Ugrás a tartalomra

Ambrussal együtt élt gyerekközönsége

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. október 19. hétfő 09:02
Több hét csúszással végre sikerült bemutatni a tervezett darabot a Miskolci Csodamalom Bábszínháznak. Vasárnap tehát felgördülhetett a függöny az izgatott gyerekek előtt, és megelevenedett a Talpas és a többiek című bábelőadás.
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Szabó Attila igazgató kiemelte, küldetésüket továbbra is teljesíteni szeretnék. – A kultúrához való hozzáférés joga a gyerekközönséget is éppúgy megilleti, mint a felnőtteket. Az évadot a meghirdetett terv szerint valósítjuk meg, a Talpast a Meseláda, a Mikulás ajándéka és a Holle anyó követi majd az első félévben.

Az Ambrus mackót játszó Klim Zsolt elmondta, a Talpas és a többiek című bábelőadást rendező Sramó Gábor munkája garancia a darab sikerére. – Ő már mást is rendezett nálunk: Gőgös Gúnár Gedeon, A só, Mosó Masa mosodája. Ezeket is nagy sikerrel játszottuk. A vasárnapi darab egésze olyan, mintha egy gyerekszoba kis sarkában ülnénk színes építőkockák között.

A történet szerint a mézünnep alkalmából az író helikopterrel tér vissza a barátaihoz. A színész elmondta, egy kicsinyített makett még a nézőtérre is kirepül.

További hírek

Olvasnivaló