Ugrás a tartalomra

Biztos nyelvi alapokkal mennek az iskolába

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 14. kedd 15:41
A Százszorszép Óvoda nagycsoportosai már biztos nyelvi alapokkal mennek tovább az iskolába. Az ingyenes angol nyelvi program négy éve indult el az intézményben. Jelenleg négy csoportban 120 gyerek, heti kétszer vesz részt a játékos nyelvi foglalkozásokon. Az óvodai angoltanítást a Miskolci Egyetem egy új, szabadon választható tárgy elindításával igyekszik segíteni.

Az állatok nevei, a hétköznapi használati tárgyak, de a bemutatkozás is gyerekjáték a kicsiknek. Ők hároméves koruk óta tanulják az angolt. Heti kétszer, angol nyelvű pedagógus tanít a Százszorszép Óvodában. Az első csoport idén végez majd.

Szőnyi Márta intézményvezető ismertette, idén már összesen közel 120 kisgyermek részesül ennek a programnak az örömeiben, mostanra érték el azt, hogy mind a négy korosztályban folyik ez a program.

A nyelvtudást ugyanis nem lehet elég korán megalapozni – ezen az elven indult el az ingyenes foglalkozás négy évvel ezelőtt, önkormányzati támogatással. Kiss János alpolgármester kifejtette: amikor arról szólnak, hogy a jövőt tervezni kell, akkor nem csak városi szinten gondolkoznak. – Hiszen nem csupán a város közösségének lesz majd jó, hogy olyan fiatalok jönnek ki az iskolapadokból, akik jól beszélnek angolul, hanem a jövő tervezése egyéni szinten is fontos. Minden diáknak fontos szempont, hogy időben eldöntse, hogyan képzeli ez a jövőjét, és időben jöjjön rá arra, hogy a mai világban a nyelvismeret az milyen fontos.

A programot a Miskolci Egyetem egy új képzéssel igyekszik támogatni. Egy szabadon választható tárgyat indítottak el, ami az angolszakos hallgatókat szeretné az óvodai tanítás felé terelni. Jakab Nóra rektorhelyettes rámutatott: a kezdeményezés nagyszerűen csatlakozik ahhoz, hogy beindítják az óvodapedagógus képzést.

Az önkormányzat az angol nyelvű programot szeretné a jövőben minél több miskolci óvodára kiterjeszteni.

További hírek

Olvasnivaló