Ugrás a tartalomra

Oktatás

Forrás
minap - index.hu
Utoljára módosítva
2024. január 01. hétfő 14:43
Az oktatás színpadán 2023-ban egyértelműen a státusztörvényé volt a főszerep – még úgy is, hogy az új szabályok csak január 1-től, tehát mától léptek életbe. Az index.hu egy cikkben foglalta össze, milyen változásokra számíthatnak az érintettek.
Forrás
telex.hu
Utoljára módosítva
2023. december 30. szombat 07:56
A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 28. csütörtök 15:53
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 21. csütörtök 09:12
Távcsöves bemutatóval egybekötött előadással várják az érdeklődőket a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóba – tájékoztatta szerkesztőségünket a vizsgáló.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 19. kedd 15:29
Székesfehérvár, Nagykanizsa, vagy éppen Zalaegerszeg mögöttünk végzett.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 19. kedd 13:16
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a United Call Centers.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 18. hétfő 13:36
A karácsony közeledtével közös jótékonysági licitet és adománygyűjtést hirdetett a MEAFC és az Első Miskolci Lions Club, amelynek kedvezményezettje a speciális igényű gyermekek fejlesztésével foglalkozó miskolci Tüskevár Óvoda.
Forrás
Miskolc Televízió / minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 14. csütörtök 22:27
Idén negyedik HR Klubját tartotta meg a BOKIK csütörtök délelőtt. Az eseményen a Miskolci Egyetem mutatkozott be. Előadást tartott Horváth Zita rektor és Fükő László, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 
Forrás
Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 12. kedd 16:25
Idén is közösen ünnepeltek a MIHŐ dolgozói és a Mesevár óvoda ovisai. A két intézmény között évek óta szoros a kapcsolat, és minden karácsony előtt a gyerekek és az óvónők meglátogatják a cég telephelyét. Ilyenkor egy kis műsorral készülnek a dolgozóknak, akik ajándékkal hálálják meg a gyerekek kedvességét.
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. december 12. kedd 15:25
Jövő év elején 21 fogyatékkal élő kezdhet önálló életet Miskolcon, a Szimbiózis Alapítvány által vásárolt lakásokban. Erre olyan foglalkozásokon készülhetnek fel, mint amilyen a nemrégiben megtartott sütiklub is volt. Egy történet a mézeskalácshegyeken túlról.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!