Ugrás a tartalomra

Az Aral-tó Miskolcra érkezett

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 30. hétfő 19:19
Az elmúlt héten jelentősen javult Miskolc levegőjének minősége. Ez elsősorban annak a kedvező széljárásnak volt köszönhető, ami a városban és környékén lévő levegőt kisöpörte, helyére pedig tiszta levegőt hozott, így a szállópor-szennyezettség jóval az egészségügyi határérték alatt maradt. Azonban nem örülhettünk sokáig ennek a friss levegőnek…
Forrás: met.hu

Csütörtökön a mérési adatok alapján is jelentősen romlott városunk és a környék levegőminősége. A szállópor-koncentráció (PM10 vonatkozásában) a megengedett határértéket kétszeresen lépte túl. Ilyen mértékű levegőminőségi romlás nem volt magyarázható sem a kibocsátásokkal, sem a helyi meteorológiai helyzettel.  

Utánajártunk, mi okozhatta ezt a hirtelen változást. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos honlapján közleményt adott ki, mely szerint csütörtökön először a Debrecenben, majd kelet felől egyre több levegőminőségi mérőállomáson emelkedett meg a szállópor-koncentráció a levegőben (PM10 aeroszol koncentrációja 100 µg/m3 fölé). A megnövekedett légszennyezettség nagyobb távolságból érkezett hozzánk. A modellfuttatások és a műhold felvételek alapján jól látható volt, hogy az Aral-tónál kialakult porviharok anyaga érkezett fölénk. Részletes információ itt olvasható.

Az ilyen fajta légszennyezés ellen, közvetve mi, miskolciak tenni sajnos nem tudunk. Azonban ebben a tavaszi időszakban egy dologgal mindenképp hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy városunk és környezetünk szállópor-koncentrációja ne emelkedjen tovább.

Hogy mivel? Leginkább azzal, hogy saját környezetünkben törekedjünk az általunk előidézhető levegőszennyezés mérséklésére. Ennek legfontosabb eszköze, hogy a márciusi és áprilisi időszakban sokak által előszeretettel végzett avar- és kerti hulladékégetést teljes mértékben kerüljük el. Ne égessük el a kertben, az árok szélén összegyűjtött hulladékot! Égetés helyett legjobb megoldás, ha komposztálunk. Ezzel nemcsak hasznos tápanyagforrást állítunk elő növényeink számára, hanem vigyázunk a levegő tisztaságára és óvjuk saját egészségünket is!

A LIFE IP HungAIRy (LIFE17IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió Life programjának támogatásával valósul meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!