– Az elsődleges információink szerint az egyik családi házban keletkezett tűz, ahol az édesanya és két leánygyermeke tartózkodott otthon. A négyéves kislány a földszinten volt, az anya és másfél éves lánya pedig a tetőtérben.

Az anya a földszintről durranást hallott és lement. Esetleg arra gondolhatott, hogy valamit csinált a másik gyerek. Mikor leért, valamilyen lángot látott, felkapta a 4 éves kislányt és kiszaladt vele, majd vissza akart menni a házba a másfél évesért, de a lángoktól már nem tudott – ismertette a tragédiáról a rendőrség elsődleges információit Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. – A helyszínre érkező tűzoltók eloltották a tüzet. A főkapitányság a tűzeset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. A helyszínen tartózkodó kollégáink most hallgatják meg az anyát.

A tragédia helyszínén megkezdődött a helyszínelés. Hasonló tragédia legutóbb 2009 augusztus 19-én történt Miskolcon, amikor a Középszer 20-ban tört ki – ismeretlen okokból – lakástűz a hatodik emeleten és a fölötte lévő lakásban élő anya és két gyermeke hunyt el. A rendőrség azóta is vizsgálja az ügyet.

– Foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés címén, szakértő bevonásával indít eljárást a főkapitányság - közölte újabb megkeresésünkre Egyedné Novodonszki Éva.
Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a tűzesetről 12 óra után nem sokkal érkezett a bejelentés, majd ezt követően két gépjárműfecskendővel vonult ki a Kőporos utcára a miskolci tűzoltóság. A helyszínen a tüzet a lánglovagok megfékezték.
Az ügyben tűzvizsgálati eljárás indult, a vizsgálat lezárásáig azonban ennél többet nem tudunk mondani – tette hozzá Rinyu Zsuzsanna.
Cs. L.
Fotó: Tajthy Á.