Seres László 1945-ben született Felvidéken. Édesapja, Seres János festőművész volt. 1961-től családjával nyaranta a miskolci művésztelepen élt, később végleg ideköltöztek. 

– Lenkey Zoltán a szomszédunkban lakott, de ismertem Kondor Bélát, többször jártam Bécsi úti műtermében. Őket valódi művészeknek tartom, olyan őszintén álltak hozzá a művészethez, ami rám nagy hatással volt – emlékszik vissza Seres László. 

1967-ben vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, festőrestaurátor szakra. Egy év múlva az Egyesült Államokba disszidált, ahol főleg New Yorkban élt. Ott a legnevesebb egyetemen folytathatta grafikai és festészeti tanulmányait. Két, művészetét meghatározó kiállítás volt a Metropolitanben: egy átfogó tárlat a „primitív” művészetről és egy retrospektív bemutató a New York-i Iskoláról. 

– Arról az időszakról beszélünk amikor megjelent a hippiélet, ami egy megismételhetetlen szellemi forradalom volt. Mind az amerikai, mind pedig az indiai modern művészet egyformán hatott rám – vallja a festőművész, aki az alkotás során használ akrilt, olajat, ceruzát, sőt még minőségi falfestéket is. 

1970-ben hazatért, végzett a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, 1978-ban már két önálló kiállítása is volt. 1994-től tizenöt éven keresztül a teleket Indiában töltötte, ahol egy helyi kollégájával restaurátor műhelyt alapított. Könyvet írt „Az Univerzum keletkezése és kialakulása” címmel, amit 2004-ben magyar és angol nyelven adtak ki. 2006-ban, huszonnyolc év szünet után kezdett ismét festeni. 

– Nemcsak a szabadidőm hiánya miatt és az anyagi biztonságom miatt hagytam abba a festést, hiszen a főiskola után házasságot kötöttem és gyermekeim születtek, hanem azért is, mert nagyon élveztem a szakmámat. Szabadnak éreztem magam benne. Barokk épületeket újítottunk fel akkoriban, például Vizsolyban, Egerben – sorolja Seres László. 

2006 után korai munkáiból és új műveiből sorra nyíltak kiállítások világszerte: Bombayben, Új Delhiben, Budapesten és Miamiban. Több kiállításra tért vissza Miskolcra, így például a Miskolci Galériában 2012-ben nyílt tárlata. 

– A kortárs festőművészek közül Bánki Ákos áll hozzám a legközelebb – nyilatkozta a művész, akinek egészen sajátos látásmódja van a művészetről. – Azt gondolom, a művészetnek kell megjelennie a képeken. Nincsenek témáim, sőt, nagyon vigyázok arra, hogy ne lehessen leolvasni témákat a képeimről. Ahogy Cézanne mondta: nem olvasni kell a képet, hanem nézni.