csereháton át a felvidéki Debrődre. Itt a növénytemplomban tartják szombaton 11 órakor Szent László király búcsúját.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 21. 19:34
Közös imádkozásra hívja szerdára a franciaországi Európa-bajnokságon részt vevő magyar labdarúgó-válogatott Lyonban tartózkodó szurkolóit a dunavarsányi Soli Deo Gloria közösség.
Farkas Ildikó/minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 23. 15:52
Csaknem 7 millió forint saját forrásból újravakolták, lefestették a falakat, kicserélték a balesetveszélyes stukkókat és az ablakokat is. Hamarosan új bejárati kaput is kap az épület. Belül, a lelkészlakásban a teljes villamos és fűtési rendszert átalakították, burkoltak, jelenleg festenek. Ez további hárommillióba kerül majd.
Budai Gábor/minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 08. 11:27
Távcsövön keresztül ismerhetik meg a Naprendszert a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola diákjai. Az intézmény a Partiscum Csillagászati Egyesület pályázatán indulva egy naprendszer modellt épített és 40 munka közül a miskolciaké lett a legjobb.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 06. 18:02
A nemzeti összetartozás napja alkalmából, vasárnap ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a Deszkatemplomban Istennek, hogy a sok viszontagság közepette is megtartotta népünket határainkon innen s túl.

Oldalak

Ajánlat