Ugrás a tartalomra

Digitális immunerősítés a Diósgyőri Gimnáziumban

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 09. szerda 17:19
A fiatalok 25 százaléka már legalább egyszer átélt internetes bántalmazást – ez hívta életre a Digitális Immunerősítő Programot, ami arra figyelmezteti a diákokat, hogy a rengeteg lehetőség mellett legalább ugyanannyi veszélyt is rejt a világháló. Idén országjáró roadshow indult, ami most Miskolcra is megérkezett.

E-mail fiók vagy közösségi médián profil feltörése, személyes adatokkal való visszaélés és online zaklatás – csak néhány példa arra, milyen veszélyek leselkednek a fiatalokra a világhálón.

A Diósgyőri Gimnáziumban Az internetes zaklató című filmet nézték meg a gyerekek. Ez volt a Digitális Immunerősítő Program roadshow-jának első programja. A film nagy hatással volt a fiatalokra, hiszen bármikor ugyanúgy áldozatokká válhatnak, mint a főszereplők. Ez ellen szeretne segítséget nyújtani az Új Nemzedék Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A roadshow-n olyan feladatok vártak a diákokra, mint hogy készítsenek úgy szelfit, hogy minél kevesebb érték látszódjon a háttérben. Török Zsófia azt mondta, ahogy a legtöbb fiatal, ő sem szívesen nélkülözi az internetet hosszú ideig. – Úgy gondolom, hogy a mai tinédzsereknek, köztük nekem is sok dolog van az interneten, ami miatt használjuk. Én is próbálom kevesebbet használni, mert lehetne több időm más dolgokra, családra vagy barátokra, de szerintem manapság már nem tudunk nélküle meglenni.

A fiatalok és a tanárok megmérhették digitális immunrendszerük erősségét, kipróbálhatták magukat etikus hackerként, és megtapasztalhatták, hogy milyen félrevezető lehet a hangulatjelekkel történő kommunikáció. A veszély felismerése és a segítségkérés kulcsfontosságú. – Ezzel a témával, ezzel a problémával évek óta foglalkozunk – mondta Péter Barnabás, a Diósgyőri Gimnázium igazgatója. – Minden lehetőséget megragadunk arra, hogy kezelni tudjuk ezt a kérdést.

A rendezvényen Pfliegler Péter arról beszélt: okos várost csak úgy lehet építeni, ha az itt élők is alkalmazzák a 21. század okos vívmányait. Miskolc jól teljesít ezen a területen is – fogalmazott az alpolgármester. – Szeretnénk a digitális kor vívmányait minél nagyobb mértékben használni Miskolcon. Mindez azért van, mert elvünk, célunk, hogy a miskolciak vagy az ide érkező vendégeink életét megkönnyítsük és egyszerűbbé tegyük.

Egy felmérés szerint a fiatalok több mint 80 százaléka naponta használja az internetet és a többségük folyamatosan. Ez a pedagógusokra is nagy felelősséget hárít, őket is megszólítja a program. – Tanármegőrző program keretében segítséget és tananyagsegédletet, tanóra vázlatot kívánunk átadni a tanároknak annak érdekében, hogy ők is fel tudják dolgozni a fiatalokkal közösen, akár egy osztályfőnöki óra vagy más forma keretében. Fontos, hogy a gyermekek, a fiatalok az online térben is védelemben részesüljenek – mondta Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár.

Az országjáró roadshow hetedik helyszíne volt Miskolc.

További hírek

Olvasnivaló