Ugrás a tartalomra

Borsod megyei településeket látogató könyvtárbuszt adtak át Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. szeptember 17. kedd 13:11
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 27 települését rendszeresen látogató és ott mobil könyvtári szolgáltatásokat nyújtó, korszerűen felszerelt könyvtárbuszt adtak át Miskolcon.

Az új busz a hagyományos könyvtári szolgáltatások – a könyvkölcsönzés, tájékoztatás, információszerzés – mellett fénymásolásra, szkennelésre, számítógép- és internethasználatra is alkalmas. Kiemelt feladat lesz továbbá programok, foglalkozások, képzések nyújtása, a digitális írástudás fejlesztése a kisközösségek számára. Projektor és tévé is van a buszban, amikkel lehetőséget biztosítanak a könyvtármozi-program megvalósítására. A könyvtárbuszon körülbelül 2 ezer dokumentumból, könyvekből, időszaki kiadványokból, DVD-kből lehet választani.

A szolgáltatás egyébként már nem ismeretlen a megyében élők számára. Mint a járműátadás alkalmával a megyei és városi könyvtár igazgatója elmondta, az intézmény több mint 10 éve kapcsolódott be a mozgókönyvtári ellátásba, 2013. óta pedig állami támogatással részt vesz a könyvtárellátási szolgáltatórendszer megyei működtetésében. Prokai Margittól megtudhattuk azt is, hogy egy pályázat keretében, a fenntartó támogatásával, nyílt lehetőség pályázni egy nemcsak méreteiben nagyobb, hanem szolgáltatási kínálatában is jóval színesebb, gazdagabb, új könyvtárbuszra. Egyébként nemcsak szolgáltatásaiban, hanem megjelenésében is kifejezetten színes és feltűnő könyvtárbusz rója majd megyénk útjait: a jármű külső megjelenéséről egy gyermekrajz-pályázaton döntöttek, a nyertes Molnár Dóra Laura rajzának motívumai kerültek a buszra.

Az igazgató azt is felsorolta, hogy A tanulást támogató könyvtári infrastruktúra fejlesztése a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban című projekt részeként kibővült az oktatóterem, valamint új szervert, 25 laptopot, 15 tabletet és projektort is vásároltak. A projekt legnagyobb eleme a könyvtárbusz volt, ami október 1-jétől 27 kistelepülésre jár majd kéthetes menetrend szerint az encsi és az edelényi járás területén. A korábbi, saját kisbuszuk pedig továbbra is használatban marad, azzal további 30 kistelepülést érnek el a megyében.

– A könyvtárbusz nemcsak egy könyvekkel és digitális eszközökkel telepakolt jármű – hanem egy eszköz, ami segít bekapcsolódni a világ vérkeringésébe – fogalmazott Miskolc kultúráért és kommunikációért felelős polgármesteri biztosa. Nagy Réka úgy fogalmazott, a jármű tudást, információt és szakértelmet visz azokra a településekre, ahol kevesebb az olvasási lehetőség, illetve nincs internetszolgáltatás.

– Az életminőség javítása a kistelepüléseken fontos feladata egy megyei jogú városnak. Miskolc kulturális intézményei eddig is nagy szerepet játszottak abban, hogy a kultúrát a város határain túl is terjesszék – hangoztatta, hozzátéve: a busz szolgáltatásainak köszönhetően a mindennapi ügyintézés is könnyebbé válik, és az élethosszig való tanulás lehetősége is adott lesz.

Az átadó ünnepségen beszédet mondott az Emmi könyvtári és levéltári főosztály vezetője is. Sörény Edina tudatta: Miskolcon adták át hazánk ötödik könyvtárbuszát, ami részt vesz a kistelepülések korszerű könyvtárellátását biztosító szolgáltatórendszerben. Ez a rendszer hazánk egyik legnagyobb hálózata, több mint 2600 település könyvtári ellátását biztosítja, amit a megyei hatókörű városi könyvtárak működtetnek.

Hozzátette: a speciális könyvtárbuszt kifejezetten az itteni településekre fejlesztették ki. Több mint 320 könyvtári szolgáltató hely található a megyében, ebből 226, ezer fő alatti kistelepülésen – ezért is indokolt, hogy egy mobil könyvtári szolgáltatás is elinduljon.

Juhász Ákos képgalériája

A tanulást támogató könyvtári infrastruktúra fejlesztése a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban című EFOP-projektben több mint 95 millió forint támogatást nyert el a könyvtár. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam 100 százalékos támogatási intenzitásával finanszírozzák.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!