Ugrás a tartalomra

Alakszai Zoltán: Tízmilliárdos tőkealap a miskolci vállalkozásoknak

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. október 10. csütörtök 06:46
Jó látni, ha valaki 30-40 évre előre gondolkodik a városa kapcsán, pár év múlva tehát bekövetkezik a miskolci csoda, de az ország egész keleti részét rátesszük a világtérképre – fogalmazott Kósa Lajos azt követően, hogy egyeztettek a Magyar Fejlesztési Bank vezetőivel egy több milliárdos miskolci tőkealap létrehozásáról. A helyi kkv-k fejlődését segítenék ezzel.

A felek – Miskolc városa, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – szerdán közös munkamegbeszélést tartottak egy vállalkozásokat segítő városi pénzügyi alap létrehozásáról. Az önkormányzat által kezdeményezett egyeztetés eredményeiről a polgármesteri hivatal jegyzői tárgyalójában tájékoztatták a sajtót.

Fotó: Juhász Ákos

A cél a helyi kis- és középvállalkozások (kkv) tevékenységének élénkítése – hangsúlyozta a város jegyzője. Alakszai Zoltán kiemelte, sokszínű iparági struktúrára van szükség, több lábon kell állni, a kkv-k pedig fontos részei a város gazdaságának. – Megfelelő körülményeket kell biztosítani számukra – hangoztatta, hozzátéve: a nagybefektetők fejlődési üteméhez nekik is fel kell zárkózniuk. – Tőkére, megfelelő koncepcióra van szükség a terveik végrehajtásához. A város vezetése pedig abban érdekelt, hogy minél több forráshoz jussanak fejlesztésre, munkahelyteremtésre.

– Ha október 13-án bizalmat kapunk a folytatásra, azonnal felállítunk egy munkacsoportot a helyi igények felmérésére, és hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb formát a tőkealaphoz – tette hozzá Alakszai Zoltán.

A Debrecen és Székesfehérvár gazdaságának további fejlesztését támogató tőkealapok már elindultak, 10 és 5 milliárd forinttal. Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója elmondta, örültek Miskolc megkeresésének. – Itt látjuk a legnagyobb potenciált az ipar fejlesztésére, az innovációra. Komoly munka kezdődött a tőkealap felállítására, amit a bank saját forrásból hoz létre, nem terheli tehát a központi költségvetést – mondta el.

Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója ismertette: először egy gazdasági környezettanulmányt készíttetnek a városokkal, ami az üzleti lehetőségeket mutatja be. Fontos a települések szerepe, hiszen ők tudják a legjobban, mely vállalkozásoknak van szüksége leginkább tőkére.

– Bankként üzleti alapon működünk, van egy elvárás a megfelelő hozamról. A tőkealap 12 évre szól, a befektetési időszak 7 év. Nem start-upokat várunk, hanem már működő vállalatokat, akikre lehet alapozni, és akikkel lehet megfelelő nagyságú – átlagosan 200 millió forintos nagyságrendű – ügyleteket kötni – tudatta.

A bankvezetők úgy terveznek, hogy 2 hónap alatt elkészül a környezettanulmány, és jövő év elejére elkészülhet a miskolci tőkealap. Akkor tudnak majd pontos összeget mondani arról, hogy mennyi forrásra van szüksége a helyi kkv-knak.

A tőkealap létrehozását a Megyei Jogú Városok Szövetsége kezdeményezte. – Miskolc kulcskérdés a régió gazdasági teljesítménye szempontjából – ezt már a szövetség tiszteletbeli elnöke mondta. Kósa Lajos kifejtette: Miskolcra támaszkodva más településeknek is megvan a lehetősége a fejlődésre a régióban.

– Miskolc 2010-ben elindult ezen az úton, óriási potenciál van a városban. Jó látni, ha valaki 30-40 évre előre gondolkodik a városa kapcsán. Alakszai Zoltán iránymutatásaival pár év múlva bekövetkezik a miskolci csoda.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!